„A támadáshoz nem értek, de ezeket nem tudtuk jól kezelni” – Vogel Soma a Mandinernek

Intenzív hetek vannak a magyar vízilabda-válogatott mögött, az ezüstéremmel zárult Európa-bajnokság után láthatóan nehezen megy a búcsúzkodás. Jó látni, mennyire összekovácsolódott a csapat.

Az elvesztett döntő után is rögtön összezártunk és senki nem mutogatott a másikra – kezdte Vogel Soma a Mandinernek adott interjúját. – Nem hibáztatta egyikünk sem a másikat. Mindenki befelé fordult, vagy éppen segítette a társát a nehezebb pillanatokban. Annak ellenére nagyon jó két és fél hét volt, hogy tulajdonképpen egy szállodába voltunk bezárva. Talán egyszer mentünk ki vacsorázni valamelyik csoportmeccs után. Kiválóan éreztük magunkat. Ritka, hogy húsz férfi össze van zárva viszonylag kis helyen, ismétlődő ritmus és programok közepette, de jól kezeltük. Hosszú távon ez sokat tud adni, ami meg is látszott

• a spanyolok,
• majd a görögök ellen,
• de sajnos a szerbekkel szemben

már nem volt elég.

A csapattársai közül van, akivel barátinak mondható a kapcsolata?

A Manó és a Szili (Manhercz Krisztián és Jansik Szilárd – a szerk.) feltétlenül ilyen, de szeretném kiemelni Csoma Kristófot is, akivel tizenvalahány évvel ezelőtt együtt voltunk a Fradiban. Ő ifikapus volt akkor, én meg még gyerek. Onnan ismertük egymást, de azóta nem dolgoztunk együtt. Most meg is beszéltük, hogy milyen jó volt együtt, mondhatom, baráti viszony alakult ki közöttünk. Amikor kiestem, remekül helyettesített, jól védett. Ez az időszak arra is jó volt, hogy megerősítse a kapcsolatunkat.

A Fradiban játszók hozzá lehetnek szokva a nagyszerű hangulathoz, illetve a tömött lelátókhoz, de a szerbek által teremtett pokoli atmoszféra Belgrádban azért mégiscsak másnak tűnt.

A 2022-es spliti Eb-döntő volt hasonló, amikor Horvátországgal játszottunk. Szinte csak horvátok foglaltak helyet akkor a lelátón, de még az is eltörpül a belgrádi élményekhez képest. A középdöntőben, majd a fináléban is őrületes hangzavar volt, ami szerintem ránk is ült, és nem tudtuk jól kezelni, de egy biztos: örökké emlékezetes lesz. Ritka alkalom, hogy ennyi szurkoló összegyűlik egy vízilabda-meccs miatt.

Ismert mondás, hogy a szeretet erőssé, a gyűlölet legyőzhetetlenné tesz. Mennyire sikerült ennek szellemében medencébe szállni?

A szerbekkel játszott első meccsünk után beszéltünk róla, hogy a lelátói hangulatot hogyan formáljuk a lehető leggyorsabban pozitív energiává. Ez a spanyolok és a görögök elleni mérkőzésen meg is látszódott, ezért is sikerültek ilyen jól. A döntőben már nem akartunk semmilyen külső körülménnyel foglalkozni, nem is panaszkodtunk semmire. Itt inkább a mi játékunkban kell keresni a hibát és a kijavítani valókat.

A kapuból nézve min múlott?

A támadáshoz nem értek, így arról nem is szeretnék nyilatkozni. A nyomást, a szurkolást, illetve a szerb döntős rutint véleményem szerint nem tudtuk jól kezelni. Biztos vagyok benne, hogy erősebbek lettünk ettől és az is jó visszajelzés – ezt többektől hallottam –, hogy ha tehetnék, másnap újra lejátszanák ezt a mérkőzést, mert annyira akarunk bizonyítani. Folyamatosan a fejlődésen jár az agyunk.

A 2027-es világbajnokságot Budapesten, az MVM Dome-ban rendezik, ahol még a belgrádinál is több szurkoló lehet a nézőtéren. Mi kell ahhoz, hogy inspiráljon egy ekkora tábor és ne teherként legyen jelen?

A legutóbbi hazai vébén talán nem tudtuk jól kezelni, hogy itthon játszhatunk. Már a 2020-as, Duna Arénában rendezett Eb is egy sokkhatás volt. Tisztán megvan az érzés, amikor a törökök elleni nyitó meccsen telt ház dübörgött, a színfalak mögött is hallható volt a többezres tömeg. Ha most az akkori szurkolótábornak a duplája lesz, akkor el nem tudom képzelni, mi vár ránk. Biztosan óriási erőt ad majd, de jól kell kezelni: fontos a tiszta fej, mert könnyen túlpörög az ember. Nagyon várjuk már a hazai világbajnokságot, rendkívüli módon örülünk a lehetőségnek, és azon leszünk, hogy megháláljuk a szurkolást. De rengeteg még a feladat addig.

Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt