Korszakváltás Kispesten: Szijjártó Péter lett a Honvéd elnöke!

Azt is bejelentették, hogy Szingapúr legnagyobb cége az új mezszponzor és főtámogató.

Fanatikus őrültek dolgoznak Liverpoolban – fogalmazott Pisont István, a Budapest Honvéd ikonikus alakja.

Szemlélet és munka van”
– vallja Pisont István, aki a Liverpool akadémiáján járt tanulmányúton. A Budapest Honvéd legendája az Origo Sportnak beszélt arról, milyen látásmód uralkodik Szoboszlai Dominik klubjánál, és mit vár Kerkez Milostól a válogatottban és az angol élvonalban egyaránt. Mint mondta,
„a Liverpoolnál ez nem egy felmondható forgatókönyv, hanem életforma.”
A korábbi válogatott középpályás szerint az angol sztárklub egészét áthatja a győzni akarás, a mentalitás, az elszántság. „Én jártam a Chelsea-nél, a Manchester Unitednél, most a Liverpoolnál is – figyeljen, fanatikus őrültek! Iszonyatos elszántság van bennük, a szurkolókban és az egész klubban.”
„A legnagyobb király” szerint a liverpooli utánpótlás-nevelés legnagyobb erőssége, hogy az egyéni fejlődést helyezi a csapatérdek elé. „Náluk az egyéni képzés kulcsfontosságú. Az edzők nem csak általános edzéseket tartanak, hanem minden játékosra külön stratégiát készítenek. A hibát nem büntetik, hanem a tanulás részének tekintik.” Úgy véli, ez a hozzáállás hiányzik gyakran a magyar futballból: „Angliában U15–U19-es szinten senkit nem érdekel, hogy bajnokságot nyer-e a csapat. Az számít, hány játékost tudnak feljebb adni az első csapat közelébe.”
Szoboszlai Dominikról elismerően beszélt a korábbi válogatott edző: „A pályája mintaszerűen van felépítve. Liverpoolban is hatalmasat fejlődött. Tavaly még váltogatták a posztjait, most már húzóembere a csapatnak.” Pisont szerint a magyar középpályás „olyan karakter, hogy fáradtan is hozzátesz: lehet, hogy egy szabadrúgás vagy egy jó beadás dönt.
Még ha nem is 100 százalékos, a jelenléte önmagában erőt ad a többieknek.”
Kerkez Milosról is határozott véleményt fogalmazott meg. „Milos rendkívül tehetséges, atletikus, nagy tempót bír, és kiváló a rúgótechnikája. Épp ezért többet várok tőle a támadásokban: több felzárkózás, ütemes beindulás, pontos beadások, kulcspasszok, akár távoli lövések – ezekből még jöhetne plusz.” Hozzátette, a válogatott rendszerében a szélsőknek különösen sokat kell hozzátenniük előrefelé, és Kerkezben minden megvan ahhoz, hogy még meghatározóbb szereplő legyen.
Pisont szerint Szoboszlai és Kerkez sikere egyaránt azt mutatja: „ha megfelelő szakmai közegben, erős mentális háttérrel dolgozik egy játékos, nincs határa a fejlődésnek.”
Ezt is ajánljuk a témában

Azt is bejelentették, hogy Szingapúr legnagyobb cége az új mezszponzor és főtámogató.

Nyitókép: Koszticsák Szilárd/MTI