Sunyi megérzés és szuperszámítógép – egyre több helyen leírják Szoboszlaiékat

2025. október 02. 19:10

Egymás után két tétmérkőzést is elveszített a Liverpool. Szoboszlai Dominikék nincsenek jó formában.

2025. október 02. 19:10
null

A szakértőként dolgozó egykori kiváló skót futballista, Ally McCoist egy podcastben arra utalt, már nem a Szoboszlai Dominikot és Kerkez Milost foglalkoztató Liverpoolt tartja az angol bajnokság legnagyobb esélyesének. Mindeközben az Opta szuperszámítógépének legújabb számításai szerint már a Bajnokok Ligájában sem topfavorit a csapat.

McCoist (jobbra) felelevenítette Szoboszlai szabadrúgásgólját
McCoist (jobbra) felelevenítette Szoboszlai szabadrúgásgólját (Fotó: Andy Buchanan/AFP)

A Nemzeti Sport hívta fel arra a figyelmet, hogy 63 éves McCoist a Talksport egyik podcastjében az angol bajnoki esélyekről beszélt, amely során Szoboszlai nevét is megemlítette.

A bajnokság rajtjakor még azt mondtam, hogy a Liverpool megvédheti a bajnoki címét, hiszen a csapat kiválóan erősített a nyári átigazolási időszakban. Viszont elég bizarr módon, miután Szoboszlai óriási szabadrúgása bevágódott az Arsenal kapujába, volt egy ilyen kis sunyi megérzésem velük kapcsolatban”

– idézte őt a Nemzeti Sport.

„Egészen rendben van a védekezése az Arsenalnak, van két jó középső védője, és ott van még Mosquera is. Ráadásul David Raya egészen jó kapus, nem is kell emiatt aggódni. Ugyanakkor a Liverpoolnál könnyen baj lehet, ha esetleg elveszítik Alissont vagy különösképpen, ha Van Dijk kidől a sorból” – árulta el McCoist, aki azzal zárta gondolatmenetét, hogy mindezzel együtt nagyszerű idényre számít.

A brazil kapust egyébként a legfrissebb hírek szerint el is vesztette a Liverpool: Alisson a Galatasaray elleni vesztes Bajnokok Ligája-mérkőzésen a második félidő elején szenvedett izomsérülést, le is kellett cserélni, és úgy tudni, hogy a novemberi válogatott szünetig nem lesz bevethető.


Szoboszlaiék már nem topfavoritok a BL-ben

Az első számú európai kupasorozat alapszakaszának második fordulója után az Opta szuperszámítógépe ismét elvégezte a számításait, és eszerint a Sallai Rolandot foglalkoztató Galatasaray otthonában vereséget szenvedő ’Pool visszacsúszott a második helyre a végső győzelemre esélyesek tabelláján. Az élre az az Arsenal lépett fel, amely két győzelemmel kezdte a Bajnokok Ligáját. A címvédő Paris Saint-Germain ellen hazai pályán rangadót veszítő FC Barcelona két helyet is rontott, de hangsúlyozni kell, hogy még csak nemrég kezdődött az idény, és rengeteg meccs van még hátra.

Noha a Liverpool a gyűjtött pontok tekintetében nagyon jól kezdte a 2025–2026-os kiírást – az elbukott Angol Szuperkupa-mérkőzés után sorozatban hét tétmeccset is megnyert, ebből ötöt a bajnokságban –, érte bőven kritika a csapatot. Egyrészt, több találkozót is csak a hajrában döntött el, emellett a 125 millió euróért szerződtetett Florian Wirtz sem hozza eddig azt, amit várnak tőle, hiszen az idény első tétmeccse óta sem gólt, sem gólpasszt nem jegyzett. Legutóbb pedig már a kísérletező Arne Slot vezetőedzőt is elővették a szurkolók és a szakírók, amiért Szoboszlai a Galatasaray ellen úgy játszott ismét jobbhátvédet, hogy Jeremie Frimpong és Conor Bradley is egészséges volt – előbbi a pihenő Mohamed Szalah helyén futballozott.

Ezt is ajánljuk a témában

A Liverpoolra a múlt hétig az volt igaz, hogy ugyan a játék hagy maga után kívánnivalót, de az eredmények jönnek, viszont a gárda azóta a Crystal Palace elleni bajnokiját, majd a Galatasaray elleni BL-mérkőzését is elveszítette. A hétvégén pedig rangadót játszik, hiszen 

  • a Chelsea vendége lesz (sorozatban a harmadik meccsét játssza idegenben),
  • a válogatott szünet után pedig az ősi rivális Manchester Unitedet fogadja. 

Utána ismét két idegenbeli mérkőzés vár rá,

  • a Frankfurt elleni BL-találkozó és
  • a Brentford elleni PL-meccs.

Fotó: Ozan Kose/AFP

 

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!