Baranya Róbert

2021. október 18. 15:00
Nem lepődtek meg különösebben az általunk megkérdezett politikai elemzők az ellenzéki miniszterelnök-jelölti verseny végeredményén. Boros Bánk Levente szerint ugyanakkor az eddigi történéseket figyelembe véve nincs garancia arra, hogy holnap már ne más legyen a helyzet a baloldali térfélen. Nagy Attila Tibor figyelmeztet: Márki-Zay és hat párt között is jelentős ellentétek feszülnek. Kiszelly Zoltán pedig úgy véli, egy sikeres Békement gyorsan lehűtheti az ellenzéki kedélyeket.
2021. október 16. 10:00
A Momentum ragaszkodott leginkább az online szavazáshoz az ellenzéki előválasztáson. Ebből végeredményben több olyan körzetben is profitáltak, ahol éppen az online voksokkal fordították meg az eredményt, miközben rengeteg volt az érvénytelen személyesen leadott szavazat. Amikor az első napon összeomlott a rendszer, éppen Fekete-Győr Andrásék pártjának informatikusai segítettek helyreállítani a rendszert.
2021. október 15. 7:00
Máig indulatokat gerjeszt a 2006. október 15-én történt brutális gyilkosság, amelynek során csoportosan támadtak és vertek halálra Olaszliszkán egy tiszavasvári tanárt, akiről azt hitték, hogy elsodort autójával egy kislányt. A bíróság az eset kapcsán három elkövetőt ítélt életfogytiglani fegyházbüntetésre. A további tettesek közül ugyanakkor négyen már szabadultak a börtönből. A család közben a nekik megítélt kártérítésnek csak egy töredékét kapta meg.
2021. október 14. 13:00
Bár nyáron valamivel szűkebbre zárult az olló a két politikai tömb között, mára visszaállt a korábbi különbség. A felmérések szerint a lakosság többsége elégedett Orbán Viktor munkájával és megfelelőnek tartják a járvány alatt hozott kormányzati intézkedéseket. Kimagasló a támogatottsága a minimálbér emelésének és a családosoknak megszavazott adóvisszatérítésnek.
2021. október 11. 15:00
Radikálisan csökkent a bűncselekmények száma 2010 és 2021 között, Magyarország így a világ egyik legbiztonságosabb országává vált – jelentette ki Varga Judit igazságügyi miniszter egy hétfői konferencián. Pintér Sándor belügyminiszter sikertörténetnek nevezte a büntetőpolitikában elért eredményeket.
2021. október 11. 7:00
Máig nem tisztázott, hogy a baloldali miniszterelnök-jelölti aspiránssá előlépő Márki-Zay Péter és mozgalmának elnökségi tagja, Kész Zoltán konkrétan kivel találkozott 2019-ben Washingtonban, miről tárgyaltak és állapodtak meg. Azt sem tudni, hogy ki fizette a látogatást és az mennyibe került. Annyi viszont kiderült, hogy a Mindenki Magyarországa Mozgalom két, az amerikaiaknak a magyar kormányra panaszkodó vezetője számít a külföld segítségére a céljai eléréséhez.
2021. október 9. 13:30
A bizonyítékszegény ügyekben perdöntő lehet a szakvéleményünk – mondta a Mandinernek adott interjújában Kitanics Márk, igazságügyi pszichológus szakértő, aki beszélt arról is, hogyan viselkednek velük szemben a nehézfiúk, érik-e fenyegetések, és hogyan zajlanak az általuk végzett vizsgálatok. Vannak egyszerűbb esetek, de olyanok is, amelyek a szakembert is megviselik lelkileg.
2021. október 7. 13:50
A 2010 és 2020 közötti évtized kormányzati lépéseit, céljait és azok hátterét összegző tanulmánykötetet mutatott be az Alapjogokért Központ. Szánthó Miklós, a központ igazgatója a könyv kapcsán arra mutatott rá, hogy Magyarország bebizonyította; lehet a liberális fősodorral szemben kormányozni, sőt választást nyerni.
2021. október 5. 17:00
Egy balesetben rengeteg pénz kíséretében előkerült szavazólapok, megfélemlítésre felbérelt romák, megvásárolt voksok – egyre több sötét ügyre derül fény a baloldali előválasztással kapcsolatban. Az ügy egyik kulcsfigurája, a múlt héten az M3-as autópályán karambolozó BMW sofőrje korábban Márki-Zay Péter mozgalmában töltött be fontos posztot, de ma már a jelek szerint a Jobbik szekerét tolja.
2021. október 4. 13:11
Jelentősen enyhítette a bíróság a zaklatással és könnyű testi sértéssel vádolt evangélikus lelkész ellen korábban hozott büntetővégzést. A volt szocialista országgyűlési képviselőnek csak pénzbüntetést kell fizetnie. Donáth tudomásul vette az ítéletet, az ügyészség azonban fellebbezést jelentett be, így az nem jogerős.
2021. szeptember 30. 13:01
Utólag mindenki számára nyilvánvalóvá válhat, hogy Gyurcsány Ferencék átejtették őket – mondta Boros Bánk Levente, aki szerint kérdés, hogyan tudnak a szavazóik szemébe nézni az ellenzéki pártok. A Médianéző Központ igazgatója szerint az eredménnyel a DK egyértelműen helyzetelőnybe került a későbbi tárgyalásokat tekintve. Boros Bánk és Kiszelly Zoltán, a Századvég Politikai Iskola Alapítvány igazgatója is úgy látja, döntő jelentősége volt a pártok infrastrukturális, logisztikai adottságainak. Ez pedig már önmagában megkérdőjelezi a verseny valódiságát.
2021. szeptember 27. 15:00
Az elmúlt években több mint hetvenezer bajba jutott személyen tudtak segíteni az Áldozatsegítő Központok és a telefonos szolgálaton keresztül. A kormány most további módosításokat terjesztett be, hogy minél több, támogatásra szoruló embert tudjanak elérni. A segítség az egyszerű ügyintézéstől kezdve a pszichológiai segítségnyújtáson át az anyagi támogatásig terjed.
2021. szeptember 23. 7:00
Az ellenzéki képviselő az országgyűlési választást követő kilencven napig felfüggesztené a köztársasági elnök egyéni kegyelmezési jogkörét, nehogy megakadályozza az elszámoltatást. Ahogy Párkányi Eszter, az Alapjogokért Központ elemzője rámutatott, Molnár a javaslatával politikai érdekek mentén egyértelműen hátrányos helyzetbe hozna mindenkit, aki kegyelemért folyamodik.
2021. szeptember 21. 16:48
A volt médiavállalkozó és a szintén vádlott Portik Tamás a rögzített telefonbeszélgetések alapján egymást manipulálhatták. Az igazságügyi pszichológus szakértő mindkettőjüket szenzitív paranoid személyiségként írta le a mai tárgyaláson. A vád koronatanúját is beidézte a bíróság, de őt kérésére zárt tárgyaláson hallgatták meg.
2021. szeptember 20. 12:11
A vírusszkeptikus gyógyszerész rémhírterjesztés miatt egy év börtönbüntetést kapott, amelynek végrehajtását két évre felfüggesztették. Gődény egy tavaly megjelentetett írásában egyebek mellett víruspropagandának titulálta a kormányzat pandémia elleni intézkedéseit, a kötelező szájmaszkról pedig azt írta, hogy ártalmas az egészségre. A bíróság által hozott büntetővégzés még nem jogerős.
2021. szeptember 17. 18:00
Bár korábban megvolt a véleményük a ma már Gyurcsány Ferenccel szövetségben lévő ellenzéki pártoknak és politikusaiknak az őszödi beszédről, illetve a 2006 őszi rendőri brutalitásról, most egyikük sem válaszolt megkeresésünkre. Jakab Péter 2017-ben még a demokrácia megcsúfolásaként értékelte a rendőri vezetőkre kiszabott enyhe büntetéseket, Fekete-Győr András pedig korábbi interjúiban népfelkelésnek minősítette az eseményeket és arról beszélt, hogy Gyurcsány Ferenc eltakarodhatna a közéletből.
2021. szeptember 17. 7:00
Gyurcsány Ferenc 2006 májusában, egy zárt frakcióülésen elmondott, majd szeptember 17-én kiszivárgott beszéde máig a politikai közbeszéd tárgyát képezi. Már csak azért is, mert bár a miniszterelnök később megbukott, saját pártot alapítva ismét a baloldali ellenzék vezéregyéniségévé vált. Az akkori tiltakozáshullámot övező véres események felelősei enyhe büntetésekkel megúszták a számonkérést.
2021. szeptember 16. 7:00
Mivel a magyar jog nem ismeri az előválasztás fogalmát, az uniós adatvédelmi irányelvek vonatkoznak a lebonyolításra – mondta a Mandinernek Péterfalvi Attila, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) elnöke. Szerinte a regisztrációt is lehetővé tevő hivatalos honlapnak tartalmaznia kellene egy adatvédelmi tájékoztatást. Ilyet azonban nem találtunk. Az elnök aggályosnak nevezte azt is, hogy kiskorúak is szavazhatnak majd.

összesen: 55 db | 18 db/oldal

első vissza 1 2 3 4 következő utolsó