A beruházás már idén, a harmadik negyedévben elkezdődik, mintegy 700 ezer négyzetméternyi terület érintett első lépésben. Egy ilyen hatalmas gyár megépítéséhez az infrastruktúra fejlesztése is szükséges, ezért a kormány komoly közlekedési és energetikai infrastruktúra-fejlesztési programot hajt végre a dunaújvárosi járásban, jelezte a miniszter.
Kiemelte azt is: a gyár megjelenése a 2500 közvetlen munkahely mellett Iváncsán és az egész dunaújvárosi járásban az ott működő vállalkozások számára újabb beszállítási lehetőségeket teremt, ami újabb munkahelyeket és a növekedés lehetőségét jelenti.
Szijjártó Péter fantasztikus sikerként értékelte az SK Innovation beruházását. Mint mondta, a világjárvány az egészségügyi kihívásokon túl súlyos gazdasági kihívásokat is hozott. Magyarországra az elmúlt egy évben is érkeztek beruházások, de ezekért sokkal többet kellett dolgozni, mint korábban, rendkívül éles versenyben kellett helytállni, hívta fel a figyelmet.
Az SK Innovation és más ázsiai vállalatok beruházásainak köszönhetően Magyarország az elektromosakkumulátor-gyártásban európai éllovassá vált, mondta.
A járműipar jelentős megújuláson megy át, az elektromobilitásé, az elektromos autóké a jövő. Aki az elektromos autóipari beruházásokat megnyeri, az a jövőt nyeri meg, hangsúlyozta. Hozzátette azt is, Magyarország főszerepet fog játszani abban, hogy Európa elérje az általa kitűzött klímacélokat.