– felelte a középcsatár, aki a Transfermarkt adatbázisa szerint profi pályafutása eddigi 40 tizenegyeséből 30-at lőtt be és 10-et hibázott el. – Mondjuk azt nem mondta, hogy én ne rúgjam, igazából magamtól döntöttem el, hogy átadom a lehetőséget másoknak, és hála istennek azóta élnek is vele. Én ugye kihagytam kettőt egymás után az Európa-ligában (a Genk és a Salzburg elleni győztes meccsek alkalmával – a szerk.), ettől függetlenül egyébként odaállhatnék, de most átadtam a lehetőséget másoknak.”
A Ferencváros három győzelemmel és két döntetlennel a hatodik az Európa-liga tabelláján, csütörtöki ellenfele, a Rangers nyeretlenül, egy ponttal csupán a 33. helyen áll. A mérkőzés 18.45 órakor kezdődik a Groupama Arénában.
Nyitókép: fradi.hu