Újra bíróság elé állt a szexuális zaklatással vádolt Donáth László

2023. március 21. 15:00

Információink szerint a kedden, zárt tárgyaláson meghallgatott négy tanú mindegyike – így maga a sértett is – fenntartotta korábbi vallomását. 

2023. március 21. 15:00
null
Baranya Róbert
Baranya Róbert

A II.-III. Kerületi Bíróságon kedden megkezdődött a megismételt eljárás a korábbi evangélikus lelkész, Donáth László büntetőperében. A momentumos EP-képviselő Donáth Anna édesapját a Gaudiopolis Békásmegyeri Evangélikus Szeretetház egyik alkalmazottja jelentette fel még 2019-ben. Állítása szerint az evangélikus lelkész korábban több esetben is szexuálisan közeledett felé, fogdosta és ajánlatokat tett neki. Egy esetben pedig egy konfliktus kapcsán fojtogatta, legalábbis a vád szerint.

A volt MSZP-s országgyűlési képviselő ellen az ügyészség

aljas indokból elkövetett könnyű testi sértés és folytatólagosan elkövetett szeméremsértés miatt emelt vádat. 

A bíróság először tárgyalás megtartása nélkül döntött az ügyben, és büntetővégzésében és két és fél év felfüggesztett börtönre ítélte a volt politikust, aki végig tagadta bűnösségét. 

A volt lelkész azonban nem fogadta el a döntést, és tárgyalás megtartását kérte. Az eljárás végén a bíróság jelentősen enyhítette a büntetést. Az evangélikus lelkészt csak becsületsértésben találták bűnösnek, amiért hatszázezer forint pénzbüntetésre ítélték. Ezzel együtt a szeméremsértés miatti eljárást megszüntették. 

Májusban várható ítélet az új eljárásban

Ebbe azonban az ügyészség nem nyugodott bele, a vádhatóság fellebbezésében az első fokú ítélet hatályon kívül helyezését indítványozta.

így a II.-III. Kerületi Bíróságnak új eljárást kell lefolytatnia az ügyben. 

A keddi tárgyalás elején az eljáró bíró az ügy érzékenysége miatt zárt tárgyalást rendelt el, így azon a sajtó képviselői sem vehettek részt. Lapunk ugyanakkor úgy tudja, hogy

a meghallgatott négy tanú mindegyike, így maga a sértett is fenntartotta korábbi vallomását. 

Információink szerint a bíróság májusban hirdet új, elsőfokú ítéletet az ügyben. 

Reagált az evangélikus egyház is

A Magyarországi Evangélikus Egyház az ügy kipattanása után 2020 decemberében állásfoglalást tett közzé, amelyben azt írták, az egyház vezetését 2019 őszén többen is közvetlenül megkeresték azzal, hogy korábban Donáth László olyan módon közeledett hozzájuk testi érintkezéssel is, ami számukra elfogadhatatlan, bántó, zaklató volt. Az egyházi vezetés értékelése szerint az elbeszélések életszerűnek és hitelesnek bizonyultak. 

Nyitókép: Donáth László a per egyik korábbi tárgyalásán (Fotó:Ficsor Márton/Mandiner)

 

Összesen 94 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
DeGar
2023. március 21. 23:25
Jav. abuzusokkal
DeGar
2023. március 21. 23:24
Szerepel -e Perintfalvinak a papi abizisokkal foglalkozó könyvében? Meghallgatta a sértetteket, és Donáth -ot?
loci__
2023. március 21. 19:58
A szoros szarosok által érzékenyített szarjankó, geci láda erkölcsű bírócskák Magyarországon , hogy is képzelitek el ti, hogy egy ilyen már évek óta szexuálisan terhelt bűnöző múltú gennyládát még mindig nem meszeltétek el pedig köztudott, hogy már évről évre bizonyított a szexuális mocskossági tevékenysége. Te és ti szaros erkölcstelen geciláda szarjankó
flesh ripper
2023. március 21. 18:22
"evangélikus" lelkész. Sátánista, nihilista, mammon-hívő, perverz, aberrált, pedofil, degenerált, aljas, mocsoklelkű, erőszaktevő, romlott szar. A lánya, apja lánya.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!