A fél világ forrong a botrányos olimpia miatt – valamit tenni kell, még mielőtt komoly baj lesz
A Hámori Luca révén Magyarországot is érintő ügy ráirányította a figyelmet a sportági szabályozás felülvizsgálatának szükségességére.
Előbb bizonyítania kell.
Fotó: Mauro Pimentel/AFP
A párizsi olimpia egyetlen pillanat alatt ismertté tette az algériai bokszolót, a női 66 kilogrammosok mezőnyében ringbe lépő Imane Helifet. A kategória későbbi győztesével a negyeddöntőben a magyar Hámori Luca is összecsapott, aki igyekezett nem koncentrálni a médiafelhajtásra, ez azonban olyan méreteket öltött, hogy nem volt egyszerű dolga.
Helif arról vált ismertté, hogy a DNS-vizsgálatok rámutattak, XY kromoszómával rendelkezik, azaz biológiailag férfi. A Nemzetközi Bokszszövetség (IBA) éppen ezért el is tiltotta a világbajnokságon, ám a Nemzetközi Olimpiai Bizottság nem foglalkozott ezzel, az útlevelére hivatkozott, és megengedte, hogy szorítóba lépjen az ötkarikás játékokon. Az IBA azonban most megunta a genderlobbi támadásait, és nyilvánosságra hozta az algériai ökölvívó és egy másik, hasonló helyzetben lévő bokszoló, a tajvani Lin Ju-ting nevéhez fűződő botrány összes olyan adatát, amely nem sért alapvető személyiségi jogokat. Kiderült:
két, egymástól teljesen független laboratórium majd egy esztendő különbséggel jutott ugyanarra az eredményre: Helif és Lin biológiailag férfi.
Ezt is ajánljuk a témában
A Hámori Luca révén Magyarországot is érintő ügy ráirányította a figyelmet a sportági szabályozás felülvizsgálatának szükségességére.
A Matchroom Boxing elnöke, az ismert promóter, Eddie Hearn mindezek után felajánlott Imane Helifnek egy profi szerződést, van azonban egy fontos feltétele – írja az angol Metro. A brit szakember egyébként korábban olyan öklözők pályáját egyengette, mint Anthony Joshua, Canelo Álvarez, Gennagyij Golovkin, Vaszil Lomacsenko vagy Katie Taylor.
Helif tehát esélyt kapott az olimpiai bajnoki címe után arra, hogy profivá váljon, Hearn feltétele viszont lehet, hogy elbizonytalanítja:
tényekkel kell igazolnia, hogy indulhat a nők között.
„Tehetséges harcos, ráadásul üzleti szempontból is előnyös lenne a szerepvállalása a profik között, közel kétmillió Instagram-követője van, de ha az versenyzőnek tisztességtelen fizikai előnyt tulajdonítanak, akkor ezt alaposan meg kell vizsgálni. Valószínűleg vannak olyan tények, amelyeket nem ismerünk vele kapcsolatban, ha tisztázódik az ügye, várjuk!” – fogalmazott Eddie Hearn.
A valóságban Helif nőnek született, de az állapotát övező kérdések mellett egyelőre az ismert, hogy interszexuális sportoló lehet, férfi DNS-sel, és a tesztoszteron szintje is jóval magasabb, mint egy nőé. Az algériai sportoló az olimpia nyolcaddöntőjében 46 másodperc alatt ütötte ki az olasz Angela Carinit, aki nem volt hajlandó kezet fogni vele a küzdelem után.
Ezt is ajánljuk a témában
Thomas Bach reagált a párizsi olimpia női ökölvívótornájának botrányaira.
A botrányok következtében Thomas Bach, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elnöke kijelentette, a kellemetlenségek tisztázása érdekében kész meghallgatni a szakértőket, ha – ahogy fogalmazott – a nemiség megállapításának, kategorizálásának módszerei továbbfejlődtek.
„Van két bokszolónk, akik nőnek születtek, nőként nevelkedtek, útlevelükben nőként vannak feltüntetve, és sok éven keresztül a női mezőnyben versenyeztek. Ez egyértelműen a női lét meghatározása. Amit most látunk az az, hogy egyesek magukévá akarják tenni annak meghatározását, hogy ki a nő.
Ezeket a szakértőket szeretném meghívni és felkérni, hogy álljanak elő egy új tudományos módszerrel annak meghatározása, hogy ki a nő, miként születnek meg a nők,
miként nőnek fel, és aki útlevelében nőként van feltüntetve, miért nem tekinthető nőnek” – fogalmazott a NOB elnöke.
Bach azt is kiemelte, hogy ha a szakértők előállnak valamivel, akkor a NOB kész meghallgatni őket és kivizsgálni az eseteket, ám politikailag motivált, kulturális háborúban az általa vezetett szervezet nem kíván részt venni. Hozzátette: elfogadhatatlannak tartja azt, ami a témában a közösségi médiában folyik gyűlöletbeszéddel és agresszióval párosulva.
Ezt is ajánljuk a témában
Döbbenetes a szakember értékelése.
Kapcsolódó cikkek a Olimpia 2024 aktában.
Nincs leállás: az elmúlt hétvégén három aranyérem volt a termés.
Kiss Péter Pál mostantól már kétszeres paralimpiai bajnok, emellett négyszeres világ- és négyszeres Európa-bajnok.
A pécsi sportoló a 200 méteres vegyesúszás SM9 kategóriájának döntőjében elsőként csapott a célba a párizsi paralimpián.