Oltárkövünk, a Pilis

Akkor ébredtem rá, hogy nekem is vannak hegyeim, amikor hazajöttem az Alpokból. Ez tizennyolc éves koromban történt. Furcsa, de így volt. Eltöltöttem tíz napot olyan gigantikus vonulatok között, amilyeneket azelőtt csak képernyőn vagy fotón láttam, azt elképzelni sem tudtam, milyen érzés, ha az ember fölé tornyosulnak. Rabul ejtettek az Alpok: Magyar- országon hasonlót sem lehet látni. Napokig csak azokra a német és osztrák óriásokra tudtam gondolni. Aztán eltelt egy hét, amikor úgy jött, hogy hajnalig fenn voltam valamiért, és kimentem az utcánkba a ház elé. Akkor láttam először más szemmel a hegyeimet, amelyekre a germán óriások csak nevetve legyintenének. De ha Erőss Zsoltnak megfelelt ez a látvány – hiszen Pilisvörösváron telepedett le, és ott van a kopjafája a vörösvári református templom kertjében –, akkor más se nevessen az én hegyeimen. Elvégre a székely hegymászó a rátarti Alpoknál kétszer nagyobb óriásokat fogyasztott el.