Magyar Péter mecénása szerint Ukrajna „hősi küzdelme” mellé kell állni a nagybetűs Gonosz ellen

Ehhez hasonló, patetikus, háborúpárti sorokat nagyon régen nem olvashatott az európai közönség.

Patriot: Nagy hatótávolságú, nagy teljesítményű légvédelmi rakétarendszer, amely ballisztikus és manőverező célok elleni védelmet nyújt. Magas költségű, komplex rendszer; telepítése erős védelmi üzenettel bír. Ukrajna több légvédelmi üteggel rendelkezik, többet az Európai Unió országaitól kapott.

Ehhez hasonló, patetikus, háborúpárti sorokat nagyon régen nem olvashatott az európai közönség.


Ha már nincs elég rakétája Námetországnak, amit oda lehetne adni Ukrajnának, akkor vesz nekik.


Az amerikai elnök nagy hatótávolságú rakétákat is tartalmazó fegyvercsomagot készül bejelenteni Ukrajna számára, európai finanszírozással.


A kulturális és innovációs miniszter szerint miközben Brüsszel az egyetemeinket azzal támadja, hogy nem elég autonómok, saját hatalmának kiterjesztésére törekszik. Interjúnk.


Közben a jobboldal erősödik az EP-ben is.


Mindezt joviálisan, mosolygósan előadva, mintha jót akarna. Mintha egy cuki ember lenne. Pedig nem az. Nagyon nem az. Horváth K. József írása.


Demkó Attila szerint még Trump segítsége is kevés lesz Zelenszkij számára.


Egy, a Fehér Házhoz tartozó, névtelenséget kérő tisztviselő úgy nyilatkozott: nem volt szó „szünetről”, csupán egy felülvizsgálatról.


Még a Politico szerint is vezető szerephez jutottak a Patrióták.


Az akcióra reagálva a Lengyel Légierő is riasztotta a vadászgépeit, hogy megvédje az ország légterét.
