Hámori Luca őszintén vallott érzéseiről: „Csak remegtem. Megszólalni sem tudtam” (VIDEÓ)

2024. augusztus 13. 13:55

Nyugodtan mondhatjuk: a párizsi olimpia egycsapásra világszerte ismertté tette az első magyar női olimpikon ökölvívót!

2024. augusztus 13. 13:55
HÁMORI Luca

Nyitókép: Az egész világ megismerte a nevét... Fotó: Mediaworks/Csudai Sándor

***

Ismert, hogy Luca a nők 66 kg-os súlycsoportjában úgy végzett az ötödik helyen, hogy a hatalmas médiafelhajtással kísért Imane Khelif (akit a nemzetközi szövetséggel szemben a NOB engedett rajthoz állni) elleni mérkőzést ugyan elvesztette, ám a Magyar Ökölvívó Szövetség kiegészítette a pénzdíját, mintha csak bronzérmet nyert volna.

Ezt is ajánljuk a témában

Hámori Luca az RTL Klub Reggeli című műsorának vendége volt, ahol többek között elmondta, bármennyire felbolydult az élete – ezt még szoknia kell. Hozzátette: az algériai versenyző elleni mérkőzéssel kapcsolatos visszhangokat ugyan nem tudta teljesen kizárni, de „törekedtünk arra, hogy mindez ne legyen hatással a teljesítményemre. Szerencsére mire a ringbe léptem, meg is történt”.

KHELIF, Imane; HÁMORI Luca
Párizs, 2024. augusztus 3. Hámori Luca (kékben) ugyan elvesztette az algériai Imane Khelif elleni mérkőzést, de az erkölcsi győztes a magyar lány lett Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt

Lucát szülővárosában, Kőszegen óriási felhajtással fogadták. Ez egészen különleges hatással volt rá: „Hatalmas csoda volt számomra, hogy szinte az egész város ott volt a Fő téren (ahová nagy tűzoltó- és rendőrautók kíséretében érkeztem), olyanok is, akiket nem ismertem, talán nem is láttam őket. Egy hatalmas színpadon köszöntöttek, 

és még a kisgyerekek is csillogó szemmel néztek rám, és a plakátra ráírták „Luca, te vagy a bajnok!”

Mindez egy akkora élmény volt számomra, hogy csak remegtem... Megszólalni sem tudtam!”

Lucát a párizsi olimpia országosan is ismertté tette. Erről így mesélt:

„Most először tapasztaltam, hogy egy plázában felismertek, és egy közös képet akartak készíteni velem, ez is számomra nagyon új, de nyilván jó érzéssel tölt el. Ám a népszerűségemet tudatosan kell kezelnem, nem szabad, hogy mindez befolyásolja a felkészülésem, a teljesítményem. Egyelőre tudom e dolgokat kezelni...”

A Khelif elleni mérkőzés és a hirtelen jött népszerűség kapcsán felmerült: vajon mennyire van jelen Hámori Luca mindennapi életében egy sportpszichológus?

„A felkészülésem eleje óta együtt dolgozom egy szakemberrel, és természetesen az olimpia alatt és után is igénybe vettem és veszem egy sportpszichológus segítségét, hiszen mint említettem, ez a médiafelhajtás hatással volt rám”.

Luca azt is elárulta: mivel ő az első magyar női bokszoló, aki hazánkat egy olimpián képviselhette, emiatt egyfajta megfelelési kényszer, bizonyítási vágy is volt benne.

„Alapvetően nagyon szigorú vagyok magammal szemben, ezt meg kellett tanulnom kicsit félretenni, és csupán élvezni az egészet. Féltem attól, hogy ezt miként élem meg, de 

szerencsére az olimpián elkapott egy flow, ami repített magával! Ennek köszönhetően a bizonyítási vágy átalakult egy motivációvá,

 és próbáltam első magyar női ökölvívó olimpikonként (amellyel egyébként egy gyermekkori álmom teljesült) példát is mutatni és a maximumot kihozni magamból”

A TELJES BESZÉLGETÉS ITT TEKINTHETŐ MEG:

 

 

  

 

Kapcsolódó cikkek a Olimpia 2024 aktában.

Összesen 117 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Karcsi_Charlie
2024. augusztus 13. 15:53
Az élsportolókat, évente többször is a legváratlanabb pillanatokban doppingvizsgálatnak vetik alá, ami azt hiszem, hogy egy vérvételből és egy vizeletvizsgálatból áll (de javítsatok ki, ha ennél több). Nem lehetne ugyanakkor egy mintavevő pálcával néhány sejtjüket a nyálkahártyáról levenni. Egy DNS vizsgálat ára 40 EUR és máris tudnánk, hogy részt vehet -e női versenyen (amennyiben nincs Y kromoszómája a 23. párban). Ilyen egyszerű lenne.
Oldalkosár
2024. augusztus 13. 15:45 Szerkesztve
Los Angelesben meg fog többszöröződni a transznő ökölvívók száma. Trump bejelentette, hogy nem fogja olimpiára engedni őket, de: 1. Meg is kell nyernie az elnökválasztást 2. Nem hinném, hogy az elnöknek érdemi mozgástere lenne ez ügyben. Ha nem fordul meg a széljárás a NOB berkeiben, Hámori Luca soha nem fog már olimpiai érmet szerezni.
Leskelődő
2024. augusztus 13. 15:21
Sosem értettem, hogy mért jó, ha egy nő boxol, de Hámori Lucának ezután is szívből fogok drukkolni.
Karcsi_Charlie
2024. augusztus 13. 15:18
Tisztán tudományos alapon. Egy DNS festéses kromoszómavizsgálattal bárkiről eldönthető, hogy az illető férfi vagy nő. Lásd alább.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!