Az előkészítő tárgyalás június elején kezdődött, ám a vádirat ismertetésén túl érdemi esemény nem történt, a lelkész akkor még nem tett vallomást.
A mai tárgyaláson azonban röviden elmondta véleményét a vádról és a történtekről. Mint mondta, éppen a szeretetház ebédlőjébe tartott feleségével az ominózus napon, amikor észrevette, hogy a nagy alakú festmény elé – amelyhez személyes kötődés fűzi – egy kézi takarítókocsi van állítva. Ekkor érkezett meg a takarítónő, akin elmondása szerint ezt valóban „ingerülten kérte számon”, majd a nő vállaira téve kezét azt kérdezte tőle: “Voltál-e már megszorongatva?”. Korábbi, gyanúsítotti vallomásában ugyanakkor még máshogy emlékezett, akkor azt vallotta, azt mondta a nőnek:
Kitekerem a nyakát, ha ez még egyszer előfordul!
Hogy végül melyik verzió hangzott el, arra Donáth a tárgyaláson nem tudott egyértelmű választ adni.
Ezzel együtt szerinte a számonkérésében nem volt semmi kivetnivaló, vagy elfogadhatatlan. Azt pedig határozottan tagadta, hogy megszorongatta volna a nő nyakát, azaz könnyű testi sértést követett volna el.