A koronavírus kiegyensúlyozottabbá teheti a közgazdaságtant

A neoliberális közgazdaságtan árnyékéban

A gazdaságtörténet tanulmányozásával nyilvánvalóvá válik, hogy minden történelmi korszaknak létezett egy-egy uralkodó gazdasági elmélete. A nyolcvanas évek óta a globalizációval előtérbe kerülő neoliberális ideológia hódította meg a világot, szabadpiacot és szabad versenyt hirdetve. Valójában ez az irányzat a piacon az erősebb alkupozícióval rendelkező gazdasági csoportoknak kedvezett. Az új helyzetben szinte megsemmisült a közgazdaságtan múltja, azt a fiatalabb generációk egyre kevésbé tudták megismerni.

Ahogyan azt Rana Foroohar, a Financial Times szerzője írja, az elmúlt 40 évben az egyetemeken és az üzleti iskolákban tanított főáramú gazdaságtan egyoldalúvá vált. Írása azt is hangsúlyozta, hogy

a szakma pedig sajnos a legkevésbé sem sokoldalú. Foroohar szerint a közgazdászoknak el kellene hagyniuk a komfortzónájukat, hogy meg tudjanak birkózni a jelenlegi válsággal.

A gyakorlatban úgy tűnik, hogy a gazdaságpolitika teszi a dolgát és ismét egy lépéssel előrébb jár, mint az elméletalkotók (ahogyan történt az Magyarországon 2008 után is). A jelenlegi válságkezelés során ugyanis egyre több országban láthatjuk a patrióta gazdaságpolitika különböző elemeit, erről részletesen beszámoltunk a Makronómon.

A koronaválság újragondolásra kényszerít

A válságok általában megújítják a gazdasági gondolkodást, így lehet ez most is. A második világháború után például a hatalmas szociális válság miatt az állam szerepe rendkívül fontos maradt még hosszú ideig. A koronavírus által okozott válsághelyzetet a Vox egy háborús helyzettel hasonlította össze, ezért is láthattuk a háborús időkre jellemző gazdaságpolitikák egyes elemeit a világban megjelenni.

A korábban Szingapúrban tanító Meijun Qian, aki jelenleg az Ausztrál Nemzeti Egyetem professzora, úgy véli, hogy itt az ideje az állami tulajdon újragondolásának is. Az EastAsia Forumban megjelent cikkében a közgazdász amellett érvelt, hogy bár a hetvenes években a vállalatok hatékonyabb működése érdekében hajtották végre a privatizációkat, néhány esetben az állami tulajdon megőrzésével hatékonyabban lehet megvalósítani a termelést és elosztani az erőforrásokat, adott esetben a sürgős igények kielégítése érdekében.

amely különösen fontos lehet a társadalmi stabilitás szempontjából létfontosságú gazdasági ágazatokban. A jelenlegi válság is egy olyan vészhelyzetet idézett elő, amelyben fontosabbá vált az állam, ezért is véli úgy a közgazdász, hogy itt az ideje tartósan újragondolni az állam szerepét a gazdaságban. Persze nem általában van szükség több államra, csupán azokon a területeken érdemes újragondolni az állami tulajdont, amelyek kritikus fontosságúak a társadalom és a gazdaság működése szempontjából. A szerző felhívja a figyelmet, hogy az elmúlt évek folyamatainak köszönhetően a Fortune Global 500-as lista cégeinek immár negyede állami tulajdonú, ezért is itt az idő, hogy alaposabban tanuljunk a kínai, szingapúri vagy norvég modellekből. Megemlékezik arról is, hogy a neoliberális privatizációs elvek egyik első hirdetője, Nagy-Britannia ma egy súlyosan lepusztult vasúti infrastruktúrával rendelkezik, a privatizáció itt a biztonság romlásával járt együtt.

A kutató hozzáteszi, hogy azon országok, ahol a kritikus ágazatokban erősebb államkapitalista modell érvényes, gyorsabban és hatékonyabban tudtak reagálni a maszkok vagy éppen lélegeztetőgépek növekvő keresletére.

a szabadpiaci láthatatlan kéz önmagában nem biztosította a szükséges utánpótlást. Qian cikkében körbejárja, miért fontos, hogy vészhelyzetekben ne engedjük a korlátlan szabadpiaci logikát érvényesülni, hiszen ez könnyen ahhoz vezethet, hogy megjelennek a válsághelyzet vámszedői a piacon és ivóvízből, energiából vagy gyógyszerből nem jut annak, akinek szüksége lenne rá. Ha egy kormányzat az adófizetők pénzéből humanitárius célokra költ, mert lényegében a stratégiai szektorokban ez történik, ez nem csak megengedhető, hanem szükséges is. Az állami tulajdonról megjegyzi a kínai példával kapcsolatban, hogy egy kínai állami tulajdonú cég vezetője éppúgy a külső elvárásoknak felel meg és éppúgy az üzleti teljesítményétől függ hosszabb távú karriere, mint egy amerikai cégvezető esetében.

Németország az államkapitalizmus útján?

Németországban is megkezdődött a korábbi kapitalizmusmodell újragondolása. A Bloomberg nemrég számolt be arról, hogy

és felhatalmazást ad a kormánynak a gazdaságba való beavatkozásra. Az új német gazdaságösztönző csomag arra hatalmazza fel Merkelt, hogy a legnagyobb gazdasági átalakítást hajtsa végre a német gazdaságban a háború utáni újjáépítés óta.

A cikk szerzői szerint egy olyan államkapitalizmus jöhet létre most Németországban, amely nagymértékben kölcsönöz Franciaországtól, és Kína sikerére is komolyan támaszkodik. Berlinnek lehetősége lesz jelentősen beavatkozni a gazdaságba, megmenteni a német vállalatokat és már attól sem riad vissza a német politika, hogy tulajdonrészt szerezzen a stratégiai fontosságú német vállalatokban, ha azokat külföldi felvásárlási veszély fenyegeti. 

Ráadásul arra is meghatalmazást kap a német kormány, hogy a német gazdaság által felhalmozott óriási erőforrásokat célzottan befektesse bizonyos iparágakba és a stratégiai szempontból fontos társaságokba (a Makronóm ebben a cikkben hívta fel arra a figyelmet, hogy már a Nemzetközi Valutaalap szerzői is amellett érvelnek, hogy eredményes és sikeres stratégia, ha a kormányzat tudatosan fejleszt bizonyos ágazatokat).

A Lufthansa megmentése volt Németországban az egyik első ilyen irányú lépés, de a szerzők szerint valószínűleg az autóvásárlást is ösztönzi majd a német kormány a későbbiekben. A Bloomberg szerzői kiemelik, hogy a német kormány egymaga megválaszthatja, mely piaci cégeknek ad komoly támogatást és melyekben lát kevesebb potenciált, azaz megválaszthatja a nyerteseket és a veszteseket. 

Emlékeztetnek, hogy

az erősödő nemzetközi verseny és a kereskedelmi háború árnyékában – a cél az volt, hogy a jövő iparágaiba, a mesterséges intelligenciába, az energiatárolásba és a tiszta energiába több állami befektetés áramolhasson és e területeken hazai nevelésű globális nagyvállalatok emelkedjenek fel. Ekkor még a hazai családi középvállalatok is ellenezték a nagyokat segítő tervet, de belső politikai ellenállásba is ütközött a kormánynak komoly hatalmat adó terv, nem beszélve a nemzetközi ellenérzésekről. Peter Altmaier gazdasági miniszter törekvései így tavaly kudarcba fulladtak, a koronavírus azonban mindent felforgatott és esélyt adott az új iparpolitika bevezetésének. Altmaier például azt nyilatkozta a Lufthansa megmentésekor, hogy

Nyugdíjpénzből gazdaságfejlesztés Dél-Afrikában

Persze máshol is megjelennek az új, koronavírus utáni kapitalizmusmodell elemei. Dél-Afrikában, amint azt a Business Day írja, a kormány arra törekszik, hogy a nyugdíjalapban lévő pénzeket használja az állam nagyobb mértékű gazdasági részvételének finanszírozására. Ráadásul cél, hogy az állam minden ágazatban növelje aktivitását, ideértve egy állami tulajdonú bank létrehozásának felgyorsítását, az állami tulajdonú gyógyszeripari társaság létrehozását a gyógyszerek árának csökkentése érdekében, valamint a bányászatban, a gyártásban, az energiaágazatban és más ágazatokban történő fokozottabb beavatkozást.

Új gazdaságelmélet, új gazdaságpolitika

Alexander Weber, a Bloomberg szerzője szerint nem csak az államkapitalizmus előtt nyílik meg az ajtó, hanem több régi és új filozófia előtt is, ugyanis a válság hatására a kormányok – legalábbis ideiglenesen – félretették a gazdasági dogmákat a cégek és munkahelyek védelme érdekében. Az Egyesült Királyságban a jegybank közvetlenül finanszírozza a brit gazdaságpolitikát, máshol a kormányok ingyenpénzt próbálnak osztani – ezek az új gyakorlatok, a korábban megdönthetetlennek hitt dogmákkal segíthetnek vitát ösztönözni a gazdaság működéséről, a gazdaságpolitika alapjairól. Ez megítélésünk szerint azért is fontos, hogy a jövőben a gazdaságpolitika ne essen abba a csapdába, hogy egyetlen ideológiai irány mellett köteleződik el a pragmatikus megközelítés helyett. 

Egyesek szerint a kormányzatok azért követnek mostanság egészen egyedi gazdaságpolitikai stratégiákat, hogy minél előbb minden visszaálljon a régi normál kerékvágásba. Paradox módon ez azt is jelenthetné, hogy a kormányzatok az olykor baloldalinak nevezett gazdaságpolitiai eszközökkel épp a neoliberális gazdasági világrendet igyekeznek megvédeni, a régi rend túlélését nem megszokott eszközökkel biztosítva.

Akárhogy is, nagyon valószínű, hogy nem sikerül mindenben visszaállni a régi útra.

Ha így lesz, akkor az nem azért történik majd, mert a kapitalizmus összeroskadt volna a külső támadások alatt, egyszerűen a neoliberális kapitalizmusmodell állította kényszerpályára – küldte zsákutcába – önmagát.

(Címlap: MTI/EPA/Filip Singer)