Gombamód szaporodnak az ukrán fegyvergyárak, ám a kívülről aranybányának tűnő vállalkozások napi gondokkal küszködnek. A legfőbb ellenség a bürokrácia és az alulfinanszírozás.
A szerző a Makronóm újságírója.
Bár a háború kitörése óta Ukrajnában védelmi ipari vállalkozások százai jöttek létre, napjainkra azonban zömük finanszírozási problémákkal és a bürokrácia termeléscsökkentő hatásaival kénytelen szembesülni. A tulajdonosok úgy kockáztatják a pénzüket, hogy nincs garanciájuk annak megtérülésére – emellett folyamatosan hadban állnak a kormányzati bürokráciával és az orosz hírszerzéssel, amely megszállottan vadászik üzemeik pontos koordinátáira.
A Reuters a minap Olekszandr Kamisin ukrán stratégiai ipari minisztert szólaltatta meg az ügyben, aki szerint
az ukrán hadiipar éves termelése 18-20 milliárd dollár körül mozog, ám a kormány ennek csak mintegy harmadát tudja finanszírozni.
Bár a szövetségesek eddig mintegy 120 milliárd dollárnyi katonai támogatást adtak Kijevnek, Kamisin nem elégedett: „Ha a NATO-szabvány tüzérségi lövedékeket nézzük, az Egyesült Államok és az Európai Unió gyártási kapacitása együttvéve is alacsonyabb, mint a mi szükségleteink” – mondja, azt azonban elismeri, hogy Ukrajna a saját, nem állami fegyvergyárait képtelen megfelelően finanszírozni: ezért kérte fel a donorországokat a védelmi kapacitásának finanszírozására. Vagyis ebben az esetben fegyver helyett pénzt kér, hogy abból fegyvereket gyártasson.
Több gyártó arra panaszkodik, hogy egyedül képtelen előteremteni a finanszírozáshoz szükséges összegeket – ezt a problémájukat pedig az állam nemhogy orvosolná, de még nehezíti is a szerződési és beszerzési folyamatok mérhetetlenül lassú bürokráciájával. Az egyik nagy fegyvergyártó cég igazgatója szerint ez a vállalkozások egyik legfenyegetőbb mumusa. Több vállalat arra hívta fel a figyelmet, hogy hónapokig vártak a kormány válaszára: egyáltalán érdeklődik-e a termékei iránt? A papírok és a beadványok valahol elkallódnak a minisztériumi osztályok és a hadsereg bürokratikus útvesztőiben, a termelés emiatt természetesen áll, új befektetéseket pedig senki nem mer elindítani.
Az ukránok egyébként ugyanattól szenvednek, amivel nyugati kollégáik: miután a védelmi minisztérium csak az aktuális évre ad le rendelést, hosszú távú szerződéseket azonban nem hajlandó kötni, a gyártók kétszer is meggondolják, hogy befektessenek-e olyan kapacitásnövelésbe, amely esetleg soha nem térül meg.
A kényszerszünetekben azonban nem csak a védelmi tárca a ludas. A magánvállalkozók érezhetően elkerülik a bonyolult és leginkább tőkeigényes befektetési területeket.
A dróniparba például mindenki szeretne beszállni a viszonylag olcsó gyártás és a gyors megtérülés reményében, míg a tüzérségi lövedékek tekintetében már sokkal lanyhább az érdeklődés.
Az egyenetlen befektetések eredményeképpen sok termék a gyártók nyakán marad – amit azonban el tudnának adni, azt az ukrán állam pénzhiány miatt nem tudja megvenni, vagyis a kapacitást maga Kijev sem tudja kihasználni.
A megoldás természetesen az export lenne, ám Kamisin miniszter szerint erre a vállalatok soha nem fognak engedélyt kapni. Mint mondta, a kormány megérti a fegyvergyártók aggályait, és tudja, hogy a megoldás vagy a teljes kapacitás kihasználása lenne az állam részéről, vagy az export, de utóbbinak – érthető okokból – nyomaiban sincs politikai támogatása. A kabinet tehát azon dolgozik, hogy megpróbálja előteremteni a szükséges anyagi eszközöket, hogy a gyártók termelését teljes egészében Ukrajna szolgálatába állítsa.
A pénzügyi nehézségek csak az egyik szeletét érintik annak a problémakörnek, amellyel az ukrán fegyvergyártók szembesülnek. A vállalatok rettegnek attól, hogy az orosz tüzérség célzott támadást indít az üzemeik ellen. Hogy egy lépéssel az orosz hírszerzés előtt járjanak, gyakran költöztetik a gyártósorokat új helyre: van olyan cégvezető, aki háromhavonta bontatja le a részlegét, és építi újjá máshol. Ezek a vállalatok ugyanakkor csak saját magukra támaszkodhatnak a biztonságuk érdekében: állami kompenzációt a költöztetésekért egyáltalán nem kapnak.
A másik – és egyre sűrűbben előforduló – problémát az áramszünetek okozzák. Attól, hogy az orosz hadsereg Ukrajna kritikus infrastruktúráját, benne elsősorban az erőműveket tekinti a légi csapások elsődleges célpontjának, a gyártás érezhetően lelassult. A vállalatvezetők szerint azonban a probléma nem az idén kezdődött, hanem a háború kezdete óta folyamatos. Mint mondták, 2022–23-ban a munkaidő kétharmadában álltak az üzemek az áramkimaradások miatt.
***
Kapcsolódó:
Fotó: MTI/AP/Efrem Lukackij
Az ukrán gazdasági miniszter szerint ezt kétféle módon lehet orvosolni: mozgósítani kell a belső tartalékot, valamint haza kell hívni külföldről az állampolgáraikat. Ukránokra van szükségük Ukrajnában – húzta alá.
Érthetetlen az egész.
Dobsa István a Mandinernek arról beszélt: Kárpátalja gazdasága különösen érzékenyen reagálna arra, ha megszüntetnék a stratégiai jelentőségű cégek dolgozóinak hadkötelezettség alóli mentességét.
A védelmi tárca kiemelte, hogy a támadás válasz volt az Oroszország területén elkövetett ukrán „terrortámadásokra”.
A miniszterelnök és az EU vezetése is a magyar kisebbségi jogok fontosságáról beszél, ám eddig a kárpátaljai magyarságot senki sem kereste meg hivatalosan.
Korábban úgy tűnt az oroszok nem akarnak tárgyalóasztalhoz ülni.
A kinevezésre a miniszterelnök lengyelországi útja miatt volt szükség.
Külpolitika iránt érdeklődők előnyben.
