Szoboszlai Dominik bevallotta: nagyot hibázott, de nem adja fel (VIDEÓ)

2026. január 18. 13:49

Szoboszlai a Burnley elleni mérkőzést követően értékelt az eheti teljesítményét és elmondta, hogy csalódásként érte meg annak bizonyos mozzanatait.

2026. január 18. 13:49
null

Nem tudta kihasználni hazai pályáját a címvédő Liverpool, amely a Premier League 22. fordulójában 1–1-es döntetlent játszott az újonc Burnley ellen szombaton. A pontvesztés különösen fájó lehetett Szoboszlai Dominik számára, aki még az első félidőben tizenegyest hibázott: lövése a kapufán csattant.

A magyar válogatott középpályás a mérkőzést követően értékelt, és elmondta, hogy a csapat csalódásként élte meg az eredményt. Szoboszlai szerint olyan fölényben futballoztak, hogy már elhitték, megvan a győzelem, ugyanakkor hangsúlyozta: a futballban addig nincs vége egy találkozónak, amíg a játékvezető le nem fújja, és ilyen pontvesztés nem fordulhat elő újra.

Miközben Ön ezt olvassa, valaki máshol már kattintott erre:

Megdöbbentő dolgok derültek ki Kapitány Istvánról – és Magyar Péternek nem tesz jót

Megdöbbentő dolgok derültek ki Kapitány Istvánról – és Magyar Péternek nem tesz jót
Tovább a cikkhezchevron

Ez egy nehéz hét volt nekem”

– ismerte el Szoboszlai. 

A Liverpool hete a Barnsley elleni FA-kupa-mérkőzéssel kezdődött, ahol bár látványos gólt szerzett, egy hibája is emlékezetes maradt: saját tizenhatosánál sarokkal próbálta megjátszani a labdát, ám elrontotta a mozdulatot, amit az ellenfél góllal büntetett.

A találkozó után a Barnsley vezetőedzője, Conor Hourihane tiszteletlenséggel vádolta meg Szoboszlait, azt állítva, hogy a magyar középpályás lenézte ellenfelüket, és egy topcsapat ellen nem próbálkozott volna hasonló megoldással. 

Szoboszlai erre most reagált, és határozottan visszautasította a vádat: „Hibáztam a Barnsley ellen, de világossá kell tennem, hogy nem tiszteletlenség volt részemről az a mozdulat. Ugyanezt tenném az Arsenal, a Manchester City és a Chelsea ellen is.”

Ezt is ajánljuk a témában

A Burnley elleni bajnokin Mohamed Szalah hiányában Szoboszlai végezhette el a Liverpool büntetőjét is, ám ezúttal nem járt sikerrel. A kihagyott tizenegyesről is beszélt, és hangsúlyozta, nem rendült meg az önbizalma: „Igen, kihagytam a tizenegyest, de a következőt is elvállalom majd. Gólt fogok rúgni, ebben elég biztos vagyok. Nem tudnék többet gyakorolni. Folytatni fogom, és ha lesz még lehetőségünk, megragadom.”

Nyitókép: Paul ELLIS / AFP

Összesen 1 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Treeoflife
2026. január 18. 18:08 Szerkesztve
Igen, valóban nagyot hibázott, és ettől féltettem a kezdetektől. A tehetsége és a céltudatossága adott, kérdés az volt, hogy a kellő alázatot is megtartja-e. Talán ebből hibádzott .... de még nincs veszve semmi, ha vissza tud térni a régi "én"jéhez. Mindig veszélyes, ha a hírnév valakit "elvisz" azért, mert minden adott (anyagilag) a nagyzoláshoz - és sajnos az utóbbi időben ebből láttunk nála számtalan esetet. Vissza a "gyökerekhez", és helyreáll minden. Elsősorban jellemben kell bizonyítani, minden más másodlagos. Mindennek megvan a maga helye ls ideje, ki kell várni.
Válasz erre
1
0
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!