A magyar vezetés után hirtelen sürgőssé vált a románoknak, Alasztics percei következtek, fontos védésekkel tartotta az 1–0-t. Sajnos az első félidőnél is hamarabb összeszedtük a négy faultot (már az első tíz percben), és a sárgákat sem úsztuk meg, miközben a románok 0 szabálytalansággal álltak. Ráadásul amikor 10:17 volt vissza, Robert Crisan közepes lövése megpattant Suscsákon, ez megzavarta Alaszticsot, akinek így nem volt esélye, kiegyenlített Románia, 1–1.
Sokáig azonban nem örülhettek: a 32. percben Rábl oldalról berúgott labdáját Büki Baltazár pördítette be a hosszúnál védőjét megelőzve, egy újabb pontrúgás után megint vezettünk!
És ezúttal nem hagytuk, hogy a románok átvegyék az irányítást, ráadásul kibekkeltük újabb szabálytalanság nélkül, két és féllel a vége előtt pedig egy kapu előtti kavarodás végén Hadházi Sándor begyötörte a harmadik találatunkat! Idegőrlő végjáték következett, és bár a kétgólos előnyt nem sikerült megtartanunk – a románok 5 a 4 ellen betaláltak Gavrila Sergiu révén –, végig többet támadva végül több mint megérdemelt győzelemmel, ám csak minimális előnnyel utazunk a jövő szerdai, pokolian nehéznek ígérkező craiovai visszavágóra.