Kiderült, Donald Tusk Mandiner-olvasó, kommentálta is a lapunkban megjelent egyik cikket
Lengyelország miniszterelnöke csütörtökön interjút adott az Európai Tanács brüsszeli csúcstalálkozója közben.
A volt evangélikus lelkészre egymillió forintos pénzbírságot szabott ki a megismételt első fokú eljárásban a bíróság, amelynek döntésében nagy szerepet játszott a sértett szavahihetősége.
Másodszor is ítéletet hirdetett az első fokon eljáró Budapest II. és III. Kerületi Bíróság a volt evangélikus lelkész, Donáth László ügyében.
A momentumos EP-képviselő Donáth Anna édesapját a Gaudiopolis Békásmegyeri Evangélikus Szeretetház egyik dolgozója jelentette fel még 2019-ben.
A női alkalmazott állítása szerint az evangélikus lelkész
A volt MSZP-s országgyűlési képviselő ellen az ügyészség 2021 februárjában emelt vádat aljas indokból elkövetett könnyű testi sértés és folytatólagosan elkövetett szeméremsértés miatt.
A bíróság először tárgyalás megtartása nélkül, büntetővégzésében bűnösnek mondta ki a bűnösségét tagadó volt politikust és két és fél év felfüggesztett börtönre ítélte.
A bűnösségét tagadó Donát azonban nem fogadta el az ítéletet és tárgyalás megtartását kérte. A lelkész csak azt ismerte el vallomásában, hogy ingerülten szólt rá a sértettre. Az eljárás végén
a bíróság jelentősen enyhítette a volt lelkész büntetését, akit csak csak becsületsértésben találták bűnösnek, amiért hatszázezer forint pénzbüntetésre ítélték.
A szeméremsértés miatti eljárást azonban megszüntették.
Az ügyészség fellebbezett a döntés ellen és indítványozta az első fokú ítélet hatályon kívül helyezését. A vádhatóság szerint a bíróság a szeméremsértés vétsége miatti eljárásrészben egyáltalán nem állapított meg tényállást, amely az eljárás megszüntetése esetén is törvényi kötelezettsége. Emiatt az ítélet olyan mértékben megalapozatlan, hogy azt a másodfokú eljárásban nem lehetne orvosolni – érvelt az ügyészség.
A Fővárosi Törvényszék helyt adott az ügyészségi indítványnak,
A megismételt eljárás márciusban kezdődött és az ügy érzékenysége miatt zárt ajtók mögött zajlott. Információink szerint a tárgyaláson meghallgatott négy tanú mindegyike, így maga a sértett is fenntartotta korábbi vallomását.
A hétfői tárgyaláson az ügyész perbeszédében elmondta, hogy a vádhatóság álláspontja nem változott a bűnösség tekintetében, ezért indítványozták, hogy a vádlottat mondják ki bűnösnek könnyű testi sértés és folytatólagosan elkövetett szeméremsértés vétségében, és ítéljék felfüggesztett börtönbüntetésre.
Az ügyész felhívta a figyelmet, hogy a sértett szavahihetőségével kapcsolatban semmilyen kétség nem merült fel, mindig következetesen, változtatás nélkül mondta el a történetet az eljárás során.
A Donáth László képviseletét ellátó Bárándy Péter volt igazságügyi miniszter elmondta, hogy védence a becsületsértést elismerte, így emiatt joghátránnyal sújtható. A másik vádpontban azonban az eljárás megszüntetésé kérte.
A bíróság hétfőn kihirdetett ítéletében
emiatt pedig egymillió forintos pénzbírságra ítélte az egykori politikust.
A bíróság bizonyítottnak találta a vádat, így azt, hogy Donáth László szexuálisan közeledett a sértetthez, ajánlatokat tett neki, sőt fogdosta. Ugyanígy az is bizonyítást nyert, hogy a konkrét konfliktus kapcsán a volt politikus valóban fojtogatta a sértetett.
A bíró is kitért a sértett szavahihetőségére, amelyet a tanúvallomások is alátámasztottak.
Az ügyészség három nap gondolkodási időt kért, a védelem fellebbezett az ítélet ellen.
Nyitókép: Ficsor Márton/Mandiner