Zelenszkij egyre autokratikusabb – a hatalom elvesztésétől tartanak Kijevben?

Szerző: Seremet Sándor, vezető kutató, Magyar Külügyi Intézet

***

A korrupcióellenes intézmények függetlenségének korlátozását célzó kísérletek, a vitatott törvényjavaslatok és a nyugati sajtóban megjelenő kritikus hangok egyre inkább autoriter jegyekkel ruházzák fel az ukrán elnököt. Bár népszerűségének egy részét még megőrizte, a bizalmi index gyors csökkenése, az utcai tüntetések és az egyre erősebb nyugati kritika belpolitikai és geopolitikai válság jeleit mutatják. A kérdés immár az: 

Volodimir Zelenszkij hatalmas népszerűségnek örvend a nyugati országok körében. A háború kitörése óta a társadalmi támogatás elvesztése határán lévő elnök népszerűsége és a belé vetett hit a nyugati országok fővárosaiban az egekbe hágott. Az európai vezetők, mint valamiféle zarándoklatra, úgy látogattak Kijevbe; minden valamit is számító kiadvány interjút készített az ukrán elnökkel, a könyvesboltokban pedig egymás után sorakoztak az életművét és a háborús kiállását bemutató könyvek. 

Az olyan figurák mint Kirilo Budanov, az ukrán hírszerzés vezetője vagy Valerij Zaluzsnij egykori vezérkari főnök, akik népszerűsége megközelítette vagy megelőzte a regnáló elnökét, egyelőre nem számítanak reális kihívóknak. Egyrészt nem fogalmaznak meg kritikát Zelenszkijjel szemben, másrészt pedig nincsenek bejelentett politikai ambícióik. A gyakorló politikusok között Zelenszkij támogatása minden viszontagság ellenére továbbra is magas. 

Az ukrán elnök támogatottságának mélypontját 2022 februárjában, majd 2024 decemberében mérték és Donald Trump színrelépésével sokan azt jósolták, hogy Zelenszkij kritikus helyzetbe fog kerülni, mivel az amerikai elnökválasztási kampány során nyíltan a demokrata jelölt mellett foglalt állást. Úgy tűnt, hogy csörtéje Trumppal az Ovális Irodában megpecsételte a sorsát, de a várakozások ellenére népszerűsége megnőtt az ukránok körében. Most azonban ismét csökken.

Nyugaton a helyzet változóban

Zelenszkij személye és Ukrajna elkötelezettsége a demokratikus értékek iránt egyértelmű és megkérdőjelezhetetlen volt a nyugati médiumok többségében. 2025-től azonban egyre több kritikus tartalom látott napvilágot, nemcsak a republikánus holdudvarba tartozó kiadványokban, mint az American Conservative, hanem a hagyományosan liberálisabb, mainstream lapokban is, mint az The Economist, a Politico vagy a Financial Times. A kritika első hulláma nem konkrétan Zelenszkijt, hanem elnöki hivatala vezetőjét, Andrij Jermakot érte. E szerint Jermak kezében túl nagy hatalom összpontosul, bizalmasai töltik be a kulcsszerepeket és kisajátította a Zelenszkij felé irányuló információáramlás feletti felügyeletet. Ehhez társult az ukrán korrupcióellenes intézmények (NABU és a SzAP) autonómiájának felszámolására irányuló kísérlet, amely végül utcai tömegtüntetésekhez és éles nyugati kritikához vezetett. 

A társadalmi és a külső nyomás hatására Zelenszkij végül visszalépett és új törvénytervezetet nyújtatott be a Rada elé, amely visszaállítja az említett intézmények függetlenségét. 

Azóta publikációk új hulláma jelent meg a nyugati médiában: az elnöki hivatal NABU- és SzAP-ellenes kirohanását személyes bosszúnak és félautoriter lépésként értékelték, jelezve, hogy Zelenszkij a háborús helyzetet kihasználva egyeduralkodói stílusban vezeti az országot. Más, hagyományosan kritikusabb kiadványok pedig még a 2022 tavaszán hozott rendeletet is felemlegetik, melynek értelmében több ellenzéki pártot és médiumot is betiltottak, vagy arra utalnak, hogy az elfogadott és immár visszahívott 12412-es számú törvény lerántotta a leplet arról a fikcióról, miszerint Ukrajna demokratikus változásokon ment keresztül. Mára pedig a demokratikus Ukrajnának két ellensége van – az egyik külső, az agressziót elkövető Moszkva személyében, a másik pedig belső, a saját félautokrata vezetése. Korábban ennyinél jóval mérsékeltebb kritikus megjegyzésért is igen hamar orosz propagandistának minősítették volna a szerzőt és a kiadványt. De most nem.

Az események és a nyugati negatív reakciók hatása megmutatkozott az ukrán elnök bizalmi indexén is: július 23. és augusztus 4. között a Kijevi Nemzetközi Szociológiai Intézet (KMIS) felmérése szerint a májusi 74%-ról június elejére 65%-ra, augusztus elejére pedig 58%-ra esett vissza Zelenszkij bizalmi szintje, a bizalmatlanság pedig 35%-ra nőtt. 

A megkérdezettek fő okként a 12414. számú törvényjavaslatról szóló parlamenti szavazással való elégedetlenséget, az Ukrajnával kötendő ásványkincs-megállapodás feltételeivel kapcsolatos kételyeket, valamint az Oroszországgal folytatott tárgyalások során tett engedményektől való félelmet nevezték meg.

Kicsúszna a hatalom Zelenszkij kezéből?

Zelenszkij és csapata meghiúsult kísérlete mögött több érdek is meghúzódhatott. Az egyik a már említett személyes bosszúhadjárat, a másik viszont egy ennél tágabb kontextust ajánl az értelmezésre. A meghiúsult kiszorítási kísérlet célpontjai – a NABU és a SzAP – a „méltóság forradalma” után a korrupcióellenes harc legnagyobb vívmányaiként voltak bemutatva, a gyakorlatban viszont Ukrajna nyugati partnerei és támogató geopolitikai nyomásgyakorlási vagy felügyeleti eszközeiként működtek. A NABU és a SzAP mögött általában a demokrata adminisztráció és a hozzá köthető intézmények álltak, így Donald Trump beiktatásával, amikor ezeket elmozdították, a hátterük is megszűnt. 

A nyugat erre viszont élesen reagált, hiszen az Ukrajnáról kialakult kép -hogy ez egy mintademokrácia -, és ezzel maga az EU hitele szenvedett csorbát. Ukrajnában a háború sokáig mint külső fenyegetés a rendszer stabilitását szolgálta, mára azonban egyre megosztóbb és megterhelőbb a társadalom számára, amely a központi hatalom ingadozó, gyakran korrupt, néha botrányos magatartása miatt, egyre inkább kiábrándul a vezetésből, és ennek immár az utcán is hangot mer adni. Ukrajna tehát nemcsak a fronton és a haderőutánpótlás kérdésében néz szembe komoly válsággal, hanem belpolitikai és geopolitikai nehézségekkel is küzd. A hatalommegtartási technikákért az autokrácia bélyegét sütik rá Nyugaton, ami hatással lehet Ukrajna támogatására és ronthatja pozícióit az esetleges béketárgyalások során. 

Zelenszkij leváltása azonban egyelőre nehezen képzelhető el. A bizalmi index csökkenése és a kritikák erősödése ellenére Zelenszkij továbbra is népszerű. Kihívói pedig, annak ellenére, hogy az utcán leköszönt politikusok és oligarchák holdudvarába tartozó aktivisták is nagy számban vannak jelen, nála jóval rosszabb általános megítéléssel bírnak. Az ukrán társadalom általában érzelmi, és nem stratégiai alapon szavaz – és előszeretettel inkább negatív érzelmek alapján „protesztszavaz”. Zelenszkij maga is így került hatalomra. Az Ukrán Politikai Intézet által vázolt minta szerint az ukrán szavazó megmentőt és nem reformert, vagy következetes megoldót keres, akinek az elsődleges feladata az, hogy büntesse meg az elődöket, és egy csapásra oldja meg az elődei által okozott problémákat. Ez általában nem szokott sikerülni, ami csalódottságot szül – vagyis új megmentőre lesz szükség. Az ilyen proteszt alapú politikai preferenciák szerint Ukrajnában egyelőre nem jelent meg olyan figura, aki ezt a szerepet magára tudná vállalni. 

Ehhez azonban pusztán a társadalmi támogatás nem elég, ehhez arra is szükség lesz, hogy mind a gazdasági elit, mind a nyugati partnerek is összezárjanak az adott szereplő mögött. A rendezetlen háborús viszonyok közepette, úgymond vesztes helyzetben aligha akad olyan reális politikai ambíciókkal rendelkező személyiség, aki a magabiztosan a bukás felé haladó helyzet feletti ellenőrzést – és felelősséget – magára venné.

Ezt majd megteszik akkor, amikor egyértelmű lesz, ki a felelős a katasztrófáért. Ezért a legvalószínűbb, hogy a Zelenszkijre zúduló nyugati kritikák nem Zelenszkij leváltásának próbálnak megágyazni, hanem a Nyugat Ukrajna-politikájának és az orosz–ukrán háborúban elszenvedett kudarcainak próbál meg már most „gazdát” keresni.

Nyitókép: Ludovic MARIN/AFP