Minden jó, ha jó a vége – tartja a magyar közmondás. Ezt talán úgy kellene időlegesen módosítani, hogy minden jó, és jó lehet a vége is. Sokan ugyan abban reménykedtek, hogy a magyar válogatott a döntőben szerepel majd, de legyünk őszinték, most nincs olyan világverő csapatunk, mint volt az évezred első évtizedében.
És harmadiknak lenni a világon nem éppen rossz dolog, úgyhogy szurkoljunk a fiúknak, hogy a lányokhoz hasonlóan éremmel jöjjenek haza!
Hat óra 40 perckor úsznak rá a labdára először a magyar és a spanyol válogatott pólósai, hogy eldöntsék: ki viheti haza a bronzérmet. Furcsa volt ez a torna, elsősorban a kiírás miatt. Mindenki tudta, hogy egy jobb OBII-es társulatunk is továbbjutna a csoportból. Ugyanis az öt ellenfél közül csak kettőt kellett megelőzni.
A helyek földrészek közötti elosztása miatt így kerülhetett a mi hatosunkba, a házigazda Japán mellé még Dél-Afrika, míg a másikba Kazahsztán és Ausztrália. A sportágak többségében egyebek mellett az is vonzó, hogy nem mindig a jobbik nyer, de vízilabdában az teljesen kizárt, hogy ezen négy ország közül bármelyik megelőzzön valakit a tőle sokkal magasabban jegyzett nyolc közül. Ennek megfelelően
a mi csoportunkban Dél-Afrika mínusz 96-os gólkülönbséggel zárt az utolsó helyen,