Az önzetlenség döntőt ért – alig kezdődött el az idény, de Cristiano Ronaldo máris kupát nyerhet (VIDEÓ)

2025. augusztus 19. 18:28

Elsőként az Al-Nasszr jutott be a szaúdi Szuperkupa döntőjébe. Cristiano Ronaldo gólpasszt adott az Al-Ittihad ellen 2–1-re megnyert elődöntőben.

2025. augusztus 19. 18:28
null

Ezen a héten Hongkongban rendezik meg a négycsapatos szaúdi Szuperkupát, melynek első elődöntőjét a többek között 

  • Cristiano Ronaldóval,
  • Sadio Manéval, 
  • Joao Félixszel és 
  • Kingsley Comannal 

felálló Al-Nasszr játszotta a Karim Benzemát és N’Golo Kantét is soraiban tudó Al-Ittihaddal.

A tizedik percben Mané góljával CR-ék szerezték meg a vezetést (1–0), de a bajnoki címvédő nem sokkal később Steven Bergwijn révén egyenlített (1–1). A 25. percben fordulópontjához érkezett a mérkőzés, Manét kiállította a játékvezető, amiért beletalpalt az ellenfél kapusának hasába.

 

Innentől az Al-Nasszr emberhátrányban futballozott, ennek ellenére megnyerte a meccset, köszönhetően Ronaldo önzetlenségének. A 61. percben az ötszörös aranylabdás portugál szupersztár egyedül vezethette rá a labdát az ellenfél kapusára, de nem maga akarta befejezni az akciót, hanem a még nála is jobb helyzetben érkező honfitársa, a nyáron szerződtetett Joao Félix elé gurított, aki hat méterről az üres kapuba passzolt. A gólt először nem adták meg, de miután kiderült, hogy Ronaldo nem lesről indult, a találatot érvényesnek minősítették.

 

Ezt követően Benzemáéknak – a hosszabbítással együtt – több mint fél órájuk volt még egyenlíteni, de nem éltek a létszámfölényükkel, így vereséget szenvedtek.

A másik ágon a szaúdi Király-kupa előző kiírásának döntőse, az Al-Kadiszija és a liga ötödik helyezettje, az Al-Ahli vívja az elődöntőt. A címvédő Al-Hilal a bajnokság ezüstérmeseként szintén ott lehetett volna a tornán, de nem vállalta a szereplést. A döntőt szombaton rendezik.

Ha az Al-Nasszr nyeri a finálét, akkor Cristiano Ronaldo a második trófeáját szerezné meg a szaúdi klubbal (előzőleg az Arab Klubok Bajnokok Kupáját hódították el 2023-ban).

Ezt is ajánljuk a témában

Nyitókép: Facebook / AlNassr

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!