
Szalah otthagyja a Liverpoolt – így változhat meg Szoboszlai szerepköre
Arne Slot megtartotta a sajtótájékoztatóját. Ebben Szoboszlairól és Szalahról is beszélt.

Hétközi fordulót rendeznek az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Premier League). Szerdán késő este a Szoboszlai Dominikot, Kerkez Milost és Pécsi Ármint foglalkoztató Liverpool is pályára lép, a gárda azt az újonc Sunderlandet fogadja, amely előtte áll a tabellán. A mérkőzés előtti sajtótájékoztatón Arne Slot vezetőedző megerősítette, hogy Mohamed Szalah elmegy a január 18-ig tartó Afrika Nemzetek Kupájára.

A 24 csapatos tornára természetesen Egyiptom is kvalifikált, így Mohamed Szalah is részt vesz rajta. Slot a keddi sajtótájékoztatón elárulta, hogy a tervek szerint legkésőbb december 15-én engedi el a játékost, így a 13-i Brighton & Hove Albion elleni hazai bajnokin még játszhat, de a Tottenham Hotspur ellen már nem.
Miközben Ön ezt olvassa, valaki máshol már kattintott erre:
Óriási hibát követett el Magyar Péter: ez a hirtelen felindulás a vesztét okozhatja

A Liverpool legendájának távolléte egy olyan dolog lesz, ami nem éri váratlanul a klubot, de arra talán nem sokan számítottak, hogy Szalah ennyire rossz formában megy el a tornára. Az utóbbi mérkőzések után sokan kikövetelték a kezdőcsapatból, és ez az előző fordulóban meg is történt, mi több, a West Ham United elleni idegenbeli győzelem alkalmával pályára sem lépett.
Slot elárulta, Szalaht természetesen nem érintette jól, hogy nem kezdett, de profin reagált rá. A helyén Szoboszlai Dominik játszott, akit védekező munkájáért meg is dicsért a tréner. A jobbhátvéd ezúttal Joe Gomez volt, és Slot megemlítette, hogy a magyar játékos milyen sokat segített neki, amivel megkönnyítette a helyzetét.
Joe nagyon jól játszott, de Dominiktól sok segítséget kapott”
– jelentette ki.
Szalah távollétében nagy kérdés, ki lesz a jobb oldali támadója az együttesnek. Legutóbb Szoboszlai játszott itt, úgyhogy könnyen elképzelhető, hogy az egyiptomi távollétében is őt látjuk majd itt. Most már viszont egyre inkább úgy tűnik, Slot letett arról, hogy jobbhátvédként vesse be – a PSV Eindhoven ellen Curtis Jonest húzta vissza, a West Ham ellen pedig Gomez játszott itt. A két sérült jobbhátvéd pedig lassan visszatér.
Szoboszlaiék újoncok ellen folytatják
A Liverpool rossz sorozata ugyan megszakadt, de túlzás lenne azt állítani, hogy kimászott a gödörből. A bajnokságban címvédőként jelenleg csak a nyolcadik helyen áll, de most a Sunderland és a Leeds United személyében két újonc ellen mérkőzik meg a héten.
Ezt is ajánljuk a témában

Fotó: Peter Powell/AFP







