Leleplezték: ezért fordult szembe Trump Putyinnal

Szokatlan, de a CNN szinte ünnepli az amerikai elnököt.

Oroszország elnöke, az ország első számú vezetője, aki 1999 óta folyamatosan tölti be az elnöki vagy miniszterelnöki pozíciókat. Legitimitását nem csak az autokratikus hatalom kényszerével, hanem azzal is érte el, hogy az orosz nagyság visszaállítását tűzte ki célul – akár fegyveres eszközökkel.

Szokatlan, de a CNN szinte ünnepli az amerikai elnököt.


Moszkva szerint az amerikai elnök fenyegetései és a milliárdos fegyverszállítmányok nem a békét szolgálják, hanem újabb harcra ösztönzik Ukrajnát.


Trump hétfőn keményebb hangnemet ütött meg Oroszországgal szemben a három éve tartó ukrajnai háború miatt, és újabb rakéták, illetve más fegyverek szállítását ígérte Ukrajnának.


Hszi Csin-ping kínai elnök Szergej Lavrov orosz külügyminiszterrel tárgyalt Pekingben.


Ez állhat a fordulat mögött.


A first lady a józan ész hangján szólalt meg.


Ez nem figyelmeztetés. Ez egy határvonal.


Az amerikai elnök szerint az orosz államfő „szépen beszél, majd éjszaka bombákat küld” Ukrajnába.


Ha már nincs elég rakétája Námetországnak, amit oda lehetne adni Ukrajnának, akkor vesz nekik.


Egy szempillantás alatt tárgyalóasztalhoz ültethetik az orosz elnököt.
