Hatalmas bakot lőtt a kolozsvári sajtó: lerománozta Böde Dánielt

2025. június 18. 20:18

Ezt nem láttuk jönni.

2025. június 18. 20:18
null

Ahogyan arról beszámoltunk, a Magyar Kupa-győztes Paksi FC a labdarúgó Európa-liga selejtezőjének első fordulójában a romániai CFR Cluj ellen játszik. A román sajtó viszonylag visszafogottan számolt be a párharcról, a cluj24.ro cikkében például csak két mondatban mutatta be a magyar csapatot: amellett, hogy felsorolták az MK-győztes elmúlt idényben elért eredményeit, azt írták, hogy

Ezt is ajánljuk a témában

a szomszédos ország csapata száz százalékban magyar játékosokból áll, amelynek tagja a román származású Böde Dániel is, aki soha nem játszott Romániában.”

Ezzel a mondattal „csupán” annyi a baj, hogy az NB I gólkirálya tudtunkkal nem román származású és nincsen rokoni kötődése Romániához.

Ezt is ajánljuk a témában

A Paks az első felkészülési mérkőzését holnap, azaz csütörtökön játssza a harmadosztályú Budaörs ellen. A gárda a CFR Cluj elleni első El-selejtezőt majd csak július 10-én, hazai pályán vívja, az idegenbeli visszavágót pedig egy héttel később rendezik.

Fotó: Czeglédi Zsolt/MTI/MTVA

Összesen 7 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
billysparks
2025. június 18. 21:47
Felhergelik a nemzet Daniját és vág az oláhoknak hármat.
tikkadt-szocske
2025. június 18. 21:13 Szerkesztve
"Ezt nem láttuk jönni." Már szinte hiányérzetem támadt, de íme itt van velünk, nem veszett bele a feledés sötét homályába. Majdnem belepte a por egy félig-meddig elhagyatott irattartó tetején, de egy szemfüles szerkesztő megtalálta, leporolta és újra hasznosította, viszont jönni ő sem látta. Igaz, menni sem.
Egyszeriember
2025. június 18. 21:01
Ez még jó jel is lehet. Máris elkezdték az átállást.
Dunhill67
2025. június 18. 20:47
ezt vajon honnan szedték?(nyilván nincs zinternet,wikipédia oláhországban)....habár akik szerint Mátyás,egy hős román király volt...azoktól minden kitelik...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!