A hidrogénüzemű járműveket egykor a jövő kulcsának tekintették az autóiparban: gyors tankolás, nagy hatótávolság, nulla károsanyag-kibocsátás. Mégis, az idén már tömegével zárják be a töltőállomásokat, és a legtöbb gyártó feladta a technológiát. Mi vezetett a bukáshoz?
A szerző a Makronóm elemzője.
Amilyen vehemenciával berobbant az autóiparba, a jelek szerint olyan gyorsan véget is ér a hidrogénhajtású üzemanyagcellás járművek beígért diadalmenete. A nagyító lencséje ezúttal is Németországra, az európai autógyártás éllovasára irányul, amely globálisan ugyan már nem trendformáló, az innovációs iránytűje sem a régi már, a fogyasztói visszajelzései és üzletpolitikai iránymutatásai azonban a mai napig meghatározók.
Kevesen lelkesedtek úgy a hidrogénüzemű autó ötletéért és megvalósításáért, mint a német gyártók. Tökéletes kompromisszumnak tűnt a belső égésűek betiltási folyamatával párhuzamosan az elektromosokkal szemben. Elméletileg maga volt (lett volna) a nagybetűs zöldtechnológia (a képen csak kicsit rontott, hogy a zöldhidrogénnel szemben a szürke földgáz felhasználásával készül), a villámgyors tankolás és a viszonylag nagy hatótáv pedig akkor (a lelkesedés tetőpontján) messze maga mögé utasította volna az elektromosokat. Nem mellesleg a német autóipar újra robbanthatott volna egyet: míg az elektromosok terén esélyük sincs utolérni Kínát, a hidrogénhajtásúakban volt olyan potenciál, amellyel a német tervezés ismét csúcsra kerülhetett volna.
A hidrogénőrület a 2010-es években kezdődött, és mind a gyártók, mind a fogyasztók türelmetlenül várták az eredményeket. A Mercedes akkori igazgatója, Dieter Zetsche a „hidrogén évszázadáról” beszélt, a vásárlók pedig zöldlázban égve nyitották volna a pénztárcájukat. Egy 2022-es felmérésben a válaszadók 32 százaléka választotta volna a hidrogénhajtást az elektromosok helyett, utóbbi mellett mindössze 15 százalék döntött volna. Nem maradtak el a befektetések sem: közel 200 millió eurót költöttek töltőállomásokra, a jövő pedig fényesebbnek tűnt, mint valaha.
Aztán az egész csodavárásnak pillanatok alatt lett vége. Ma már gyakorlatilag egyetlen gyártó sem gondolja, hogy valaha is tömeggyártásba küldhet hidrogénhajtású modelleket. A közel száz töltőállomásból már csak hatvankilenc működik, csak ebben az évben (július végéig) 22 szűnik meg. A hidrogénálom haldoklik, az innovációs bumm elmaradt, s tekintve a globális autóipar helyzetét, nagyon minimális az esélye annak, hogy belátható időn belül versenybe küldjék az elektromosok ellen.
A Handelsblatt részletes összefoglalója szerint Németországban mindössze 1802 hidrogénüzemű autó van forgalomban. Az eladott járművek száma évek óta csökken, 2024-ben már 22 százalékos zuhanásban voltak az előző évihez képest.
Pedig a technológia valós, a hidrogénüzemű autók léteznek, az infrastruktúra azonban haldoklik, magával rántva a meglehetősen kicsi piacot. Ausztriában az OMV minden töltőállomását le fogja állítani a vártnál alacsonyabb kereslet miatt, Dániában az egyetlen szolgáltató is kivonul a piacról, Nagy-Britanniában a Shell zárja be az állomásait. Az ok egyértelműen az érdeklődés hiánya. A Németországban jelenleg futó 49 millió autónak a 3,5 százaléka elektromos és mindössze 0,003 százaléka hidrogénhajtású. A háttérben természetesen ott áll az anyagi indok is.
A teljes cikk a makronom.eu honlapján olvasható.
Címlapfotó: MTI/Szigetváry Zsolt
További cikkeinket, elemzéseinket megtalálják a makronom.eu oldalon.
Miközben az Airbus és a Boeing együttesen uralja a globális utasszállítógép-piac 95 százalékát, a két gyártó csak a 1960–80-as évek technológiáját tupírozza. A Transport & Environment friss anyaga szerint 60 millió autónyi éves kibocsátása „marad évente a levegőben”.
Fontos tárgyalások zajlanak a háttérben.
A szakértők már hónapokkal ezelőtt figyelmeztettek.
Az EU a zöldátállás élharcosa szeretne maradni, de egyre nagyobb kérdés, hogy ki és miből fizeti meg ennek növekvő árát. A következő hét év költségvetése eldönti, hogy Európa képes-e összeegyeztetni a klímavédelmet a gazdasági túléléssel.
Enyhült a vámháborúval kapcsolatos félelem, kedvezőbbek az előrejelzések, az autóipar is elkezdett életjeleket adni.
A helyzet igazi vesztesei nem a valódi felelősök, hanem a Budapesten dolgozó és tanuló magyarok.
Kritikus állapotokat rögzítettek az emberek: megbénult légi- és vasúti közlekedés, áramkimaradások, kidőlt fák, leszakadó tetőszerkezetek.
Hűtlen kezelés gyanújával érkezett feljelentés a dunakeszi szolgálati ingatlan ügyében.
