Ukrajna gyengesége ma már mindenki előtt nyilvánvaló – ENNEK a békének már valóban nagy ára lesz

Három éven át jól bejáratott érv volt a magyar háborús politikával szemben – amely nemzetközi jogi és udvariassági okok sora miatt soha nem mondta ki, hogy Ukrajnának területeket kellene feladnia a békéért, de támogatta az ilyen előirányzatokat tartalmazó béketerveket a 2022. tavaszi isztambulitól a DJ Trump-összesig –, hogy „vajon ha Borsod-Abaúj-Zemplént kérnék az oroszok, akkor is ilyen nagyvonalúak lennétek-e”. Meglehetősen alacsony intellektuális nívójú kritika volt ez akkor is, hiszen abból a feltételezésből indult ki, hogy Ukrajnának és nyugati szövetségeseinek módjukban áll az Oroszország által megszállt területeket felszabadítani.

De azt nem gondoltam volna, hogy az élet ilyen fájdalmasan csattanós választ ad majd erre a kritikára. Ukrajnában ugyanis a békefolyamat felgyorsultával hihetetlen sebességgel változott meg a narratíva. Ami ugyanis éveken át a fehér zászlós, putyinista immoralitás non plus ultrája volt – befagyasztani a frontvonalat és de facto átengedni az oroszoknak az általuk elfoglalt területeket –, az ma már elérhetetlen pozitív forgatókönyv. Az időben megkötött béke ára a NATO-semlegesség, valamennyi fegyverkorlátozás, valamint a 2014-ben az oroszok által elfoglalt területek átadása lett volna. 

Az elkésett béke ára jóval magasabb: a legbátrabb ukránok vére százezerszámra, lassan négyévnyi pusztítás és olyan kulcsfontosságú részek átadása – a Donecki területi erődvárosoké –, amelyeket Oroszország katonailag soha nem foglalt el. Az elkésett béke ára azért ennyi, mert Ukrajna gyengesége ma már mindenki előtt nyilvánvaló.