A GDP kávézaccából és nyugati magazinok grafikonjaiból vezették le Oroszország vereségét
Nincs direkt korreláció a gazdaság nagysága illetve a katonai hatékonyság között.
A létesítményüzemeltetéssel foglalkozó B+N Referencia Zrt. megvásárolta az ISS Csoport szlovéniai leányvállalatát, közölte a magyar tulajdonban lévő B+N Referencia Zrt. pénteken a BÉT honlapján.
A társaság 2021 tavaszán már felvásárolta az ISS Csoport csehországi, szlovákiai, román és magyar érdekeltségeit, ennek folytatása volt a mostani akvizíció, ismertették. A B+N Referencia Zrt. tevékenysége ezzel szinte teljesen lefedi a közép-európai régiót, ahol meghatározó létesítményüzemeltetővé vált, tették hozzá.
Kis Szölgyémi Ferenc, a társaság vezérigazgatója közölte: a B+N Referencia Zrt. alkalmazottainak száma ezzel a tranzakcióval 10 ezer fölé emelkedik.
Az 1901-ben, Koppenhágában alapított ISS Csoport a világ egyik legnagyobb, nemzetközi létesítményüzemeltető szolgáltatója. Csaknem 400 ezer munkatársával ügyfelek ezreit szolgálja ki világszinten. Fő profilja a takarítás, műszaki üzemeltetés, catering és biztonsági szolgáltatások.
A közép-kelet-európai ISS vállalatok eladása ennek a folyamatnak a része, olvasható a B+N Referencia Zrt. közleményében.
A közlemény szerint a B+N Referencia Zrt. árbevétele az elmúlt években folyamatosan nőtt, 2020-ban 67 milliárd forintos forgalom mellett 5,7 milliárd forint adózott eredményt ért el, míg 2019-ben 41,39 milliárd forint nettó árbevétel mellett, 4,15 milliárd forint nyereséggel zárt.
A társaság kötvényeivel a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) XBond piacán kereskednek.
(MTI, MTI Fotó: Máthé Zoltán)