Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a Mandiner tartalomszolgáltatása megszűnt, azon kizárólag korábban közzétett archív tartalmak érhetők el.

Ordibálás volt, válaszok nem: itt a lista arról, mit hallgatott el gyáván Magyar Péter a színpadon

2025. december 21. 09:00

Miközben egész Európa az 50 ezer milliárdos háborús számlától hangos, a Tisza Párt elnöke egyetlen szótagot sem mert vesztegetni a témára. A kiabálás mögött kínos csend húzódik a magyarokat leginkább érintő ügyről, mert Magyar Péter nem mer szembemenni brüsszeli főnökeivel – mutatjuk, mi maradt ki a szónoklatból.

2025. december 21. 09:00
null

Dömötör Csaba fideszes EP-képviselő a közösségi oldalán osztott meg egy bejegyzést, amelyben Magyar Péter legutóbbi, szegedi beszédére reagált. A képviselő a Fidesz gyűlésről hazafelé tartva, a kocsiban hallgatta meg az ellenzéki politikus beszédét.

Egy politikai beszéd stílusa mindig ízlés kérdése, de én nagyon rég nem hallottam olyan beszédet, amelyet szinte végig ordibálva adnak elő

– írta a képviselő, majd hozzátette, hogy a beszéd tartalmi elemi még ennél is súlyosabbak, és komoly kérdéseket vet fel.

Miközben Ön ezt olvassa, valaki máshol már kattintott erre:

Gyere hozzánk podcastet készíteni!

Gyere hozzánk podcastet készíteni!
Tovább a cikkhezchevron

Dömötör bejegyzésében hangsúlyozta, hogy az elmúlt hetekben az egész európai politika első számú témája az Ukrajnának szánt nagy pénzügyi csomag volt. Azon belül is az, hogy miből fedezzék az ehhez tervezett 50 ezer milliárd forintnyi összeget. A képviselő szerint nem volt médium a földrészen, amely ne címlapokon taglalta volna az ügyet, és nem volt politikus, aki ne foglalt volna állást. 

Ezzel szemben Magyar Péter a szegedi beszédében hallgatott a kérdésről.

„Egyetlen szótagnyi beszédrészletet sem szentelt annak, hogy mit gondol erről az ügyről, ami egyébként minden európai ország költségvetését meghatározza jó pár évre” – írta. Dömötör szerint Magyar Péter azért hallgat, „mert azok, akik jelölték, és akiknek a pártjában ül, a leghangosabb háborús héják ebben a kérdésben.” 

„Von der Leyen asszony és Weber úr másról sem beszéltek egész héten, például a strasbourgi plenáris ülésen is, hogy minden tagországnak kötelessége összedobni a következő háborúfinanszírozási részletet.” – tette hozzá.

Nyitókép: Attila KISBENEDEK / AFP

 

***

Ezt is ajánljuk a témában

Összesen 21 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
tapir32
2025. december 21. 23:43
Mit érnek Magyar Péter alap nélküli korrupciós vádjai az alábbiakkal szemben? Semmit. Hazugságok. Eurobarometer: Magyarország a 7. legkevésbé korrupt állam az EU-ban. A Világbanknál a 6. Vajon Magyar Péter mivel tudja alátámasztani a Fidesz-KDNP gazdaságpolitikáját ostorozó szavai? Semmivel. Hazudik. Az OECD szerint a magyar gazdaság volt az egyik legsikeresebb az elmúlt tíz évben. Az EU-ban a 4. Az OECD adatai szerint világviszonylatban is kiemelkedő volt a magyar jövedelemnövekedés. Az elmúlt 15 évben a magyar gazdaság stabil növekedést mutatott az egy főre jutó GDP 46,4 százalékkal nőtt.
Válasz erre
3
0
tapir32
2025. december 21. 23:42
Magyar Péter a "bármilyen hazugság megfelel, ha elhiszik" elv alapján politizál. Ez a felelőtlen, erkölcstelen, hazug politizálás legalja. Csak az agyhalottak hisznek Magyar Péternek.
Válasz erre
3
0
nemenvagyoken
2025. december 21. 13:26
A szaros egy életképtelen, mindenre alkalmatlan, önálló gondolatok és jellem nélküli senki, ezért van szüksége külső kapaszkodókra. Nincs világnézete, nincs jövőképe, nincs távlatos koncepciója, de még személyisége sem. Egész életében másokba kapaszkodott: az anyja és a nagyapja nevének emlegetésével sikerült eredményes vizsgákat kizsarolnia a tanáraiból, utána Juditnak köszönhetően jutott zsíros pozíciókhoz, majd gyuribácsi, manfredbácsi és ursulanéni támogatta őt, most pedig Orbánhoz próbálja mérni magát. Önállóan semmire sem vitte, tehetségtelen, hiányzik belőle a nagy formátumú politikus minden szükséges kelléke, ez egy minden téren üres ember.
Válasz erre
11
0
tapir32
2025. december 21. 12:55
Mit érnek Magyar Péter alap nélküli korrupciós vádjai az alábbiakkal szemben? Semmit. Hazugságok. Eurobarometer: Magyarország a 7. legkevésbé korrupt állam az EU-ban. A Világbanknál a 6. Vajon Magyar Péter mivel tudja alátámasztani a Fidesz-KDNP gazdaságpolitikáját ostorozó szavai? Semmivel. Hazudik. Az OECD szerint a magyar gazdaság volt az egyik legsikeresebb az elmúlt tíz évben. Az EU-ban a 4. Az OECD adatai szerint világviszonylatban is kiemelkedő volt a magyar jövedelemnövekedés. Az elmúlt 15 évben a magyar gazdaság stabil növekedést mutatott az egy főre jutó GDP 46,4 százalékkal nőtt.
Válasz erre
9
0
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!