Már a Transfermarkton is Szoboszlai a téma – a világ egyik legjobb edzője és egy spanyol óriás is kinézhette magának

Mindkét csapat ellen bizonyíthatott.

Pep Guardiola az ünnepek alatt sem ismer tréfát. A Manchester City edzőzsenijének gondja lesz rá, hogy sztárjai ne feledkezzenek meg magukról a karácsonyi eszem-iszom alatt sem.

Pep Guardiola saját bevallása szerint is egy furcsa figura, még a különc egyéniségekkel teletűzdelt edzői közegben is. A Barcelona korábbi, a Manchester City jelenlegi agytrösztje a legutóbbi sajtótájékoztatóján is adott némi ízelítőt egyedi látásmódjából: csupa olyan gondolatot osztott meg a nagyérdeművel, amely a karácsonyi szünetre is beszédtémát szolgáltat a sajtó számára.

Az 54 éves korszakos edzőzseni, aki pályafutása alatt csapataival talán csak azt nem nyerte meg, ami nincs is, most hirtelen a semmiből kijelentette, hogy a Citynek fel kell készülnie rá, ha egy nap ő hirtelen úgy ébred, hogy már nem akar a City edzője lenni, akkor a klubnak készen kell állnia egy konkrét B-tervvel. Majd ezt követően rátért a Premier League ünnepi nagydömpingjére – a csapatok december 24. és január 4. között egy hét leforgása alatt három bajnokit is ledarálnak –, és persze a karácsonyra is, de persze a maga sajátos ünnepi megközelítéséből. Guardiola ugyanis habozás nélkül kijelentette: az a játékosa, aki az ünnepek alatt „túlzabálja” magát, a kulcsfontosságú év végi meccsekről lényegében kijátssza magát a keretből.

Ezt is ajánljuk a témában

Mindkét csapat ellen bizonyíthatott.

A minap minden játékosnak megmértük a súlyát. Abban a pillanatban, ahogy visszatérnek a három napos karácsonyi szünetről, december 25-én újabb mérlegelés következik, hogy megnézzük, az ünnepek alatt hány kiló szaladt fel. Ugyanis kissé dagin szoktak visszajönni... Persze, ehetnek, de nem ész nélkül. Nekem ugyanis ki kell jelölnöm az utazó keretet a 27-i, Nottingham Forest elleni bajnokira, és akin három kiló súlyfelesleg lesz, az itthon marad Manchesterben, és nem tart a csapattal, ez száz százalékig biztos!"
Hogy a játékosok mennyire örültek mesterük nyilvános szavainak, nem tudni, de könnyen lehet, a végén ez a fajta maximalizmus hozhatja meg a Citynek az újabb bajnoki trófeát. A Kékek ugyanis változatlanul tapadnak az éllovas Arsenalra, hátrányuk csupán két pont az ágyúsokkal szemben úgy, hogy egyrészt
az ünnepi menetrendjük is könnyebbnek ígérkezik a riválisénál, másrészt mostanában a győzelmeik is sokkal magabiztosabban jönnek, mint a londoniaknak – legutóbbi négy bajnokijukat például egyaránt kapott gól nélkül nyerték meg, 11–0-s gólkülönbséggel!
A Premier League hosszú idő után először szakít a karácsonyi tradíciókkal, idén nem lesz forduló a hagyományos Boxing Dayen, azaz december 26-án.
(Nyitókép: MTI/EPA/Adam Vaughan)