Hullámvasúton egy fontos akkualapanyag 

A globális energiarendszer átalakulása, különösen az elektromos járművek (EV-k) térhódítása robbanásszerűen növeli a lítium iránti keresletet.  

A Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) adatai szerint a lítium iránti kereslet 2024-ben 30 százalékkal nőtt, gyorsabban, mint bármely más kritikus nyersanyagé. Ez a dinamika azonban jelentős gazdasági és környezeti kockázatokat hordoz, amelyek hatással vannak a globális ellátási láncokra, az árakra és a befektetésekre – hívja fel a figyelmet a Common Dreams oldalon megjelent friss elemzés. 

Dél-Amerika és Ausztrália vize vész el 

A lítium kitermelése elsősorban Dél-Amerikában (Chile, Argentína) és Ausztráliában összpontosul, ahol a termelés súlyos vízhiányt és ökológiai károkat okoz. Egy tonna lítium kinyeréséhez ugyanis esetenként több millió liter vizet párologtatnak el, ami a sivatagos régiókban drámai következményekkel jár, beleértve a helyi közösségek megélhetésének veszélyeztetését és a biodiverzitás csökkenését. Ez pedig növeli a kitermelési költségeket: a vízgazdálkodási kihívások miatt emelkedő árak volatilitást hoznak a piacra, ami befolyásolja az akkumulátorgyártók profitabilitását és az EV-k fogyasztói árát.  

A lítiumion-akkumulátorok előállítása önmagában is szennyező folyamat:  

Ez azt jelenti, hogy a teljes autóflotta villamosítása nemcsak nyersanyagigényes, hanem jelentős a karbonlábnyoma, ami ellentmond a klímacéloknak és növeli a vállalatok ESG-kockázatait. 
Pedig a jelenlegi klímamodellek túlnyomórészt abból indulnak ki, hogy a benzines autókat egyszerűen elektromos járművek váltják fel, ám ezek figyelmen kívül hagyják a szélesebb gazdasági és társadalmi hatásokat.  

Ezzel szemben a Climate and Community Institute (CCI), fenntarthatósági kutatásokkal foglalkozó amerikai think tank több lehetséges jövőképet vizsgált. A kutatók két fő forgatókönyvet hasonlítottak össze a 2023–2050 közötti időszakra vonatkozóan, fókuszban az Egyesült Államokkal, de globális tanulságokkal. 

Forgatókönyvek 

Az első szcenárió az „elektromosított status quo”: nagy kapacitású akkumulátorok, szétszórt városszerkezet, minimális újrahasznosítás és továbbra is autófüggő közlekedés. Ez a modell fenntartja a jelenlegi fogyasztói szokásokat, ahol az egyéni autózás dominál, és a lítiumigény robbanásszerűen nő. Ezzel szemben a második, fenntarthatóbb verzió radikálisan más logikát követ: sűrűbb városok, csökkentett autózás, a hangsúly a közösségi közlekedésen (e-buszok), a kerékpározáson és a gyalogláson van, kisebb akkumulátorokat használunk, valamint hatékony újrahasznosítási rendszerek épülnek ki. 

Döbbenetes eredmények 

Az összehasonlítás eredményei meglepők. A teljes időszakot (2023–2050) tekintve a fenntartható forgatókönyv 66 százalékkal kevesebb lítiumot igényelne, mint az autócentrikus változat. Ha csak 2050-re fókuszálunk, amikor az újrahasznosítás már tömegessé válik, a különbség még drámaibb: a jobb szcenárió 92 százalékkal kevesebb lítiumot kívánna, ami azt jelenti, hogy a legjobb esetben az igény mindössze 8 százaléka a legrosszabb forgatókönyvnek.  

A CCI szerint,  

Ezek a számok persze kissé légből kapottak, hiszen egyrészt aligha cserélnénk le minden autót és más járművet akkumulátorosra, másrészt pedig – és ez a nagyobbik bökkenő – 3-5 éven belül látványosan kezdenek kiszorulni a lítiumalapú akkumulátorok, hiszen többek közt a nátriumakkuk is érkeznek, konyhasó vagy tengeri só pedig bőven akad, és a kitermelése sem annyira környezetszennyező... 

Magasak az árak 

Mindenesetre a tanulmány arra figyelmeztet, hogy a lítiumpiac volatilitása – amit a kereslet-kínálat egyensúlytalansága okoz – már most is látható: 2022-ben az árak rekordszintre ugrottak, majd zuhantak, ami befektetői bizonytalanságot szült. A fenntartható forgatókönyv megvalósítása csökkenthetné ezt a kockázatot, stabilizálva az árakat és csökkentve a kitermelő országok függőségét. Emellett az újrahasznosítás gazdasági potenciálja hatalmas: az IEA becslései szerint 2050-re a másodlagos lítiumellátás a teljes kereslet akár 20–30 százalékát fedezheti a nettó zéró kibocsátású szcenárióban. Ez új iparágakat teremthet, munkahelyeket generálva a hulladékgazdálkodásban és a körforgásos gazdaságban, miközben csökkenti az importfüggőséget. 

Át kell alakítani a szokásokat 

Hatalmas a különbség nemcsak a nyersanyagigényben, hanem a környezeti és társadalmi terhelésben is. A bányászati tevékenységek mérséklése nem elsősorban a kitermelő országok feladata, hanem a fogyasztói oldalon – azaz a fejlett gazdaságokon – múlik: a közlekedési szokások átalakításán, a városfejlesztésen és az újrahasznosításon. Például sűrűbb városok esetén a közösségi közlekedés beruházásai – mint e-buszflották vagy kerékpárhálózatok – nemcsak lítiumot spórolnak, hanem csökkentik a forgalmi torlódásokat, javítva a termelékenységet és mérsékelve a levegőszennyezés okozta egészségügyi költségeket. 

A kutatás üzenete egyértelmű: ha csupán az autókat villamosítjuk anélkül, hogy a közlekedési rendszert és a városszerkezetet átalakítanánk, a zöldátállás lassú, költséges és környezetromboló marad – némiképp függetlenül attól, hogy sikerül-e a lítiumot mondjuk nátriummal helyettesíteni.  

Ezzel szemben a holisztikus megközelítés – kevesebb autózás, hatékonyabb erőforrás-használat – nemcsak gyorsabb kibocsátáscsökkentést hoz, hanem igazságosabb energiaátmenetet is, ahol a fejlődő országok kevésbé szenvedik meg a nyersanyag-kitermelés terheit.  

Kapcsolódó: 

  
További cikkeinket, elemzéseinket megtalálják a makronom.eu oldalon.  

 Nyitókép: Sebastien Salom-Gomis / AFP