„Az elmúlt egy hónapban gödörben voltam” – kifakadt a német lapnak a magyar válogatott játékos
Semmi, de semmi nem akar összejönni.



Korábban sosem történt még ilyen az öt európai topligában. Schäfer András pocsék tavaszt futó klubja, az Union Berlin választása egy női szakemberre, Marie-Louise Etára esett a csapat következő vezetőedzőjeként.

Történelmi döntést hozott a német Bundesligában szereplő Union Berlin futballcsapata. A magyar válogatott Schäfer Andrást is foglalkoztató fővárosiak péntek este menesztették a klub éléről Steffen Baumgartot, utódjaként pedig Marie-Louise Etára esett a választásuk, aki így az első női vezetőedző lett az európai topligák történetében.

A hivatalos bejelentés azt követően érkezett, hogy az Union pénteken 3–1-re kikapott a Bundesliga-sereghajtó Heidenheimtől (Schäfer András 69 percet töltött a pályán), ezzel utóbbi 14 bajnokiján csupán két győzelmet tudott elérni. A 34 éves Marie-Louise Eta – aki korábban a klub U19-es csapatát irányította, a következő idénytől pedig a női felnőttegyüttest fogja – megbízatása az idény végéig szól, de így is

történelmet ír, hiszen korábban férficsapat élére még sosem neveztek ki női vezetőedzőt az öt nagy európai topligában.
Ezt is ajánljuk a témában
Semmi, de semmi nem akar összejönni.

Eta már 2023-ban is elért egy történelmi jelentőségű mérföldkövet, hiszen az elitligákban első női pályaedzőként alkalmazták a berliniek, ráadásul a következő évben az akkori tréner Nenad Bjelica eltiltása miatt három mérkőzés erejéig már irányította az első csapatot. A pocsék tavaszt produkáló Union az újabb vereség után már csak a 11. a német élvonalban, előnye 7 pontra csökkent a már osztályozós helyen álló St. Pauli előtt.
Nyitókép: AFP/Ronny Hartmann
* * *
Ezt is ajánljuk a témában
„Olyan döntés ez, amit holnap nem lehet visszacsinálni. Ma kell megvédenünk Magyarországot!”

