Tiszás náci karlendítés: itt tart Tárkányi Zsolt botránya
A Tisza sajtófőnökének és képviselőjelöltjének karlendítése jókora közéleti hullámokat keltett.

Néhány nappal azt követően, hogy a Tisza Párt sajtófőnöke a róla elterjedt képen náci karlendítésre hajazó mozdulatot végez, valaki náci szimbólummal rongálta meg a DK-s táblát. A helyszíni beszámolók alapján csak a DK-s és fideszes plakátokat firkálták össze, a Tisza Párté érintetlen.

Horogkeresztet rajzoltak Dobrev Klára egyik XVIII. kerületi választási plakátjára – jelezte a Mandiner olvasója, aki képet is mellékelt hozzá. Arra is felhívta a figyelmünket, hogy a Bajcsy-Zsilinszky úti helyszín közelében iskola, óvoda és templom is található.

Bár az olvasónk

természetesen azt nem tudta megállapítani, hogy ki és milyen célból követte el a rongálást, azt megjegyezte, hogy a környéken több DK-s és fideszes plakátot is összefirkáltak, míg a Tisza Párt táblái érintetlenek.
A náci szimbólum felbukkanása mindenesetre különösen érdekes pont most, hiszen a Tisza Párt – amely a demokrácia jegyében régóta követeli a DK és a Kutyapárt visszalépését – sajtófőnökéről nehezen félreérthető fotó terjedt el az elmúlt napokban.
Tárkányi Zsolt, aki egyben Hajdú-Bihar megye 1-es számú választókerületének tiszás jelöltje, a képen náci karlendítésre hajazó mozdulatot végez, ám ennek ellenére sem mondott le, sőt, még csak bocsánatot sem kért.
Azt a Tisza sajtóosztálya is megerősítette, hogy Tárkányi látható a képen, azt viszont tagadta, hogy náci karlendítést végzett volna,
Radnai Márk szerint csak integetett.
A párt szimpatizánsai ezzel szemben őszintén és nyíltan elmondták a véleményüket: szerintük egyértelműen és félremagyarázhatatlanul náci karlendítés van a képen.
Az ügyben Izrael budapesti nagykövetsége közleményt adott ki, amelyben azt írja, nagy aggodalommal tekint minden olyan cselekményre, amely a náci szimbólumok megjelenítésével vagy használatával jár.
Elvárjuk és felszólítjuk a Tisza Pártot, hogy ítélje el ezeket a cselekményeket, és egyértelműen utasítsa el az ilyen jelenségeket
– szögezte le a nagykövetség.
Ezt is ajánljuk a témában
A Tisza sajtófőnökének és képviselőjelöltjének karlendítése jókora közéleti hullámokat keltett.

Nyitókép: Dobrev Klára Facebook-oldala
