„Ezt már lehetetlen visszavonni”: érik a következő tüntetéshullám Ukrajnában

Mint kiderült, akár a duplájára is emelkedhet majd az üzemanyag ára az országban.

Közép-ukrajnai orosz nyelvű zsidó család sarja, eredeti foglalkozása szerint színész, komikus, producer, 2019. május 20. óta Ukrajna elnöke, az ukrán ellenállás szimbóluma, noha népszerűsége a hatalmas korrupció és az egyre sikertelenebb védekezés miatt az évek alatt megkopott.

Mint kiderült, akár a duplájára is emelkedhet majd az üzemanyag ára az országban.


Kész tények elé állítja az orosz elnököt Donald Trump.


Miután az utóbbi időben szinte egész Ukrajna fellázadt ellene korrupciógyanús megmozdulásai miatt.


A valóság ezzel szemben az, hogy az ukrán háborús erőfeszítések bukdácsolnak, a korrupció nem szűnt meg, és nyugati típusú jogállam sem lett Ukrajna. Rimóczi Norbert írása.


Egy hivatalban levő parlamenti képviselőről, két helyi tisztségviselőről és a nemzeti gárda több tagjáról derült ki, hogy csúszópénzeket fogadtak el.


Az ukrán elnök szavai nem okoztak zűrt. Putyin nem kertelt a feltételeket illetően.


Nyár közepén sem hagytak alább az oroszok a támadással.


Miközben Csehországon a világ szeme, Brüsszelben mindent megtesznek azért, hogy eltakarítsák a magyar kormányt.


De a demonstrációk folytatódnak.


Újabb törvénnyel akarta magára szabni a hatalmat az ukrán elnök, ezzel ellehetetlenítve a korrupció elleni harcot. A felháborodás nagyobb lett, mint amire számított.
