Zelenszkij jobbkeze rájött: így kell megállítani a „fegyvermániás” Putyint

Mihajlo Podoljak szerint az orosz elnök, „mint minden primitív és kiszámítható autokrata”, megszállottja a fegyvereknek.

Oroszország elnöke, az ország első számú vezetője, aki 1999 óta folyamatosan tölti be az elnöki vagy miniszterelnöki pozíciókat. Legitimitását nem csak az autokratikus hatalom kényszerével, hanem azzal is érte el, hogy az orosz nagyság visszaállítását tűzte ki célul – akár fegyveres eszközökkel.

Mihajlo Podoljak szerint az orosz elnök, „mint minden primitív és kiszámítható autokrata”, megszállottja a fegyvereknek.


A Hirosima és Nagaszaki elleni atomtámadás után mindenki nukleáris fegyverkezésbe kezdett. A több mint kétezer nukleáris kísérlet rengeteg ártatlan ember megbetegedéséhez és korai halálához vezetett.


„Emlékeztetem az összes sajtóorgánumot, hogy figyelemmel kísérjük ezt” – fogalmazott az ukrán külügyi szóvivő.


A Poseidon Putyin válaszreakciója az Oroszország elleni szankciókra, és egyben figyelmeztetés, hogy Moszkva továbbra is a legnagyobb atomhatalmak egyike.


Kemény szavakkal reagált Medvegyev a belga védelmi miniszter szerdai kijelentésére.


Az Amerikai Egyesült Államok több nukleáris fegyverrel rendelkezik, mint bármelyik másik ország.


Kőkeményen fogalmazott a belga védelmi miniszter.


Kirill Dmitrijev szerint a Trump–Zelenszkij találkozó új lendületet adott a diplomáciának, Oroszország pedig elérte fő céljait, így reális esély nyílt a háború lezárására.


Zelenszkij élete talán legnehezebb döntése előtt állhat.


A Nemzeti Közszolgálati Egyetem nemzetközi főigazgatója szerint nem kell feltétlenül itt aláírni a békeszerződést ahhoz, hogy magyar szempontból eredményes legyen a csúcstalálkozó.
