Genk–FTC: Varga Barnabás fejjel megállíthatatlan – bevette Belgiumot a Fradi!

A magyar csatár parádés fejesgóljával nyert a magyar bajnok.

Robbie Keane vezetőedző, Tóth Alex, Nagy Barnabás, Ötvös Bence és Kristoffer Zachariassen nyilatkozott a Ferencváros belgiumi győzelme után. Genk–FTC: örömszavak a bravúros siker után.
Magyar örömünnep Belgiumban: Varga Barnabás gyönyörű fejesével a Ferencváros megszerezte a Genk vendégeként első győzelmét az Európa-liga főtábláján ebben a szezonban, így két találkozó után veretlenül áll a tabellán. A Fradi fiatal alapembere, Tóth Alex arról beszélt a Genk–FTC után: a győzelem egyik kulcsa az volt, hogy a második félidőben nyugodtabban játszottak a labdával, mint az első 45 percben.
Ezt is ajánljuk a témában
A magyar csatár parádés fejesgóljával nyert a magyar bajnok.
„A türelem volt a kulcs, járattuk a labdát, nem próbáltunk meg első szándékból kontrázni, és már jobban tudtuk irányítani a meccset. Sokkal nyitottabbá vált a pálya a második félidőben, úgy éreztem, szétszakadt a mezőny, ennek köszönhetően mi is könnyebben oda tudtunk kerülni az ellenfél kapuja elé – persze ugyanez róluk is elmondható volt.
A hajrában nagyon fegyelmezetten kellett védekezni, mindenkinek a fejét lehajtva küzdeni, hogy megnyerje a saját maga védekező párharcát.”
Bár Kristoffer Zachariassen csak a 85. percben állt be, így is több mint 10 percet töltött a pályán a maratoni hosszabbításnak köszönhetően.
„Ez egy nagyszerű eredmény idegenben egy nagyon erős csapat ellen, itt nyerni hatalmas teljesítmény” – mesélte mosolyogva az újságíróknak a találkozó után. – „Nagyon jó volt újra pályára lépni és néhány perc játékidőt szerezni. Amikor beálltam, Keane azt mondta, álljak készen a párharcokra. Tudtuk, hogy nagyon nehéz lesz a vége, de helyt álltunk a küzdelemben. Kompaktak voltunk, közel maradtunk egymáshoz, figyeltünk a játékosaikra és a labdákra is. Nagyszerű munkát végeztünk, különösen a védőink. Ez egy remek csapatmunka volt, együtt értük el ezt az eredményt – nagyon szép nap ez számunkra.”
Ötvös Bence egyszerre állt be a norvéggal, úgyhogy ő is kivette a részét a hajrában mutatott heroikus védekezésből.
„Az első félidőben jobbak voltak egy kicsit, működött a letámadásuk, sok labdát bejátszottak a tizenhatosunkon belülre, de jól tudtuk ezeket kezelni. A második játékrész már jobban nézett ki.
Gratulált Keane a meccs után mindenkinek, hatalmas fegyverténynek tartja, hogy idegenben sikerült megszereznünk a három pontot.
Azt mondta, a védekezés volt a kulcs, vagyis, hogy nem kaptunk ma gólt.”
A továbbjutási esélyekről elmondta: jó helyzetbe került ezzel a sikerrel a Fradi, de korai lenne még bármiről beszélni.
„De ez a négy pont azért nem néz ki rosszul… Az első meccsben lehetett volna több is, de ahogy alakult a találkozó, be kellett érnünk az egy ponttal. Az pedig önmagáért beszél, hogy innen el tudtuk vinni a három pontot. Ugyanígy kell folytatnunk tovább!”
A Mandiner kérdésére reagálva személyes teljesítményéről elmondta: a szezon elejéhez képest úgy érzi, hanyatlott a formája.
Nem tudom, mi lehet ennek az oka, de dolgozom kőkeményen, hogy visszaszerezzem a helyem a kezdőcsapatban.”
Nagy Barnabás korábban összesen 22 percet játszott csupán nemzetközi meccsen – most a hosszabbítással együtt egy félidőnyit, és remekül helyt állt a megsérült Callum O'Dawda helyén.
„A sajnálatos sérülésnél egyből szóltak, hogy menjek el melegíteni, és, hogy be is kell állni. Nem az járt a fejemben, hogy ez az első főtáblás meccsem, próbáltam a legjobbamat nyújtani, bátran belemenni a párharcokba. Csak próbáltam tenni a dolgom. Azzal küldött fel a mester a pályára, hogy figyeljünk a hosszú labdákra, a bejövő labdákra a védelem mögé, mert az első félidőben voltak ebből gondjaink. A második játékrészben úgy érzem, jobban játszottunk, kontrolláltuk a mérkőzést, úgyhogy a kérések nagyjából meg is valósultak.”
Hozzátette: az első félidő valóban nem úgy sikerült, ahogy eltervezték.
„Aztán Barna talált egy gólt, amiről azt gondolom, nagyon szép volt, ugye ez az ő erőssége. Utána kicsit megnyugodtunk.
A hajrá pedig olyan volt, mint egy kézilabdameccs, adogatták körbe a labdát a tizenhatosunk előtt. De azt gondolom, az utolsó tíz percben olyan nagyon nagy helyzetük nem volt. Nyomás volt a kapunkon, de jól levédekeztük ezeket a szituációkat.”
A csapat vezetőedzője, Robbie Keane a sajtótájékoztatón arról beszélt: tisztában voltak vele, hogy erős ellenfél otthonában lépnek pályára.
„Az elején sok labdát játszottak meg a bal oldalunkon, talán kétszer-háromszor is sikerült nekik, de amikor a srácok felismerték ezt, változott a játék képe. A Genk nagyon jól meg tudta tartani a labdát a középpályán, de miután pedig megszereztük a gólt, a második félidőben fantasztikusan játszottunk.”
A Ferencváros 4 pontjával jelenleg a 11., továbbjutó helyen áll a tabellán. Folytatás három hét múlva a Red Bull Salzburg vendégeként.
Nyitókép: MTI/Szigetváry Zsolt