„Zelenszkij olyan, mint egy elkényeztetett, hisztis kisgyerek”

A hét diplomáciai botrányát ismét Ukrajna szolgáltatta, amikor a külügy bekérette egy kis beszélgetésre a lengyel nagykövetet. 

A történet azzal kezdődött, hogy Lengyelország (Magyarországgal együtt) közölte: nem érdekli, Brüsszel hogyan dönt a szeptember 15-ig tartó ukrán gabonaimport tilalmának meghosszabbításáról, számára a gazdák érdeke mindennél előrébb való, ezért kedvezőtlen döntés esetén egyoldalúan meghosszabbítja azt, minimum az év végéig. 

Az ukránok erre természetesen iszonyú dühbe gurultak, európaihoz méltatlannak titulálták a döntést, majd közölték: teljességgel elfogadhatatlan bármilyen olyan álláspont, amely keresztezné Kijev céljait a kereskedelem területén.

A szokásos idegeskedésre válaszul Andrzej Duda elnök külpolitikai tanácsadója, Marcin Przydacz egy televíziós műsorban úgy fogalmazott: egyfelől a lengyel kormánynak szíve joga megtiltani az ukrán gabona lengyel gazdákat súlyosan érintő kereskedelmét az országban, másfelől Ukrajnának a kritizálás helyett el kellene kezdeni értékelni mindazt, amit Lengyelország tett és tesz érte.

Ez csapta ki annyira a biztosítékot az ukránoknál, hogy bekérették a lengyel nagykövetet, mondván a hála emlegetése és felhánytorgatása rendkívüli módon sérti őket. A barátságtalan lépés láttán a lengyel miniszterelnöknek, Morawieckinek is elfogyott a türelme. Mint mondta, 

 különös tekintettel arra a hatalmas támogatásra, amelyet Lengyelország Ukrajnának nyújtott. Majd azzal a mozdulattal ő is bekérette északkeleti szomszédunk lengyelországi nagykövetét.

A hálátlanság vádja nem Lengyelország és még csak nem is Magyarország részéről bukkant fel először, ám az ukrán vezetés mintha képtelen lenne belátni, hogy ameddig a Nyugat hozzájárulásával tud csak háborúzni, az állam pedig napokon belül működésképtelenné válna a külföldi segélyek és hitelek nélkül, egyszerűen nem kérhet ki mindent magának, ami nem illeszkedik pontosan a terveibe.

Amikor Biden kiabálni kezdett

Az eset még tavaly történt, amikor Joe Biden telefonon tájékoztatta az ukrán elnököt egy újabb egymilliárd dolláros fegyvercsomag jóváhagyásáról. Ha az amerikai vezető azt hitte, Zelenszkij hálás lesz, nagyot tévedett. Még be sem tudta fejezni a mondandóját, amikor ukrán kollégája panaszáradatot zúdított rá azzal kapcsolatban, hogy mennyi mindenük nincs még, és amit megígértek, az sem érkezik meg időben. Több forrás is megerősítette, hogy Biden ezen a ponton teljesen kivetkőzött magából, és 

Az ukrán elnök szokásához híven még aznap a Twitteren hozsannázott egyet az USA felé, majd máris elkezdett újabb fegyvereket követelni.

Egy évvel később, a vilniusi NATO-csúcson újabb hibát követett el, immár nem négyszemközti beszélgetésben, hanem a legnagyobb nyilvánosság előtt. Zelenszkij a csúcstalálkozóra tartva ismét a Twitteren kürtölte szét dühét, amiért a Nyugat nem kínált egyértelmű csatlakozási menetrendet Ukrajnának a NATO-tagsággal kapcsolatban. Az elnök vicsorgása elsősorban ismét az Egyesült Államoknak szólt, „példátlannak és abszurdnak” titulálva a konkrét meghívás hiányát, egyben bizonytalannak és gyengének nevezte az USA-t.

Biden és a stábja érezhetően ideges lett. Jake Sullivan, az Egyesült Államok nemzetbiztonsági tanácsadója egyrészt cáfolta az ukrán elnök vádjait, másrészt nyíltan kimondta: az USA köszönetet és nem kritikát érdemel azért a rengeteg áldozatért, amelyet Ukrajnáért vállal.

Hasonlóan vélekedett Ben Wallace brit védelmi miniszter is, aki szó szerint úgy fogalmazott: „Tetszik neki vagy sem, Ukrajnának egy kis hálát kellene mutatnia”. 

A történet csattanója az lett, hogy Wallace nem sokkal ezután bejelentette távozási szándékát a kormányból, de nem ő volt az egyetlen, aki a hivatalával játszott az ügy kapcsán. 

Ez a mondata az állásába is került, Zelenszkij ugyanis habozás nélkül kirúgta. 

Halkuló lelkesedés

Zelenszkij kifakadásai a nyugati médianarratíva minden ellenvéleményt tűzzel-vassal irtó igyekezete ellenére sem maradnak teljesen észrevétlenek. A The Hill washingtoni lap hosszabb cikket szentelt a NATO-botránynak, amelyben a Pentagon egy volt magas rangú képviselőjét is megszólaltatták. „Zelenszkij úgy viselkedik, mint egy elkényeztetett, nyűgös gyerek, aki mindent megkap, amit akar, de még mindig nem elég neki. A kormányban és az állampolgárok között is egyre nő azoknak a száma, akiknek elege van belőle” – mondta.

A The Hill a mondat kapcsán idézi a Gallup legfrissebb közvélemény-kutatási eredményeit, amely szerint az amerikaiak 43 százaléka véli úgy, hogy az USA „megfelelő mértékben” támogatja Ukrajnát, tavaly augusztus óta pedig 26 százalékra csökkent azoknak az aránya, akik azt gondolják, hogy az Egyesült Államok nem tesz eleget Kijev megsegítéséért. Enyhén nőtt, így 29 százalékon áll azoknak a száma, akik szerint az USA ukrajnai segítségnyújtása eltúlzott. Ez azt jelenti, hogy 

Az amerikaiak véleményváltozásának az egyik forrása éppen a fék nélküli pénzkiadás. Nemcsak azért, mert a republikánusokkal együtt egyre több demokrata szavazó is úgy véli, hogy az USA egyre súlyosbodó gazdasági problémái miatt először otthon kellene rendet tenni a világ túlsó fele helyett, de azért is, mert az adófizetőknek fogalmuk sincs, hogy pontosan mire is költik a pénzüket.

Azt az ötletet, hogy az ukrajnai segélyek ellenőrzésére és felhasználására az afganisztáni háború idején is alkalmazott felügyeleti szervet nevezzenek ki, a demokraták határozottan ellenezték.

A pénz így továbbra is számolatlanul ömlik Ukrajnába, és senki nem tudja pontosan, mire költik valójában. Aki tudja, az nem akarja, hogy mások is megtudják. Az amerikaiaknak tehát egyelőre marad a csendes zúgolódás, amely időnként felerősödik. Például akkor, amikor elvárják, hogy Ukrajna legalább olyasmivel viszonozza a már-már biankó csekkeket, ami módjában áll. Esetleg hálával.

Web: makronom.eu

Fotó: MTI/EPA/Toms Kalnins