Lépéskényszerben a Liverpool – Szoboszlairól is döntenie kell a címvédőnek

Váratlan dilemmák álltak elő a bajnoknál...

Conor Bradley sérülése komoly galibát okozott Liverpoolban. A holland szakvezető ezúttal nem Szoboszlaiban látja a megoldást.

Mint arról beszámoltunk, Conor Bradley súlyos sérülése után Arne Slot ismét vakarhatja a fejét. A Liverpool vezetőedzőjének fontos döntéseket kell meghoznia a közeljövőben a jobbhátvéd posztot illetően, amely Szoboszlai Dominikot is érintheti.
A szezon végéig kieső védő helyére megoldást kell találnia, a magyar válogatott középpályása pedig kézenfekvő lenne, hiszen többször is bizonyított már azon a poszton. A holland szakember azonban most mégsem mozdítaná el szokásos helyéről.


Ezt is ajánljuk a témában

Váratlan dilemmák álltak elő a bajnoknál...

Nagy kérdés, hogy pótolja majd Slot sérült játékosát. Jobbhátvéd poszton a nyáron érkezett Jeremie Frimpong az első számú lehetőség, ám a hollandra támadásban is szüksége van honfitársának. Ott van még a középső védőként is ismert Joe Gomez, illetve Calvin Ramsay, aki ebben a szezonban még csak egyszer lépett pályára – írta a This is Anfield.
A Liverpool várhatóan nem igazol új védőt januárban, ám a tréner újságírók előtti kifakadása megmutatja, mennyire nincs ideális helyzetben a keret mélységét illetően.
A vezetőedző hangsúlyozta, hogy Szoboszlait ezúttal szeretné eredeti posztján játszatni, nem védőként bár Frimpong erőállapotára is figyelnie kell. Az univerzális magyar már öt meccsen kezdett jobbhátvédként ebben a szezonban, így nem volt a valóságtól elrugaszkodott a feltételezés.
Bradley sérülése nagy csapás nekünk – remélem, nem gondolják, hogy szívesen játszatnám Szoboszlai Dominikot jobbhátvédként, ám közben Jeremie Frimpong játékperceire is figyelnünk kell.
Sűrű a program, januárban kilenc meccset játszunk, hat védővel, de meg kell oldanunk a helyzetet. Hozzá kell tennem, hatalmas elismerés jár azoknak a játékosoknak, akik jó formában vannak, és 11 meccs óta veretlenek” – zárta gondolatait Arne Slot.
Fotó: MTI/AP/Rui Vieira