Rendkívüli!

Zelenszkij gyászos kilátásai ellenére bekeményített a budapesti békecsúcs előtt

Milliárdos fejlesztés a Mentőszolgálatnál: több mint 100 új mentőautó érkezik

2025. október 20. 10:32

Tovább csökkenthet a mentőautók átlagéletkora.

2025. október 20. 10:32
null

Újabb mentőautókat vásárol az Országos Mentőszolgálat – jelentette be a Belügyminisztérium egészségügyi államtitkára hétfőn a budapesti Hősök terén, ahol az év végéig érkező 101 gépkocsiból húszat mutattak be. Takács Péter közölte:

a kormányzás kezdete óta 1160 mentőgépkocsit cseréltek le, így az autók átlagéletkora 6 év alá csökkent.

Mint mondta, nemcsak a gépjárművek újak, hanem a bennük használt mentéstechnikai eszközök is a legkorszerűbbek. A mentés fejlődésével is lépést kell tartani, így az eszközök, az informatika és a mentésirányítás területén is igyekeznek a világ színvonalába kerülni. „Elmondható, hogy a mentőszolgálat ide tartozik” – tette hozzá.

Az államtitkár unikálisnak nevezte, hogy a mentést egy szervezet végzi Magyarországon, és erre az alapra építkezve egy világszínvonalú ellátást tudnak biztosítani. Mint fogalmazott, az ellátás homogén, a kiérkezési időkre optimalizálva helyezkednek el a mentőállomások, és az azonos felszereltségű gépkocsik garantálják mindenhol az egyforma ellátást. „Ha az egészségügyi államtitkár azt mondja, hogy a magyar mentőszolgálat nemcsak felveszi a versenyt a nyugat-európaiakkal, hanem sok szempontból meg is előzi azokat, akkor erre büszkének kell lenni” – hangoztatta.

Csató Gábor, az Országos Mentőszolgálat főigazgatója elmondta,

év végéig 101 új mentőautót vásárol a szervezet 9 milliárd forintért.

Kitért arra, hogy a koronavírus-járvány és az orosz-ukrán háború miatt akadozó beszerzési és ellátási láncok egy időre visszavetették az új autók gyártását és így a beszerzést is, most azonban ez „felpörög”, és ismét lesz gépkocsibeszerzés. Mint fogalmazott: büszke a bajtársakra, a mentők közösségére és arra a szolgálatra, amely egységes elvek szerint, a legmodernebb flottával és protokollok alapján dolgozik.

(MTI)

Nyitókép forrása: Országos Mentőszolgálat Facebook-oldala

Ezt is ajánljuk a témában

***

 

Összesen 5 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
totumfaktum-2
2025. október 20. 12:24
Már egyszer kompletten lecserélték az összes mentőautót mióta kormányoznak, megnövelték a számunkat és a felszereltség szintjét is. Nem mellesleg a mentőállomások és főállású mentőorvosok számát, és a nem orvos személyzet képzettségének szintjét is. Az idegen zsoldban álló petipötiügynökök persze hörögnek.
Válasz erre
0
0
dundi-fan3
2025. október 20. 11:26
Ennek örömére idézzük is fel Takács Takony ámokfutásának végeredményét a burgenlandi mentőszolgálattal kapcsolatban. "Biztosíthatom Tartományi Elöljáró Urat, hogy mi sem állt messzebb tőlem, minthogy megbántsam a burgenlandi mentőszolgálat munkatársait, csupán nem állt rendelkezésemre megfelelő információ arról, hogy az utóbbi néhány évben milyen fejlődésen ment keresztül a burgenlandi mentés. Meggyőződésem, hogy különös tiszteletet érdemelnek azon mentős kollégák, akik igen nehéz körülmények között nap mint nap helytállnak és végzik hősies munkájukat a közösségükért." Reméljük, másban tájékozottabb az államtitkár "úr".
Válasz erre
0
3
Kanmacska
2025. október 20. 10:57
Stadion, ugye, tiszások!
Válasz erre
0
0
Obsitos Technikus
2025. október 20. 10:46
Ezt is ellopta a zorbán.
Válasz erre
2
0
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!