Korrupt cégek pénzelik a Magyarországot legkorruptabbnak ítélő szervezetet

Feddhetetlen skandinávok?

Pogátsa Zoltán közgazdász nyilvános oldalán egy Facebook-bejegyzésben mutatta be a Transparency International (TI) uniós országokra vonatkozó korrupciós indexét, amely rangsorban a balos közgazdász által általában favorizált skandináv államok kiemelkedően, Magyarország pedig lesújtóan szerepel. Alább idézzük a közgazdászt.

„Ma részt vettem egy panelbeszélgetésen a Transparency International felkérésére, Lantos Gabriellával és Arató Krisztinával, illetve a TI-os Martin Józseffel és Ligeti Miklóssal. A téma a TI új korrupciós országjelentése volt. Az nem meglepő, hogy Magyarország az EU alján. Arra büszke voltam, hogy a lista elején a skandináv államok állnak, mint általában. Illetve a szintén zöld szocdem Új Zéland. Valamint Szingapúr, ez az egyik kedvenc rejtélyem, meg akarom fejteni, hogy az az ország miért nem korrupt. (Befelé, mert kifelé egy offshore központ ugye).”

Több kritikus komment is érkezett Pogátsa posztjához. Volt, aki egy korrupciós botrányairól híres skandináv bankot hozott fel példának. „A TI az államot vizsgálja, nem a magáncégeket” – védekezett Pogátsa és épp ez a baj.

Érvelése azért hibás, mert

Vajon a fejlett nyugati országok privatizálták a korrupciót is?

Átláthatatlan módszerek az átláthatósági szervezetnél

A korrupció, mint láthatatlan ellenség kigyomlálása a társadalom minden szegletéből szinte már túl szép, hogy igaz legyen – erre többek között a konzervatívnak nem nevezhető Jason Hickel gazdasági antropológus világított rá.

A fiatal sztárközgazdász kritikával teli Twitter bejegyzésekkel sorozza a korrupciókutató szervezetet, rámutat a képmutatásra, a kettős mércére, a mérési hibákra és a logikai bukfencekre.

hiszen az állam akár be is avatkozhatna. „Javítsák ki, addig pedig hagyják abba a félrevezető index közzétételét” – fakadt ki Hickel a Twitteren, majd folytatta: „Azt állítják, hogy a »magánszektor korrupciója« különbözik az állami szektor korrupciójától. De ha a magán korrupciót lehetővé teszi a kormányzati politika (amit önök is elismernek), akkor miért ne lehetne a kormányokat felelősségre vonni az indexben?” 

Hickel ennél is tovább megy, következő bejegyzésében már konkrét országokat is említ és adóparadicsomnak nevezi azokat.  „Az adóparadicsomok magán- vagy közszereplők? Ha nem magánszereplők, akkor

– kéri számon. Érthető, hiszen az adóparadicsomok az átláthatatlanság mintái, a globális pénzügyi rendszer fekete lyukai, amelyek korrupt és nem túl progresszív módon segítenek újraosztani a jövedelmeket.

A TI egyébként saját maga is elismeri, hogy a legjobban teljesítő országokban is vannak komoly korrupciós esetek, például a francia Airbus légitársaság négymilliárd dollárnyi büntetést fog fizetni más országokban elkövetett vesztegetésekért; az útlevelekben és biometrikus azonosításban utazó belga Semlex pénzmosási ügyei mellett pedig afrikai polgárháborúkba szállt be, fegyvereket nyújtva a harcolóknak. A cikk azért érdekes, mert a TI a saját módszertanát cáfolja meg azzal, hogy leírja, a látszólag „tiszta” országokban is előfordulhat, hogy rendkívüli a magánszektor korrupciója. Tegyük hozzá, az igazán „ügyes” cégek valószínűleg jelentős részben nem is otthon, hanem az instabil intézményekkel bíró – volt gyarmati – fejlődő világban ügyeskednek. 

Hickel költői kérdést tesz fel a korrupciós szervezetnek: 

Az előadói díj egyébként széles körben elterjedt és kifinomult módja annak, hogyan juttathatnak nyugati cégek rendkívüli pénzeket nyugati politikusoknak, azok kétségkívül értékes előadásaiért.

Hickel posztjához kommentelt a brit újságíró, Ian Fraser is, aki cikkében szintén leírja, hogy a TI módszere legfeljebb a meglévő korrupciós előítéletek megerősítésére jó, hiszen nem egy elsődleges kutatásra épül. Rámutat, hogy a nemzetközi szervezetek a korrupció definícióját is az érdekeiknek megfelelően alakítják, például korrupciónak annyit tekintenek, amikor közhivatalnokok kenőpénzt kérnek vagy fogadnak el (hogy ezt ki és miért adja, az nem merül fel kérdésként, mert akkor a magánszektorra terelődne a figyelem). A Világbank szerint pedig a korrupció annyit tesz, közhivatal felhasználása magánelőnyök szerzésére. Látszik, hogy a hagyományos definíciók célja az, hogy az állami szereplőkre irányítsák a korrupciókutatók figyelmét. Dan Hough, a Sussex Egyetem professzora a Washington Postban vetette fel, hogy egy károsanyag-kibocsátási botrány miért nem számít manapság korrupciónak.

Meg kell jegyeznünk, hogy a korrupció kérdéskörét a korrupciókutatók gyakran igyekeznek misztifikálni, azt eltávolítani az „átlagembertől”. Itthon is gyakran elmondják az ezzel foglalkozó korrupcióvadászok, hogy bár a magyar ember valóban nem szembesül azzal, hogy egy rendőrt vagy hivatalnokot le kell fizetnie, de a korrupció több, fontosabb, elvontabb fogalom, ami attól még létezik, hogy nem látjuk. Erre találták ki például a korrupciós kockázat témájának kutatását, amellyel a kutató úgy befolyásolhatja a korrupciós percepciókat, hogy nem állít semmit. Az pedig visszaélésre ad lehetőséget a közbizalommal, ha egy szervezet hibás módszertannal, esetleg adatokat hamisítva (erre is volt már példa itthon) igyekszik a társadalmat elvont jelenségekről meggyőzni. Márpedig a társadalomtudós és a virológus is elvileg tudományos munkát végez, mindkettőben meg kell bíznunk, hiszen egyik sem kézzel fogható jelenségeket elemez. Ezért fontos, hogy előbbi ne éljen vissza azzal, hogy tudósként tekintenek rá. A bizalom elvesztésének következményeire az oltásellenesek jelentik a legjobb példát.

Vesztegetés több TI-adományozónál is

A következő tweetben Hickel rámutat, hogy a korrupcióellenes szervezet szerinte korrupt cégektől kapott tetemes összegeket, és mivel a korrupció eltörlése a célja, a Transparency-nek ezeket a pénzeket el kellene utasítania. Merthogy korrupt pénzből harcolni a korrupció ellen kevésbé hiteles (még visszatérünk rá, de aki így tesz, az a gyakorlatban inkább csak részesedést kér belőle, vagy megadóztatja a korrupciót, áldását, pecsétjét nyomva arra).

„Van tudomásuk róla, hogy az önöknek adományozó vállalatok milyen mértékben vesznek részt adócsalásban és más tiltott pénzügyi tranzakciókban? Ha ez bebizonyosodik, nyilvánosan elítélik e cégeket és elutasítják a pénzüket?” – teszi fel a kérdést.

Ezután több, a TI-nek adományozó cég kétes tevékenységéről rántja le a leplet a közgazdász.

Linket is mellékelt a bejegyzéséhez, amelyben az AP arról tudósít, hogy a Microsoft 25 millió dollár bírságot fizetett, hogy rendezze az ellene felhozott korrupciós vádakat. A cikk emlékeztet, hogy a Microsoft magyarországi irodájában (de más országokban is) a multicég képviselői megnövelték a haszonkulcsot a szoftverlicenszek magyar kormányzati szerveknek való eladásakor. „Ennek elősegítése érdekében a Microsoft Hungary vezetői és alkalmazottai hamisan arról tájékoztatták a Microsoftot, hogy túlzó árengedményekre volt szükség a Microsoft-szoftvereket kormányzati vásárlóknak forgalmazó viszonteladóknál” – emlékeztetett a Pesti Srácok. A kedvezmény persze nem a kormányzati vásárlókhoz került, hanem korrupciós célokra fordították, ám hamisan „árengedményként” könyvelték el. 

A Microsoft mellett egy másik techóriás is adományozott a TI-nek. A szintén csalási ügybe keveredett Google 2017-ben 23 milliárd dollárt helyezett át egy bermudai adóparadicsomba egy holland fedőcégen keresztül, világít rá Hickel a következő posztjában.

A közgazdász a felsorolást a Siemens-szel zárja, amely vállalat tíz éve az emberiség egyik legnagyobb, a legtöbb kontinenst behálózó korrupciós botrányát hozta össze, 1,4 milliárd dollárt költött megvesztegetésre szerte a világon. Az ügy pikantériája, hogy 1998-ban a Transparency International a németországi tagjai közé választotta a Siemenst, írja a The Conversation portál. Mert lényegében erről van szó: a TI-nek egy nagy multicég a tagja lehet (legalábbis a Deutsche Welle 2006-os cikke ezt egyértelműen kimondta), ami elég furcsa összefonódásnak tűnik.

Amikor a Siemens több vezetőjét bilincsben vitték el, a TI németországi vezetője csak akkor jelezte, hogy teljesen meglepte a hír, amit csak a sajtóból tudott meg, annak ellenére, hogy folyamatos kapcsolatban álltak a Siemens-szel. A botrány kirobbanását követően pedig a TI egyszerűen bejelentkezett pénzért a Siemens Integrity Initiative alapjához és kapott is.

A Deutsche Welle cikke szerint különösen Amerikában igaz, hogy a multicégek TI-tagsága fontos feltétele a piacra lépésüknek egyes területeken.

„Egy másik vállalati adományozót, a Siemens-t a múltban számos alkalommal korrupción kapták. Az NYT (New York Times – a szerk.) a vesztegetést szokásosnak minősítette a Siemensnél. Nyilvánosan el fogja ítélni őket és elutasítja a pénzüket?” – zárja a Transparency-t kritizáló posztsorozatot Hickel.

Modernkori rablóbárók a korrupcióellenes lista élén

A Spiegel állítása szerint az osztrák üzleti szféra és politikai elit egy bűnös szövetséget kötött egymással, korrupciós botrányok sorozata rendítette meg az országot az elmúlt időszakban – magas helyezésük a Transparency korrupcióellenes listáján teljesen irreális.

A lap értesülései szerint vállalkozók többmilliós jutalékot kaptak nem létező szolgáltatásokért, és beszámolnak arról is, hogy készpénzzel töltött műanyag zacskók cserélnek gazdát a bécsi színfalak mögött. „Már az osztrák lakosság is kezdi elveszíteni a hitét a politkai berendezkedésben” – fogalmaz a lap.

– idézi a Spiegel a bécsi Kurier újságot. Az osztrák bulvárlap szerint a hivatali visszaélést ma már széleskörben csak csekélységnek tekintik.

Sztárközgazdászok a kamu indexek ellen

Branco Milanovic sztárközgazdász egy Twitter bejegyzésében az amerikai Freedom House demokrácia indexét nevezte „újabb remek átverésnek”. A Freedom House egy amerikai NGO, amelynek korábbi vezetője véletlenül egy CIA vezető volt. Milanovic szerint olyan ez, mintha a KGB egy magáncégen keresztül listázná az országokat a civil önszerveződés tekintetében.

Milanovic véleményét számos tudós és még egy tudományos kutatás is alátámasztja, amely torzításokat talált a Freedom House indexében. A közgazdászok statisztikai módszerekkel vizsgálták a demokráciaindex besorolásait és azt találták, hogy politikailag elfogultan osztogatja a besorolást a szervezet. 

„Megkülönböztetve az 1988 előtti és az 1989 utáni időszakokat, erős és következetes bizonyítékot kaptunk az FH-minősítések jelentős torzulására az előző időszakra vonatkozóan. Az utóbbi időszakra vonatkozóan a becslések kevésbé konzisztensek, de még mindig utalnak az FH-pontszámok politikai elfogultságának jelenlétére” – állapították meg a tanulmányt készítő tudósok.

A barátság tehát jó pontokat jelent, micsoda véletlen. 

Összegezve úgy tűnik, hogy a fejlett országok nem csak privatizálták a korrupciót, de még exportra is jut belőle. A korrupciókutatók pedig készen állnak, hogy miután egy-egy nagyvállalat lebukott, egy kis adományért cserébe bármikor tisztára mossák a jóhírét. És ez csak egy a számos, tudományosan kevésbé megalapozott mutatószám közül.

*

Borítókép: Karácsony Gergely főpolgármester felszólal a Transparency International Magyarország konferenciáján egy VI. kerületi étteremben 2019. december 9-én. MTI/Mohai Balázs