Miképp ültette a Nyugat Kínát az ebédlőasztalhoz

A szerző szerint 2001 végén a világot az ikertornyok ellenni terrortámadás foglalkoztatta, így

Kína felvétele a Kereskedelmi Világszervezetbe megváltoztatta a játékot Amerika, Európa és Ázsia, sőt minden olyan ország számára, amely iparilag értékes erőforrásokkal, például olajjal és fémekkel bír. Ez egy nagyrészt észrevétlen, geopolitikai és gazdasági jelentőségű esemény volt. A szerző szerint ez lett az okozója a globális pénzügyi válság mögött meghúzódó alapvető egyensúlyhiánynak is. A gyártási munkahelyeknek Kínába történő kiszervezése a nyugati G7-országokban csak belpolitikai ellenkezést keltett.

A volt amerikai elnök, Bill Clinton azt vetítette elő, hogy

Úgy vélte: "Amikor az egyének nemcsak álmodozhatnak, hanem megvalósíthatják álmaikat, akkor majd nagyobb beleszólást követelnek".

Ez a stratégia kudarcot vallott. Kína megkezdte felemelkedését jelenlegi státusza felé. Most, a világ második legnagyobb gazdaságaként, a legjobb úton halad afelé, hogy a világ legnagyobb gazdaságává váljon.

Már a kínai WTO-megállapodás tárgyalásáért felelős amerikai kereskedelmi képviselő, Charlene Barshefsky is azt mondta a héten, a Washingtoni Nemzetközi Kereskedelmi Szövetség testületében, hogy

"Ez nem azt jelenti, hogy Kína innovációs képességét növelnéi gazdasági modellje" - tette hozzá.

"De azt viszont igen, hogy amit a Nyugat inkompatibilis részegységeknek hisz, azok nem feltétlenül összeférhetetlen rendszerek."

2000-ig Kína globális gazdasági szerepe elsősorban abból állt, hogy elárasztotta a világot műanyag vacakokkal és olcsó bóvlival. Persze ez is fontos, de ez sem nem világverő, sem nem világmegváltó tevékenység. Azzal, hogy Kína becsatlakozott a világkereskedelem élvonalába hatalmas globális átalakulást jelentett.

Az olcsó kínai munkaerő tömege kezdte előállítani a nyugati életszínvonalat megalapozó árukat, miközben Kína zökkenőmentesen beilleszkedett a világ legnagyobb vállalatainak ellátási láncába. A hatása minden bizonnyal sokkoló volt, és még mindig visszhangzik az egész világon.

Kína világgazdasági integrációja jelentős gazdasági eredményeket ért el, a gazdaság dollárban kifejezett értéke 12-szeresére nőtt, és a rendkívüli szegénység, amely a WTO-tagság előtt 500 millió embert érintett, mára gyakorlatilag nullára csökkent. A devizatartalékok 16-szorosára, 2,3 billió dollárra nőttek, mivel a világ vásárlásait a kínai gyárakból a kínai állam fedezte.

2000-ben Kína volt a hetedik legnagyobb áruexportőr a világon, de gyorsan az első helyre ugrott. A már 8%-os kínai éves növekedési ütem a világkonjunktúra csúcspontján is elérhetetlennek tűnt, pedig volt, hogy náluk ez 15%-on tetőzött.

A WTO- csatlakozásuk utáni öt évben a Kínából érkező és onnan érkező hajókon a konténerek száma megduplázódott, 40 millióról több mint 80 millióra. 2011-re, egy évtizednyi WTO-tagság után, a Kínába be- és kimenő konténerek száma több mint háromszorosára, 129 millióra nőtt.

A kínai autópálya-hálózat is jelentős mértékben bővült. Az 1997-es 4700 km-ről 2020-ra 161 000 km-re nőtt, így ez lett a világ legnagyobb hálózata, amely összeköti a 200 000 feletti városok 99%-át.

Kína virágzó autó- és elektromos készülékiparának egyik nélkülözhetetlen anyaga az acél.

Kína jelenleg a világ acéltermelésének 57%-át adja, és lényegesen több állít elő önmagában, mint a világ többi része gyártott le 2001-ben együttesen.

Hasonló képet mutathatnánk az ipar számos más összetevőjére is. Az elektronikai cikkek, a ruházati cikkek, a játékok és a bútorok terén Kína vált a domináns beszerzési forrássá, és az exportárakat az egész világon leszorította. Kína WTO-belépését követően a közgazdászok „egyszerre és mindenre” sokkot észleltek a világpiaci árakban. Kína ruhaexportja 2000 és 2005 között megduplázódott, és részesedése a világkereskedelem ötödéről az egyharmadára nőtt.

2005 után a textilipar gyártási kvótáit is feloldották, ami a termelés még nagyobb arányú áthelyezését eredményezte Kínába. Mivel azonban a kínai gyártás idővel megdrágult, a termelés a fejlődő országokba, például Bangladesbe és Vietnamba terelődött, így a tavalyi évben a ruhák gyártása Kínában 32%-kal esett vissza.

Persze a kínaiak is értékelnek, és a WTO-csatlakozásért felelős kínai miniszter, Long Yongtu az elmúlt két évtizedre reflektálva beismerte:

Azért odabökött egy tüskét az amerikai politika felé, amely nem vette figyelembe a kínai verseny elkerülhetetlen hatását az egyes szektorokra. "Amikor bekövetkezik a vagyon egyenlőtlen eloszlása ​, a kormánynak intézkedéseket kell hoznia, hogy ezt az egyenlőtlenséget a belső politikákon keresztül kiigazítsa, bár ezt nem könnyű megtenni"

- mondta Long Yongtu. Majd hozzátette, hogy -

Mondandójához egy anekdotát is fűzött, amikor egy kínai üveggyártó, Amerikában szerette volna gyárat nyitni.

Kína tehát jelentős gazdasági sikereket ért el a WTO-n belül. Úgy tűnik, jelenleg a Biden-kormányzat sem siet megváltoztatni elődje akadályozó vámpolitikáját. A kereskedelmi szkepticizmus nagyon is valóságos. Kína arra használta fel a WTO-tagságát, hogy jóval túllépjen a Nyugat számára kijelölt műhely szerepén.

Például stratégiai szövetségeket hozott létre annak érdekében, hogy jelentős mennyiségű ritkaföldfémekhez juthasson, amelyek a nettó CO2 kibocsátáshoz vezető gazdasági forradalm elérésében nélkülözhetetlenek.  Az államot beállította az egész világon folyó az ipari terjeszkedése mögé. Az USA diplomáciai és gazdasági értelemben is meg akarja szorítani Kínát, és szövetségeseket keres ebben a törekvésében Európában és Ázsiában.

Az Egyesült Államok korábbi kereskedelmi képviselője, Barshefsky is úgy fogalmaz: ” Kína egy ideje ezen a nagyon eltérő pályán van. Mit jelent ez? Erősödik az államközpontú gazdasági modell, amely a kijelölt iparágakat masszív szubvenciókkal táplálja... Kínát az újbóli feléledés, nagyhatalommá, és a negyedik ipari forradalom vezérévé változtatta. Ezt nagyon nehéz kezelni, és a WTO egyáltalán nem tudja kezelni."

Tehát egy alig észrevehető döntés hatására, az elmúlt 20 év elteltével a világ átalakult.