„Botrányos magyarok!” – a törökök szerint a pályán és azon kívül is vállalhatatlanul viselkedtünk

2025. március 24. 18:24

A budapesti mérkőzés után a hazai játékosok részéről a sok szabálytalanságot, míg a szurkolók részéről a kirívó tiszteletlenséget kifogásolták a török kollégák.

2025. március 24. 18:24
null

Nem múlt el visszhangok nélkül a magyar–török NL-futballpárharc: a legnagyobb sztárok azóta is a virtuális térben üzengetnek egymásnak, de a külföldi sajtóvisszhang is jelentősnek mondható. 

Ezt is ajánljuk a témában

Az NSO szemlézte a török lapértékeléseket, és általánosságban elmondható, a török kollégák a végül 6–1-es összesítéssel továbbjutó csapatukat érthető módon dicsérték, a magyarokkal viszont kritikus hangnemet ütöttek meg, megjegyezve, hogy a pályán belül és kívül sem viseltük jól a vereséget és az azzal járó kiesést. 

A Sabah szerint például ennek lehet betudható a magyar játékosok túlzott keménysége, míg a SporX a török himnusz kifütyülése és a játékosok megdobálása miatt háborgott (jegyezzük meg, joggal, ellenkező esetben mi is ugyanezt tennénk). 

Ami a szakmai részt illeti, Marco Rossi honfitársát, Vincenzo Montella szövetségi kapitányt az egekig magasztalták a győztes török taktika miatt, és Szoboszlai új „barátját”, Arda Gülert is egyhangúan dicsérték, rácsatlakozva némileg a magyar csapatkapitányra azt illetően, hogy Carlo Ancelottinak talán többet kellene őt játszatnia a Real Madridban... 

Ezt is ajánljuk a témában

A Nemzetek Ligája A-divíziójától hosszú idő után búcsúzó magyar labdarúgó-válogatott legközelebb június 6-án fogadja Svédországot egy barátságos mérkőzésen, 10-én Azerbajdzsánban vendégfellép, a világbajnoki selejtezősorozatát pedig szeptember 6-án, Írországban kezdi. Az első hazai meccsünk három nappal később a minap éjszakába nyúló drámával továbbjutó Portugália ellen esedékes – remélhetőleg nem zárt kapuk előtt az újabb szurkolói megnyilvánulások nyomán...

Ezt is ajánljuk a témában

A törökök ünnepeltek, nekünk a dobálózás maradt (Fotó: MTI/Illyés Tibor)

(Nyitókép: Attila Kisbenedek / AFP)

 

Összesen 23 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
balika
2025. március 25. 09:02
Bindzsisztán…🤷‍♂️
bbalu56
2025. március 24. 21:37
Engem nem érdekel a foci, de a törököket történelmi okokból utálom, ez van, nem birom a pofájukat.
madre79
2025. március 24. 20:30
Seggfej! Még uzsonna szünetet is adtunk nektek!
johannluipigus
2025. március 24. 20:20
Ha igaz, hogy kifütyültük a török himnuszt és megdobáltuk a török játékosokat, akkor nincs miről beszélni. Ez a bunkó tett még akkor sem ment fel minket, ha a török szurkolók az első meccsen így viselkedtek.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!