Erdei Zsoltnál is elszakadt a cérna: Nehezen találom a szavakat

2024. augusztus 02. 14:10

„Talán az országok tiltakozhattak volna ez ellen, mielőtt az olimpia elkezdődik” – mondta a korábbi profi ökölvívó-világbajnok.

2024. augusztus 02. 14:10
null

Nyitókép: MTI/Soós Lajos

A Mandiner is beszámolt róla, hogy Hámori Luca a női ökölvívó torna 66 kilogrammos súlycsoportjának negyeddöntőjében azzal az Imane Heliffel találkozik, akit a Nemzetközi Ökölvívó Szövetség (IBA) a tesztoszteron- és nemi tesztekre hivatkozva kizárt a 2023-as világbajnokságról, mivel szervezetében kimutatták a férfiakra jellemző X- és Y-kromoszómát.

Az ügyben ezidáig már több illetékes is megszólalt, Erdei Zsolt, korábbi profi ökölvívó-világbajnok a Nemzeti Sportrádióban mondta el véleményét.

Nehezen találom a szavakat. Ha biológiailag a hölgy férfi, nem szabadna nők között bokszolnia.

 Sajnos elindult a lavina, a versenyző már két mérkőzést nyert, most, hogy elindult az olimpián már nem tudnak ezen változtatni. Ennek nemzetközileg olyan visszhangja lesz, hogy lehetnek változtatások lehetnek a közeljövőben. Szorítok Lucáért, féltem őt, tudja, milyen egy fiúval kesztyűzni, de más egy olimpiai mérkőzés, mint a felkészülés.

Talán az országok tiltakozhattak volna ez ellen, mielőtt az olimpia elkezdődik”

– mondta Erdei Zsolt.

***

Ezt is ajánljuk a témában

 

Kapcsolódó cikkek a Olimpia 2024 aktában.

Összesen 59 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
connorj
2024. augusztus 02. 16:12
Úszunk a Szaunában, Zsolti! Szaros lettem. 🥰🥰🥰🥰🥰
W23458
2024. augusztus 02. 15:06
A magyar ökölvívó szakszövetség tiltakozott ez ellen?
Lpazo
2024. augusztus 02. 14:55
Az országok most is tiltakozhatnának ez ellen, de tud ilyenről valaki?
rugbista
2024. augusztus 02. 14:21
Arról is kellene írni, hogy Major Veronika olimpiai selejtezős csúcsbeállítással jutott döntőbe a gyorspisztolyban. Reméljük, a magyar lány is leselejtezi ezt selejtet.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!