Vucic egy belgrádi nagygyűlésen jelentette be a lemondását

A szerb elnök ennek ellenére a politikában marad.

Az ukrán elnök állítása szerint a világ már így is tett egy nagy engedményt Moszkvának.

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök elmondása szerint Ukrajna kész véget vetni a háborúnak, majd hozzátette, hogy a világ már így is engedményt tett, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök még szabadlábon van. Az ukrán elnök erről a müncheni biztonsági konferencián beszélt, írja az Index a The Guardian beszámolója alapján.
Putyin és barátai nincsenek börtönben. Ez a legnagyobb kompromisszum, amelyet a világ megengedett”
– idézte a brit lap Zelenszkijt.
Az ukrán elnök hozzátette, hogy szerinte Moszkvának egyelőre nincsen valódi békeszándéka, ezért fokozottabb nyomást kell gyakorolni az orosz félre. Zelenszkij elmondása szerint: Ukrajna nem felejtheti el háborús veszteségeit, ugyanakkor Kijev nyitott a tárgyalásokra.
Az Egyesült Államok több kompromisszumos javaslattal is előállt a háború lezárása érdekében, ami tartalmazza egy donbaszi szabad gazdasági övezet létrehozását, viszont ezek egyik fél körében sem arattak osztatlan sikert.
Moszkva egyértelműen az ukrán csapatok kivonását és a keleti területek feletti teljes ellenőrzést követeli, amit Kijev visszautasít.
Nyitókép forrása: JOHN THYS / AFP
,
Kapcsolódó cikkek a Háború Ukrajnában aktában.

Ha nem megy önként, megy kényszerrel.


Ukrajna információi szerint az orosz hadsereg egy kiterjedt támadás előkészítésén dolgozik.


Egy léggömbről indítanák a fegyvert, 18 kilométer magasból.
