Heidrich Balázs: Tudni kell jó embereket választani

Mit tart karrierje eddigi csúcsának?

Ne tűnjön álszerénységnek, de a mostani feladatomat. Egy fejlődésben lévő egyetem vezetésében dolgozni igazi szakmai kihívás és egyben jó érzés is. Felsőoktatási vezetőként ennél többre nem vágyom itthon.

Milyen távra tervez?

Céltudatos embernek ismernek, és ezért sokat is tettem a pályafutásom alatt. A Budapesti Gazdasági Egyetemnek természetesen vannak több évre szóló, pontosan kitűzött céljai. A személyes életemben az egy évre tervezéssel is teljesen elégedett vagyok. Nem is szeretném, ha nagyon hosszú távra előre kellene gondolkodni. Mindig jönnek szembe olyan lehetőségek, amelyekre reagálhatok, és formálhatom az utamat. Futottam maratonokat is, ami szerintem fontos párhuzam a munkámmal.

Mi szerepel a szakmai bakancslistáján?

A jelenlegi szakmai pozícióm maximálisan kielégít, nem vágyom másra. Oktatóként és kutatóként viszont vannak terveim; például szívesen tanítanék vagy dolgoznék kutatóként egy japán egyetemen – kimondottan érdekel egy teljesen más kultúra felfedezése. Most is oktatok külföldi egyetemeken vendégprofesszorként, és nagyon élvezem ezeket az egy-egy hetes elfoglaltságokat. Hosszabb távon majd akkor tervezek, ha lezárul ez az életszakaszom. Itthon is van bőven kutatási téma, például a BGE szisztematikusan foglalkozik a családi vállalkozások helyzetével, és nemrég jelent meg az összegzésünk a hazai családi borászatok céljairól, helyzetéről, amely kutatásnak én voltam a vezetője. Ez nagyon izgalmas problémakör, szerettem a munkát, amely igazolta: olyan területekkel érdemes foglalkozni, amelyekbe legalább félig szerelmes az ember.

Kitől tanulta eddig a legtöbbet?

Nagyon erős mintának nevezném az édesapámat, aki egyszerre volt egyetemi oktató és vállalatvezető. Ő is sportolt, ahogy én is, immáron 43 éve, ebből húszat versenyszerűen. Fanatizmusról és elkötelezettségről dzsúdós nevelőedzőmtől, Fábián Jánostól láthattam igazi példát. Később nagyon sokat tanultam az egyetemi életről és a vezetésről az akkori dékántól, Szintay István professzor úrtól (Miskolci Egyetem – a Szerk. megjegyzése), illetve a helyettesétől, Szakály Dezsőtől, akikre a mai napig atyai mentorként tekintek. Nem mellékesen, szerintem az elkötelezettségre mindig is szükség volt a felsőoktatásban, így van ez ma is: vannak pillanatok, amikor az ember ebbe kapaszkodik. Nagy szerencse, hogy kollégáim többsége is így gondol a munkájára.

Mivel motiválja a kollégáit?

Viccesen azt mondhatnám, hogy tudni kell jó embereket választani, és akkor nincs gondja a vezetőnek. S ha már jót akaró embereket sikerül találni, nagyon egyszerű az egész: ők nagy valószínűséggel valóban jó dolgokat fognak csinálni, ha hagy nekik teret az ember. Hiszek abban, hogy nem közvetlenül kell kontrollálni a kollégákat, és belenyúlni a munkájukba. Ellenben napi szintű eszköz a motiválásban a személyes példamutatás ereje.

Melyik szakmában próbálná ki magát szívesen?

Nincsenek „besült” gyerekkori álmaim. Egyébként két szakma iránt érdeklődtem gyerekként: a favágás és a sportújságírás vonzott. Mindkettőt volt lehetőségem röviden megtapasztalni… Az oktatás és kutatás egyébként folyamatos szellemi izgalmat biztosít, és ha esetleg választanék más szakmát, az is mindenképpen emberekkel kapcsolatos lenne.

A teljes interjú az Üzletem.hu hírportálon olvasható.