Alig 20 percen múlt a csoda, de így sincs miért szégyenkezni Felcsúton (VIDEÓ)

Nem mindennapi történet.

Nem biztos, hogy túlzás a kijelentés: ilyen korábban még nem történt a magyar futballban. A Puskás Akadémia stábja az MTK elleni meccs közben a kispadról hívta az MLSZ-t, hogy segítsenek értelmezi Hornyák Zsoltnak a magyarszabályt… A PAFC–MTK furcsa utóélete.

Mint beszámoltunk róla, 1–1-es döntetlennel ért véget a PAFC–MTK bajnoki az NB I 11. fordulójából, ami a Puskás Akadémia számára bravúros eredmény, ugyanis már a mérkőzés 6. percétől kezdve emberhátrányban játszott.

Ezt is ajánljuk a témában

Nem mindennapi történet.

A kiállított játékos Markgráf Ákos volt, aki a kora miatt is szerepelt a felcsúti csapatban, ugyanis így megfelel az Magyar Labdarúgó-szövetség magyarszabályában a fiatal játékos kitételnek. Mint ismeretes, ettől a szezontól a központi támogatások maximális megszerzéséhez minden mérkőzésen 90 percen keresztül 5 magyar labdarúgónak kell pályán lennie, köztük egy U21-esnek.
Nos, ezt az U21-est (pontosan 20 éves) futballistát állították ki a Puskásból, és mint Hornyák Zsolt vezetőedző a mérkőzés után az M4 Sportnak adott interjújából kiderült: a hazai kispadnak fogalma sem volt, ilyenkor mi a teendő.
Be kell-e küldeniük egy másik fiatal játékost, hogy betartsák a szabályt, vagy a kiállítás kitételt képez? Végül a biztonság kedvéért becserélték a 19 éves Kern Martint, aki pár perccel később a sors furcsa fintoraként megszerezte a felcsútiak egyetlen gólját.
A találkozó után a felcsúti tréner felháborodva mesélte el a televíziós kamera előtt a meccs közben történteket.
„Kern a magyarszabály miatt állt be, semmi más miatt, mert a Markgráf fiatal.
Hívtuk az MLSZ-t a szabály miatt, telefonáltunk, nem tudom, hogy a Csányi úrnak vagy az alattasának, nem tudom, kinek volt telefonálva. Hogy mi lesz most?
Kiállított játékosnak érvényes-e a kilencven perce? Ezek milyen szabályok? Ki hozta ezeket a szabályokat? Ha valaki öt percet játszik, az nem kilencven perc. Aztán jön vissza, hogy akkor nem kell a fiatalt játszatni. Martin később jött volna a pályára, örülök, hogy gólt rúgott. Ez nem róla szól, hanem a szabályokról. Egy edzőt olyan helyzetbe hoznak, hogy a kispadon kell telefonálnia az MLSZ-be, hogy mitévők legyünk, hogy ne bontsuk meg a szabályt? Nevetséges. Bár én nem nevetek, mert az edzők, akik tudják, hogy miről beszélek, azok nagyon jól tudják, hogy miről beszélek. Remélem, hogy a jövőben el lesz magyarázva, és el lesz mondva a kluboknak, hogy mit tehetnek, milyen dolgokat kell lépni.
Telefonon kell ilyen dolgokat elintézni? Hogy mi van, ha egy fiatal játékost az ötödik percben kiállítanak? Ne haragudjon, ez egy amatőrizmus. Maximum!”
Hornyák felháborodása már csak azért sem érthető teljesen, mert sokat azért nem kellett volna a szabály miatt nyomozni. E cikk szerzője például fejből tudta, de a Mandineren többször is leírtuk már korábban – ahogy természetesen sejtésünk szerint az összes létező magyar sportportál is. Furcsa, hogy egy NB I-es csapat kispadján senki nem volt tisztában azzal a ténnyel, hogy kiállítás esetén 90 percnek veszik a pályán töltött bármennyi percet. De hogy a jövőben ezzel se legyen gond, segítünk: ha egy labdarúgó megsérül, és a csapatnak nincs már cserelehetősége, akkor sem szegik meg a szabályt, 90 játékpercet ír jóvá az MLSZ.
Ezt is ajánljuk a témában

Az élvonalbeli klubok már június 13-án, írásban kézhez kapták az ösztönzött feltételeket tartalmazó részletes szabályozást.

Nyitókép: MTI/Purger Tamás