A Makronóm Intézet elemzőjének írása.
Kevés olyan kormányfő van az Európai Unióban, aki annyira háborúpárti lenne, mint Kaja Kallas. A balti országok legendás oroszellenessége köztudott, de az észt miniszterelnök még a véresszájúak közül is kiemelkedik, ha az Oroszország elleni szankciókról, az erőltetett fegyverkezésről vagy az Ukrajnának utalt összegek drasztikus emeléséről van szó.
Nem osztják ingyen
A brüsszeli randevúkon Kallas mindig, minden alkalommal igyekezett főszerepet játszani, drasztikus szigorításokat követelve Moszkva ellen, még több fegyvert és pénzt sürgetve Ukrajnának, NATO-bővítést követelve Oroszország miatt, sőt egy alkalommal az észt kormány még arról is kioktatta a katonai szövetséget, hogy a védelmi költségvetést a GDP 2 százaléka helyett minimum 2,5 százalékban kell megállapítani, ami egy kicsit megmosolyogtató egy olyan ország esetében, amely még a saját légtérvédelmét sem tudja ellátni.
Apró, de egyáltalán nem vicces adalék: Kallas akkor húzta ki először a gyufát, amikor napvilágot látott, hogy az Európai Békekeret összegeiből 134 millió eurót hívott le azért, hogy az Ukrajnának elküldött ócskavasnak beillő haditechnikai eszközök helyett a legmodernebbeket szerezze be Észtországnak, vagyis az uniós adófizetők pénzéből hajtja végre a haderőfejlesztést.
Nem ver bottal
Derült égből villámcsapásként érhette a harcias miniszterelnököt az észt közszolgálati sajtó múlt heti leleplezése, amelyből kiderült: Kallas férje, Arvo Hallik a háború kezdete óta vígan üzletel az oroszokkal, miután részesedéssel bír a Stark Logistics nevű cégben, amely a mai napig különböző (egyébként nem szankcionált) alkatrészeket szállít Oroszországba.
Nem eseti megbízásokról van szó, a szállítások heti rendszerességgel folynak. A történet fényét pedig csak emeli, hogy Kallas a közelmúltban 350 ezer eurót adott kölcsön férje egyik vállalkozásának, a Novaria Consultnak, amelynek Hallik az egyedüli tulajdonosa, és amely 24,8 százalékos részesedéssel rendelkezik a Moszkvával bőszen üzletelő vállalkozásban.
Ez pedig nem mást jelent, mint hogy az észt miniszterelnök – ha közvetve is – a saját pénzéből fektetett be oroszországi üzletekbe.
A történetben nem lehet félreértés, a Stark Logistics vezérigazgatója maga ismerte el, hogy kereskedelmi tevékenységet folytatnak Oroszországgal, ráadásul a háború kitörése óta folyamatosan.