Dráma a Bajnokok Ligájában – Sallai és Szoboszlai egymás ellen a nyolcaddöntőben?

A Juventus ledolgozta a háromgólos hátrányát, végül mégis a Galatasaray jutott tovább.

A Real Madrid kettős győzelemmel, az Atalanta kétgólos hátrányt ledolgozva jutott be a legjobb tizenhat közé a Bajnokok Ligájában. Nyolcaddöntős a címvédő Paris Saint-Germain is.

Mint emlékezetes, a párharc első, lisszaboni mérkőzése botrányba fulladt, miután Vinícius Júniort a győztes gólja után – a vád szerint – rasszista inzultusok érték a Benfica egyik játékosa, Gianluca Prestianni részéről. A vétkest eltiltotta a visszavágóról az európai szövetség. Az argentin labdarúgó ennek ellenére elutazott a társaival a Madridba, abban bízva, hogy az UEFA helyt ad a Benfica fellebbezésének, de ez végül nem történt meg, így Prestianni nem lehetett ott a portugálok meccskeretében a Santiago Bernabéu Stadionban.
A Real legnagyobb hiányzója a visszavágón Kylian Mbappé volt, aki térdfájdalmak miatt nem léphetett pályára. Álvaro Arbeloa, a királyi együttes vezetőedzője a mérkőzést megelőzően azt mondta,

a francia sztárt várhatóan nem csak néhány napig kell nélkülözniük, eltarthat egy ideig, mire teljesen elmúlnak a panaszai, és csak azt követően lesz újra bevethető.
A L’Équipe a nap folyamán azt írta, Mbappé semmiképpen sem szeretné megkockáztatni egy súlyosabb sérülés lehetőségét, mert az veszélybe sodorná a világbajnoki szereplését.
A Real Madrid tábora a meccs előtt egy drapériával üzent a világnak, melyen az állt: „Nem a rasszizmusra”.

Az összecsapás a vendégek számára indult jobban, akik Rafa Silva góljával már a 14. percben megszerezték a vezetést, de két perccel később Aurélien Tchouaméni jóvoltából jött a hazaiak válasza. Ezt követően már csak egy szabályos gól született, azt a 80. percben Vinícius Júnior lőtte – majd ment a szögletzászlóhoz táncolni, ahogy Lisszabonban is, de a Santiago Bernabéu Stadionban értelemszerűen nem fütyülték ki emiatt –, így a Real Madrid végül kettős győzelemmel jutott tovább a nyolcaddöntőbe, amelyben a Manchester Cityvel vagy a Sporting CP-vel meccsel majd.
A címvédő PSG a múlt héten 3–2-re nyert honi riválisa, a Monaco vendégeként, otthon azonban az első félidő végén hátrányba került, így a visszavágó szünetében hosszabbításra állt a párharc. A hercegségbeli együttes aztán a második játékrész elején emberhátrányba került – csakúgy, mint a párharc első meccsén –, amit a párizsiak kihasználtak, Marquinhos és Hvicsa Kvarachelia góljaival megfordították az állást. A Monaco a ráadás perceiben egyenlített, sőt megvolt az esélye, hogy egy harmadik góllal a hosszabbítást is kiharcolja, de a lehetőség kimaradt, a továbbjutási esélyek pedig ezáltal elszálltak.
A Paris Saint-Germain a nyolcaddöntőben a Chelsea-vel vagy a Barcelonával játszik majd.
Az Atalanta már az első félidőben ledolgozta a Németországban összeszedett kétgólos hátrányát a Borussia Dortmund ellen, sőt Mario Pasalic találata után a második játékrészben szűk húsz percig továbbjutásra is állt, de a vendégek Karim Adeyemi jóvoltából szépítettek, összesítésben pedig egyenlítettek (3–3).
Úgy tűnt, hosszabbításba torkollik a párharc, ám a bergamói együttes a ráadásban a videobíró közreműködésével kapott egy egyébként teljesen nyilvánvaló tizenegyest, amelyet Lazar Szamardzsics kíméletlenül bevágott a bal felső sarokba, ezzel továbbjuttatta a csapatát a nyolcaddöntőbe, amelyben az alapszakasz első két helyezettjének valamelyike, az Arsenal vagy a Bayern München lesz az ellenfelük.
Az Atalanta csupán a harmadik olasz csapat a Bajnokok Ligája egyenes kieséses szakaszában, amely úgy nyert meg egy párharcot, hogy az első mérkőzést legalább két góllal elveszítette.
Ez a bravúr korábban csak a Juventusnak sikerült az Atlético Madrid ellen a 2018–2019-es, valamint a Romának a Barcelona ellen a 2017–2018-as évadban.
Nem mellesleg az itáliai együttesek közül már csak az Atalanta van versenyben a BL mostani kiírásában.
Ezt is ajánljuk a témában

A Juventus ledolgozta a háromgólos hátrányát, végül mégis a Galatasaray jutott tovább.

Bajnokok Ligája
Playoffkör, visszavágók
Atalanta (olasz)–Borussia Dortmund (német) 4–1 (Scamacca 5., Zappacosta 45., Pasalic 57., Szamardzsics 90+8. – 11-esből, ill. Adeyemi 75.)
Kiállítva: Benszebaini (90+7., Dortmund)
Továbbjutott: az Atalanta, 4–3-as összesítéssel
Real Madrid (spanyol)–Benfica (portugál) 2–1 (Tchouaméni 16., Vinícius Jr. 80., ill. Rafa Silva 14.)
Továbbjutott: a Real Madrid, kettős győzelemmel, 3–1-es összesítéssel
Paris Saint-Germain (francia)–Monaco (francia) 2–2 (Marquinhos 60., Kvarachelia 66., ill. Akliouche 45., Teze 90+1.)
Kiállítva: M. Coulibaly (58., Monaco)
Továbbjutott: a PSG, 5–4-es összesítéssel
Juventus (olasz)–Galatasaray (török) 3–2 (Locatelli 37. – 11-esből, Gatti 70., McKennie 82., ill. Osimhen 105+1., B. Yilmaz 119.) – hosszabbítás után
Kiállítva: Kelly (48., Juventus)
Továbbjutott: a Galatasaray, 7–5-ös összesítéssel
A NYOLCADDÖNTŐ MEZŐNYE A BAJNOKOK LIGÁJÁBAN
Kiemeltek: Arsenal (angol), Barcelona (spanyol), Bayern München (német), Chelsea (angol), Liverpool (angol), Manchester City (angol), Sporting CP (portugál), Tottenham (angol)
Nem kiemeltek: Atalanta (olasz), Atlético Madrid (spanyol), Bayer Leverkusen (német), Bodö/Glimt (norvég), Galatasaray (török), Newcastle United (angol), Paris Saint-Germain (francia), Real Madrid (spanyol)
A nyolcaddöntőben a kiemelt csapatok (az alapszakasz első nyolc helyezettjei) a nem kiemeltek közül kapnak ellenfelet. Összekerülhetnek egymással azonos nemzetbeli együttesek is. A sorsolást február 27-én, pénteken tartják.
Nyitókép: THOMAS COEX / AFP
***
Ezt is ajánljuk a témában

A miniszterelnök elárulta, mi is tudunk szorítani az ukránokon. „Le kell szoktatni őket ezekről a lépésekről”.
