A Puskás Aréna bűvöletében: ezt kell tudni a Ferencváros Bajnokok Ligája-küldetéséről

A magyar bajnok öt év után jutna be újra a Bajnokok Ligájába.

Egyedül a Paks kezd az első selejtezőfordulóban, de már azt is tudni, kivel játszhat a másodikban.
Összesen négy magyar csapat futballcsapat kezdheti meg szereplését a nemzetközi kupaporondon: a Ferencváros a Bajnokok Ligája selejtezőjében, a Paksi FC az Európa-liga selejtezőjében, míg a Puskás Akadémia és az ETO FC Győr a Konferencialiga selejtezőjében próbál szerencsét. Lássuk, kiket kaptak a sorsoláson!
Ezt is ajánljuk a témában
A magyar bajnok öt év után jutna be újra a Bajnokok Ligájába.
Az NB I bajnoka, a Ferencváros az első selejtezőfordulóban nem lép pályára. A szerdai sorsoláson kiderült, hogy kiemeltként az örmény vagy a montenegrói bajnokkal csap majd össze, tehát FC Noah–Buducsnoszt Podgorica párharc győztese lesz az ellenfél.
Az első meccsét idegenben játssza a Fradi, így a visszavágót idehaza. A selejtező mérkőzéseit július 22–23-án, illetve 29–30-án játsszák. A továbbjutó a BL selejtezőjének 3. fordulójába kerül és biztosan főtáblás lesz valamelyik európai kupában, míg a kieső az Európa-liga selejtezőjének harmadik körében folytatja.
A Magyar Kupa-győztes Paks az Európa-ligában a romániai CFR Cluj ellen játszik az első körben. Ha továbbjut, akkor a másodikban a svájci FC Luganóval találkozik, ám ha kiesik, akkor a szlovén NK Maribor ellen folytathatja a Konferencialiga szintén 2. selejtezőfordulójában.
A CFR Cluj elleni első, hazai mérkőzésre július 10-én kerül sor, az idegenbeli visszavágóra pedig július 17-én.
A Román Kupa-győztessel találkozik a Paks az Európa-ligában.
A Kl-ben induló csapatink közül a második selejtezőfordulóban a bajnoki második Puskás Akadémia a ciprusi Arisz Limassol ellen játszik, míg a negyedik helyen végző ETO FC Győr vagy a San Marinó-i Tre Fiori ellen, vagy az örmény Pjunik ellen csap össze. Itteni együtteseink, ha elvesztik párharcukat, elbúcsúznak Európától.
Ezt is ajánljuk a témában
Valószínűleg mindketten ott lehetnek majd.
A PAFC ellenfele
Az ETO lehetséges ellenfelei
Fotó: paksifc.hu