Trump szerint a „klímariadó” az elitet gazdagítja – akad, aki nagyon egyetért vele

A címben megfogalmazott kritikus értékelés nem légből kapott: Bjørn Lomborg, a Copenhagen Consensus Center nevű think tank vezetője, nemzetközi hírű energiapolitikai szakértő nemrég a Fox News véleményrovatában Donald Trumpnak a szeptember 24-i ENSZ-közgyűlésen elhangzott beszédének karcos, megújulókkal kapcsolatos állításait elemezte. Az amerikai elnök ugyanis élesen bírálta a zöldátállás költségeit, kijelentve, hogy a „klímariadó” elsősorban az elitet gazdagítja, miközben a társadalom széles rétegeit sújtja. Lomborg korábban is hasonló véleményen volt (lásd az alábbi írásunkat), így most ezt a nézetet helyezte kontextusba, hangsúlyozva, hogy a nap- és szélenergia valójában nem olcsó, sőt világszerte hozzájárul az áramárak emelkedéséhez.   

Az Európai Unió szempontjából ez különösen azért releváns, hiszen a Green Deal ambiciózus célkitűzései – 55 százalékos kibocsátáscsökkentés 2030-ra és nettó zéró 2050-re – nagyrészt ezekre a technológiákra épülnek. 

Ha Lomborg állításai igazak, akkor az EU-s Green Deal komoly bajba kerül, különösen, ha Amerika ilyen látványosan kihátrál a zöldiparból. Jelenleg is gond, hogy a megújuló energiaforrások, például a nap- és szélerőművek miatt több országban, például Dániában vagy Nagy-Britanniában drágul az áram, mert a termelése ingadozó, és ezért a drága földgázra kell támaszkodni, ha energiatermelési kiegyenlítésre van szükség, mert például nincs elég szél vagy napsütés.  

A gáz relatíve drága, mert nagy a globális kereslet, az EU tárolói gyakran alig töltöttek, emellett geopolitikai problémák (pl. orosz importkorlátok, az amerikai LNG költségei) is emelik az árakat. Emiatt új megoldások kellenek, mint például fix áras zöldenergia-szerződések (Power Purchase Agreement, azaz PPA) vagy állami támogatással stabilizált árak (CfD), hogy azok ne változzanak folyamatosan.  

Mindemellett több beruházás kell az energiatárolók és a hálózatbővítés területén, hogy a megújulók ingadozását kezeljék. Ráadásul a magas energiaárak – ahogyan Trump is kiemelte – a szegényebbeket sújtják, ami társadalmi feszültséget szül, és megingathatja a klímapolitika támogatását. Az EU-nak ezért át kell szabnia a Green Dealt, például lassabb zöldítési tempóval vagy rugalmasabb szabályokkal. Az energiafüggetlenség is létfontosságú lenne, hogy az unió ne legyen kiszolgáltatva külföldi (akár orosz, akár amerikai) gáznak, csakhogy ez politikai kockázatot jelent. 

Mítosz, hogy olcsók a megújulók 

Nézzük kicsit részletesebben. Lomborg régóta hangoztatott gondolatmenete szerint a megújulók „olcsóságának” a mítosza abból fakad, hogy csak akkor tűnnek versenyképesnek, amikor optimálisak a körülmények: azaz süt a nap vagy fúj a szél. A modern gazdaságok azonban folyamatos, 24 órás energiaellátást igényelnek, így  

Az EU-ban ez a probléma különösen jelentős, hiszen a tagállamok hatalmas beruházásokat hajtottak végre. Németország, Spanyolország és Dánia példája azt mutatja, hogy ezek az országok ma a világ legdrágább áramát kínálják a fogyasztóiknak.  

Bjørn Lomborg intézete, a Copenhagen Consensus Center számításai szerint ráadásul minden 10 százaléknyi többlet-szélenergia és -napenergia átlagosan több mint 4 centtel emeli az áramárat. 

Németország, az EU energiatranszformációjának éllovasa esetén tavaly többször előfordult, hogy a megújulók teljes napi termelése az adott napi áramigény 10 százaléka alá esett az úgynevezett sötétszélcsendes (Dunkelflaute) időszakokban. 

Az ország összes tárolókapacitása viszont alig 20 percnyi fogyasztást fedezne, ami azt jelenti, hogy ilyenkor az árak akár 1 euró/kWh fölé szökhetnek. A Fraunhofer ISE tavaly novemberi (amikor a legjellemzőbb a sötétszélcsend) heti összesítése szerint ilyen extrém Dunkelflaute során a heti átlagos megújuló részarány kb. 30 százalék körül alakul, de napi bontásban (és különösen óránként) előfordult, hogy a nap- és szélenergia a teljes áramtermelés alig 7-10 százalékát adta, vagy még kevesebbet. 

Sok helyütt a kedvezőbb időjárás akadályozta meg a nagyobb áramkimaradásokat. Hasonló kihívásokkal szembesül Dánia is, ahol a szélenergia dominál, de a hálózat kiegyenlítése a drága importgázra támaszkodik. Az Egyesült Királyság, bár már nem EU-tag, földrajzilag közel álló példa, 36 eurócentes átlagárral küzd, ami részben a megújulók ingadozásának köszönhető.   

A fejlődőknek sem megoldás a megújuló energia  

Lomborg emellett rámutat, hogy a fejlődő világ példái is cáfolják a zöldenergia olcsóságát. Kína, bár óriási megújuló kapacitást épít, több újonnan üzembe álló szén-, mint amennyi nap- és szélerőművet használ.  

Ezekben az országokban, különösen Bangladesben, az olcsóság és a megbízhatóság előbbre való, mint a mélyzöld politikai szlogenek. Az EU számára ez egy figyelmeztetés: ha a Green Deal nem veszi figyelembe a realitásokat, akkor a fejlődő országok nem követik az uniós modellt, ami megakadályozza az uniós beruházások „exportálását” a fejlődő világba.  

A támogatások elfedik a valóságot? 

Az Egyesült Államokban a valós költségeket szövetségi és állami szubvenciók fedik el – 2024-ben mintegy 18 milliárd dollár szövetségi adókedvezmény, Texasban pedig 20 milliárdos állami támogatást osztottak ki egy év alatt. Lomborg becslése szerint az amerikai rejtett támogatások évente akár 60 milliárd dollár fölött lehetnek, ami a hivatalos beruházási és így a termelési költségeket 25 százalékkal kisebbre teszi a ténylegesnél. Az EU-ban hasonló mechanizmusok működnek: a Green Deal keretében eurómilliárdos támogatások folynak a megújulókba, de ezek végső soron nem csapódnak le a fogyasztói árakban, inkább csak adófizetői terheket jelentenek. 

Lomborg konklúziója szerint a jelenlegi klímapolitika, amely erős szubvenciókra épül, miközben emeli az árakat, fenntarthatatlan. Szerinte közel sem a klímaváltozás ignorálása a megoldás, hanem valódi innováció:  

Az EU-nak ezekre kellene fókuszálnia, hogy a megújulók valóban olcsóbbak és megbízhatóbbak legyenek. Ugyanis csak így lehet fenntartani a társadalmi támogatást és elérni az energiafüggetlenséget, elkerülve a geopolitikai kockázatokat, mint az orosz gázfüggőség vagy az amerikai LNG árának volatilitása. A Green Deal átalakítása nem gyengeség, hanem pragmatizmus – különben a magas árak megakadályozhatják az egész projektet – vonja le a következtetést Lomborg. 

Kapcsolódó: 

  
További cikkeinket, elemzéseinket megtalálják a makronom.eu oldalon.  

Nyitókép: Alex WROBLEWSKI / AFP