Magyarország–Portugália: vezettünk, egyenlítettünk, küzdöttünk, de Ronaldóék győztek a Puskás Arénában

Varga Barnabás duplázott, de közben eltiltatta magát az örmények elleni meccsre.

Biztosan lesz még folytatása a történetnek.
Mint arról beszámoltunk, a magyar labdarúgó-válogatott hősiesen küzdött a vb-selejtező csoport első számú favoritja, Portugália ellen, ám hiába vezetett az első félidőben, majd egyenlített a hajrában, végül 3–2-es vereséget szenvedett a Puskás Arénában. A dublini döntetlen után ezúttal nem sokon múlt a bravúr, de végül elmaradt a pontszerzés. A szurkolók így is vastaps kíséretében engedték útjára Marco Rossi csapatát a lefújás után: „a végig küzdő csapatunkat megtapsoltuk és megköszöntük nekik, hogy méltón harcoltak a címeres dresszben” – írták közösségi oldalukon.
Ezt is ajánljuk a témában
Varga Barnabás duplázott, de közben eltiltatta magát az örmények elleni meccsre.
Az említett bejegyzés azonban folytatódik – azok után, hogy a második félidő elején néma csöndben nézték az ultrák a találkozót, ezúttal írásban is rögzítették határozott véleményüket. Kemény üzenet jött a lelátóról.
„Az eddigi tizenhat éves működésünk alatt többször adódott konfliktusunk a futballban vagy akörül tevékenykedő döntéshozókkal, de sokszor a csapat érdeke, illetve a válogatott lelátói életének fejlődése miatt ezeken rendre próbáltunk felülemelkedni. Természetesen korábban is hangot adtunk nemtetszéseinknek, akár a háttérben vagy éppen nyíltan a stadionokban, s azok környékén.
Az idei évben több olyan intézkedés látott napvilágot, mely komoly feszültségeket szült a magyar szurkolói társadalomban: zárt kapukkal való fenyegetések, szektorbezárások, súlyos pénzbüntetések, kitiltások, szurkolók ellen indított perek.
Nem értünk egyet ezekkel az intézkedésekkel, jöjjenek azok a nemzetközi vagy a honi szövetségtől”
– írják a drukkerek, majd így folytatják:
„A magyar futballban számos szurkolói közösség működik akár több évtizedes fennállásokkal. Ezen közösségek tagjai a legnehezebb, gyötrelmes időszakokban is hűségesen kitartottak csapataik mellett és úgy gondoljuk, hogy az általuk teremtett fanatikus hangulatnak is szerepe van az elmúlt évek nemzetközi sikereiben, legyen szó klubcsapatokról vagy a válogatottról.
Pontosan ezért az egyértelmű üzenetünk az, hogy nagyon nem jó irány a magyar lelátói közösség diszkriminálása, a kritikák miatti indokolatlan és túlzott büntetése, ellehetetlenítésének szándéka.
Ideje lenne egy irányba húznia mindenkinek, akinek az a célja és küldetése, hogy a magyar futball minden tekintetben visszakerüljön arra a szintre, ahová azt a dicső múltja megköveteli.
A 12. játékos nélkül ez nem fog menni.
TÖBB TISZTELETET A MAGYAR LELÁTÓNAK!”
– fogalmaz a bejegyzés.
Ezt is ajánljuk a témában
A meccs utáni sajtótájékoztatón arról beszélt, drasztikus döntést fontolgat.
Az ok részben a hazai sportági szövetség kampányfilmjeiben keresendő:
Mucsi egy olyan szimpatizánst alakít, aki viselkedésével elüldözi a kocsmából a többi meccsnézőt. Az MLSZ állítása szerint a kocsmás kampányfilm a szurkolók beleegyezésével készült, ám a Carpathian Brigade tagadja ezt:
A szurkolók elleni peres gyűjtés még tovább zajlik, a szóban forgó társaink pedig nem járultak hozzá semmilyen videó támogatásához. Ez hazugság”
Másrészt a Magyar Labdarúgó-szövetség az úgynevezett lelátói agresszió, így a rasszista, diszkriminatív megnyilvánulások elleni kemény fellépése is kiverte a biztosítékot a szurkolóknál, akik ráadásul a pirotechnikai eszközök használata miatt is sok pénzbüntetést „szedtek össze” a magyar kluboknak.
Ezt is ajánljuk a témában
Ilyen a hangulat a válogatott meccsén, amikor nincs szurkolás.
Fotó: Facebook/Carpathian Brigade '09