„A szurkolók Bulgáriába utaznak egy csütörtök késő esti meccsre, mi pedig…” – kiakadt az FTC kapusa

Robbie Keane közben pánikról beszélt.

A Ferencváros könnyedén nyert 3–1-re az MTK ellen a hétfő esti örökrangadón az NB I-ben. MTK–FTC: ez történt a mérkőzésen.

A Zalaegerszeg és a Ludogorec elleni vereség után a Hungária körúton készült visszatalálni a győzelem útjára a Ferencváros. Az MTK–FTC-t a hazaiak sem várták éppen a legjobb formában, mert bár a Puskás Akadémia ellen legutóbb 2–2-es döntetlent értek el, már 4 forduló óta nyeretlenek – és közben még a kupából is kiestek az NB II-es Kecskemét ellen.
Ezt is ajánljuk a témában

Robbie Keane közben pánikról beszélt.

Robbie Keane vezetőedző mindössze három játékost hagyott meg a csütörtöki, bulgáriai kezdőcsapatból (Mariano Gómezt, Toon Raemaekerst és Franko Kovacevicet), így ezúttal 5 magyar volt a kezdőben. Először kezdett az évadban az NB I-ben a debreceni kölcsönből visszahívott Varga Ádám a Fradi kapujában, illetve az új igazolás, Marius Corbu is először volt a kezdő 11 tagja. A másik oldalon pedig ott volt a csapatban az Vitályos Viktor is, aki a nyártól több mint 2 millió euró ellenében a cseh Sparta Prahában folytatja pályafutását.

Ezt is ajánljuk a témában

Még Fabrizio Romano transzferguru is felfigyelt az átigazolásra.


Nem volt telt ház az Új Hidegkuti Nándor Stadionban a szokatlan időpontban, hétfő este rendezett örökrangadón, de a vendég szektor természetesen dugig telt, így a hangulatra nem lehetett panasz, ráadásul a tavaszias időjárásra sem. Ahogy arra számítani lehetett, a Ferencváros ragadta magához már az első perctől a kezdeményezést, de ez igazán nagy helyzetekben nem mutatkozott meg.
A 34. percben aztán nem mindennapi góllal szerezte meg a vezetést a Fradi: Romao előre vágott labdáját Beriasvili elfejelte Kovacevic elől – igen ám, de Hegyi Krisztián is kijött a kapujából a labdára a 16-oson kívülre, így Kovacevic lecsapott rá és az üres kapuba gurított, 0–1.
A szünet után hatalmas özönvíz érkezett a pályára, de nemcsak az eső élénkült meg, hanem a csapatok is magasabb sebességi fokozatba kapcsoltak.
Az 58. percben megduplázta az előnyét a vendég csapat, ráadásul nem is akármilyen góllal: Gruber Zsombor passza után Elton Acolatse betört a 16-oson belülre és a hosszú felső sarokba tekert, 0–2.
A ghánai-holland támadó első gólját szerezte a Ferencváros színeiben.
A 71. percben Gómez maradt lenn a földön, le is kellett cserélni sérülés miatt, ami nem a legjobb hír Robbie Keane számára a csütörtöki, Ludogorec elleni visszavágó előtt.
Három perccel később Madarász Ádám is betalált: Gruber lövését még védte Hegyi, azonban a kipattanóra érkezett a csereként beállt 19 éves tehetség, és belőtte pályafutása első felnőtt gólját, 0–3.
A 87. percben betalált Jurek Gábor, de ez már csak szépségtapasz volt az MTK-nak. Ezzel ki is alakult a végeredmény. Érdekesség, hogy a Fradi csütörtöki Európa-liga ellenfele, a Ludogorec is hétfő este játszott bajnokit. De amíg a magyar bajnok simán nyert 3–1-re az MTK ellen, addig a bolgár csapat 2–1-es vereséget szenvedett a Brotev Plovdiv vendégeként, úgyhogy egyértelműen kiejelenthetjük, a Ferencváros főpróbája sikerült sokkal jobban.
NB I, 23. forduló
MTK–FTC 1–3 (0–1)
Gól: Jurek (87.) ill. Kovacevic (34.), Acolatse (58.), Madarász (75.)
Nyitókép: MTI/Bodnár Boglárka